Száz rakétát, ezeret

Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a bajai rakéta-, és űreszközkésztő táborban örömét fejezte ki amiatt, hogy kies hazánkban „már a tizenéves korosztály is egyre több lehetőséget kap arra, hogy önállóan építhessen rakétákat”. Felhőtlen a boldogságunk, főleg azért, mert az is kiderült, az utóbbi években a rezsim megötszörözte befizetéseit az Európai Űrügynökséghez, és jövőre már harminckét millió eurót utal oda.

Minden centet megér, ha a végén Baján épülnek a kis modellrakéták, mert ebben az olvasatban Ferencz Orsolya egy modellező szakkört vezet, mégpedig rohadt drágát és nagyon jó pénzért. Én is szeretnék kisrakétát építeni, aztán fölrepíteni a levegőégbe a kertben a budi mögött, de, ha belegondolok, annak idején az úttörőtáborban már csináltam ilyesmit, csak akkor egy szifonpatron tartalma volt a hajtóanyag, csak ki kellett szúrni egy szöggel.

A maga korában Wernher von Braunnak sem jutott ez az eszébe ott, Peenemündében, ha lett volna patronja, sokkal jobb lehetett volna a V-2-je. Mint kitetszik, most lehangoltan szórakozok, miközben azon tűnődöm, minek nekünk űrkutatásért felelős miniszteri biztos, bár, ha a keresztényüldözési államtitkárra gondolok, nem is olyan érthetetlen ez az egész. Zajongani kell, meg jól élni, elkerülni az út széléről a Párt segedelmével.

De, hogy félreértés ne essék, egy rakétaépítő tábor még mindig jobb, mint egy kiskölkeknek tartott katonai vagy keresztény ihletésű, a világűr végtelenségén sokkal hasznosabb merengeni, mint a teremtésen, csak épp minek ehhez miniszteri biztos. Mint ahogyan nehezen értelmezhető egy bizonyos dr. Hargitai János biztossága, aki a Mohácsi csata 500. évfordulójának méltó megemlékezéséért felel. Delikát.

Egyébiránt úgy vagyunk, mint Svejk, aki egy alkalommal kifejtette, hogy a bécsi Burgban annyi hercegkisasszony van, mint a szemét, minálunk meg miniszteri biztosok, államtitkárok és egyéb léhűtök lézengenek ugyanannyian, akiket a porbafingók, gombák és moszatok tátott szájjal figyelnek, mint olyan kasztot, amely annyira fölöttük áll, hogy meg sem lehet szólítani őket. Hogy mire cseszik el a pénzünket, az az ő dolguk, bár a miénknek kellene lennie.  

Mert itt, a bajai magyar űrkorszak idején és annak oldalvizén, a XXI. század közepe felé masírozva új menetrenden gondolkozik a Lázár dirigálta MÁV, és a késések gondját úgy orvosolják, hogy megnövelik a járatok menetidejét, mert előre megyünk és nem hátra. Ha ezek szerint lassabban is. „Száz vasútat, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, Mint a testet az erek.” – ezt danászta Petőfi bácsi még 1847-ben. Nem ma.

Viszont úgy nagyjából ott tartunk még mindig vagy újra, de ehhez képest űrkutatunk. A Facebook kósza népe szokta az értelmetlen költéseket bejelentő hírek alá kommentelni, hogy „ettől biztosan jobb lesz a magyar családoknak”, de ők nem értik a korszellemet úgy, mint a Fidesz, amely ezek szerint a csillagokat – de minimum a Szíriuszt – akarja meghódítani. Vagy a Holdra eljutni, hogy onnan szemlélje Orbán új és még újabb győzelmeit.

Egyébiránt a rakétás miniszteri biztos ott, Baján, a modellűrhajók között örvendezett a két magyar űrhajósjelölt miatt is, csak azt nem közölte, hogy ez nekünk harminckét milliárdba fáj. Sok mindent fel lehetne sorolni populista módon, mi mindenre volna elég ez a tengernyi pénz, de nem élünk a lehetőséggel. Helyette azt a vonalat fedezzük fel, amely Észak-Koreára hajaz, mert az ottani kedves vezető is bele van pistulva a rakétákba. A lányával szokta nézegetni őket.

Tudom, hogy gonosz vagyok, illetve messzire röpítenek az asszociációk, de ez már csak ilyen, ha az ember szeme nyitva, s ha csak passogva is, de szemlélgeti ezt a kajla világot. Amelyben azt látja, hogy a magyar űrhajózás nagyasszonya (ott Baján) a Boieng Starliner műszaki problémái miatt aggódik, ami miatt a mostani űrhajósok bizonytalan időre az űrben rekedtek, s emiatt a második magyar Farkas Bertalan kilövése is csúszik.

Majd lesz egyszer valamikor, de elvárjuk, hogy azon a napon, éppen úgy, mint a Berci esetében, azonmód jelenjenek meg a plakátok a kirakatokban nemzetünk újabb dicsőségéről, amihöz annyi közünk van, hogy akadt köztünk egy egyed, akit ki lehetett képezni a diadalmas feladatra. A jó Bertalan 1980-ban hozta el nekünk a nemzeti nagyságot az utazásával, és most megint ott tartunk, bár eltelt közben, ha jól számolok, negyvenhárom év. Az idő tehát körben forog.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Száz rakétát, ezeret
  1. Ultron szerint:

    A végén még tényleg lelopják a csillagokat is az égről…

  2. tanyi szerint:

    Hallották a NER lovagok(én nem nevezném lovagoknak őket, inkább ló tolvajnak) Rengeteg gyémántot talált a NASA űrszondája a Merkúron szóval induljunk.

  3. yeti szerint:

    Lóvagok és lóvaginák irány a zűr!
    Az észak korcsiról jut eszembe, géppuskára kötve végzik a kellemetlenné vált nagybácsik is arrafelé.
    Ahogy a forradalom is felfalta a gyermekeit, valahogy egy srófra jár a nyomorult világ.

  4. kovacs_ugynok szerint:

    Youtube, Orbán Paródia: https://youtu.be/qie73veGDMs?si=4R0iWSR1S7xjkVBn

    – Látod Lölö milyen jó ez az űrprogram! Le tudtunk lépni a Földről.
    – Én se szerettem volna bevonulni a sittre…

    Rengeteg van még. A kedvencem:
    Egyik epizódban a dagadt pucolja éppen az aranyhalat, a Lölö meg (Ándival arra sétálva) rémülten kiáltja:
    – Viktor, kinyírtad az aranyhalat! Pedig hármat is kívánhattál volna tőle!
    – Már kívántam…

  5. Kocsis Sándor szerint:

    Berciről jutott eszembe, hogy pályájának másik csúcsa az volt, amikor jól megérdemelt Washington katonai attaséi posztjáról távoznia kellett, mivel összeütközésbe került az alkohol iránti erős vonzalmat az Egyesült Államok törvényeivel. Talán még mindig OV tanácsadója, de lehetne akár miszteri biztos is. Lexi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum