Weltschmerz

Driton Kausijem, a Vetevendosje (Önrendelkezés) névre hallgató koszovói ellenzéki párt képviselője nem sokat szarozott, egy könnygázgránáttal kínálta meg a kormánypártiakat, amikor a belügyi bizottság épp egy Montenegróval megkötött határegyezményről tárgyalt.

Mindebből az következik, hogy Pristinában nincsen parlamenti őrség, továbbá, hogy az ellenzéki honatya komolyan veszi a munkáját, és meglehetősen vérmes is. Mondhatni, mindent bevet, hogy érvényre juttassa az ő és nem utolsó sorban választói akaratát.

Egyébiránt nem sokra ment a pörformansszal. Ahogyan ez már lenni szokott, a bizottság elfogadta a javaslatot, és a Montenegróval megkötött határ-megállapodás ratifikálása – amelyet tavaly augusztusban írtak alá Bécsben – csütörtökön napirendre kerülhet a parlamentjükben.

article_2742A füstös fölhorgadás nem volt ok nélkül való, hiszen a balkáni ellenzék úgy véli, Pristina a megállapodással nyolcezer hektárnyi földet juttat a szomszédos országnak, ezért minden eszközzel tiltakozik ellene. Nálunk egyedül Mészáros Lőrincnek jutott ennyi – vagy több -, hogy a többi Kisgömböcről szó se essék.

A mi drágalátos ellenzékünk pedig hümmög, malmozik az ujjaival, és bárgyún lesi, amint fölépül a hűbéri rend az országban, valamint azt is, hogy elcsalják a választásokat a kollégisták. Már Kósa Lajos is elszemtelenedett, olyannyira, hogy cinikus mondatokat is fuvolázott ki az ő száján, és ez nóvum.

A kupakos azt mondta a külföldön dolgozó magyarokról, hogy aki voksolni akar, az jöjjön haza, vagy menjen el az adott külképviseletre, és ott mondjon nemet a kényszer-betelepítésre. Ezzel szemben idegenben senyvedő véreink levelezhetnek, és már kétszázhetvenezren vannak.

Ehhöz képest még Vona Gábor is csak les ki a fejéből a vizslájával, és eszébe sem jut bevetni a gárdát. Jó lesz az még a cigányok ellen, gondolja, és kussol. Pedig ő is – a többi ellenzéki kisasszonyról nem is beszélve – emlékezhetne rá, hogy az állampolgárság megadásakor mi volt.

Szavazati jog, az nem, á, dehogy, mondták a genyák. Egyedül Mikola István mutatta ki a foga sárgáját, amikor – ugyan nem ezer éves birodalomról, de – húsz évnyi hatalomról ábrándolt már akkor, és lám, milyen szépen haladunk álmának beteljesülése felé.

Ezt a célt szolgálja kies fővárosunk közigazgatásának tervezett átalakítása is, amely csak kevéssé szól arról, hogy pártmuftikat ültetnek a kerületek élére – bár ez sem piskóta –, a titkolt, ámde kitetsző szándék a választókerületek újólagos átrajzolása 2018-as győzelmi céllal.

Ellenzékünk meg fészkalódik a székében, meg sajtótájékoztatókat tart. Erre futja neki, mert ő a Weltschmerz állapotában leledzik, amely amúgy világfájdalmat jelent, filozófiai szakszóként viszont azt, amikor a lelkünkben élő ideák találkoznak a véres valósággal, és ettől összezuhogunk.

wmEz van most. Nemhogy könnygázgránát, még csak egy hangosabb visítás sem tör elő a mi választottjaink torkából, holott a Fidesz már annyi őszödi beszédet mondott el, mint égen a csillag, és, hogy emlékeztessünk, tulajdonképpen a 2006-os történések alapozták meg a narancsfiatalok máig tartó uralmát.

Mindenki tudta, a Wikileaks meg bizonyítékokkal is előállt, hogy az akkori zavargásokat a mi egyetlenünk szervezte. Mindebből kitetszik, hogy kellőképpen gátlástalan, meg az is, hogy a drágalátos baloldal még hatalmon is töketlen. Tudták ezt, és mégsem váltak Erdoganná.

Amit viszont Orbán már nagyon régen, igaz, lightosan megtett. Mindent és mindenkit ledarált, amely folyamatokat most nem részleteznénk, mert valamennyien tisztában vagyunk vele. És mégsem ordít senki sem.

Minálunk még a tüntetések is szordínósak, két hónappal előre bejelentik, aztán annyit szervezkednek, egyeztetnek, módosítgatnak, alakítgatnak, amíg laza piknikké válik a fölhorgadás néhány ezer fagylaltozó, bambizó emberrel. Ennyit a civilek mindenhatóságáról, és arról, miért röhög a pofánkba a hatalom, valamint rajongói.

El vagyunk veszve, azt hiszem. Gyermeki lelkünk más vidékekre vágyik, északra, ahol teljesen más gondok nyomasztják az embereket. A norvégok például úgy döntöttek, hogy Finnországnak egy hegyet adnak szülinapjára masnival átkötve, és nem durrant gránát a parlamentben, nem csikorogtak a fogak. Azt mondták a honatyák, legyen. Mindenki örült, még a népek is, és hektárokról szó sem esett.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum