Magabíró családok

Hogy a Fidesz embertelen, azt régóta tudjuk, és számos bizonyságát is adta már, amióta Orbán másodszor hatalomra került. Nevezhetnénk ezt érzéketlenségek, a szolidaritás és empátia teljes hiányának, de ez több annál. Nem emlékszünk, melyik hangzott el előbb, ám a lényeget tekintve mindegy is, ám még a rezsim igazi tombolása elején nyilvánult meg nekünk egy bizonyos Zsiga Marcell, aki azóta eltűnt a süllyesztőben, azaz, nincs az orrunk előtt naponta.

Viszont, mivel senkit nem hagynak az út szélén, ez az „úriember” egy állami cégnél kapott vezető pozíciót havi másfél millióért, tehát nem fenyegette az a veszély, hogy ki kelljen próbálnia azt az igazságot, amit ő hangoztatott, miszerint „meg lehet élni havi negyvenhétezer forintból”. Pökhendi, pofáncsapást érő duma volt, Zsiga et. azonban ezt nem kapta meg, és azóta is él, mint Marci Hevesen, vagy hal a vízben. A mór megtette, a mór mehetett.

Ebben a dumában nem is annak nem létező igazságtartalma volt a fölháborító, hanem egy bizonyos társadalmi minimum hiánya, ami nélkül normális országot kialakítani nem lehet. De amíg ez csak azt mutatta, hogy leszarja a nélkülöző embertársait, Lázár János nagyjából ebben az időben meg is vetette őket: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér” – ez volt az a mondat, ami után Lázárnak még a közélet pereméről is el kellett volna takarodnia.

De ilyet ő nem tett. És a pártja sem tartotta szükségesnek, sőt, mint emlékezhetünk, ezek után indítottak hajtóvadászatot a hajléktalanok ellen, ahelyett, hogy érdemben foglalkoztak volna a gondjaikkal. S bár a kezdeti lelkesedésük lelohadt, és már kevésbé zaklatják őket a rendőrök, az egyáltalán nem változott, hogy a Fidesztől épp meg is dögölhetnének, ha a társadalom normálisabb fele nem tartaná életben őket a gondoskodásával. Ahogyan azt kell.

Már ezek is meglehetős mélységek a kormányzó erő moráljában vagy annak hiányában, a melldöngetős kereszténység tanításainak totális tagadásával, de olyat még nem látott a világ – csak kies hazánk -, hogy a legrászorultabbakról való gondoskodást egy személy (Iványi) elleni bosszúhadjárat lehetetlenítse el. Ebből is kitetszik a rezsim, és egy személyben Orbán embertelensége, ami, ha már kereszténység, elég arra, hogy a pokol tüzén égjen.

Viszont mégsem erről akarunk cseverészni máma, hanem a közjószágokról és az ő szüleikről, illetve az ő nyomukon arról megint, amit föntebb elkezdtünk pedzegetni. Már régóta megszoktuk azt is, hogy a fideszszótár mindig új lexikákkal gazdagítja a magyar nyelvet, ha valamit meg kell magyarázni – be kell adni a gombáknak -, és így történt ez most is, amikor arra adtak magyarázatot, miért nem emelik a családi pótlék összegét.

Az idők kezdete (fideszidők) óta nem emelik, ahogyan a minimálnyugdíjat sem hajlandóak, ami frappáns kiállással a hajléktalanok fölött egy szinttel élőkről való gondoskodást tagadják meg. A családi pótlék nyomán egy gőzös idea miatt, amit Orbán dobott be a köztudatba, és azóta is ragaszkodnak hozzá, hogy ők „munka alapú társadalmat” építenek, amit úgy lehetne lefordítani, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Viszont ez sem igaz.

Ugyanis kies hazánkban, aki dolgozik, javarészt ő sem eszik, mert a munka alapú társadalomban bevallottan mesterségesen tartják alacsonyan a béreket, az olcsó magyar munkaerővel csábítgatva a multikat. Manapság már inkább csak a kínaiakat, akiknek a munkaerőt is exportálják, de ez egy másik dolgozat témája lenne, s egyszer majd lesz is bizonyára. Momentán az a lényeges, ha a magyar dolgozik akkor is lófingot keres.

Ilyen körülmények között jelentette ki a családi pótlékról egy bizonyos Beneda Attila államtitkár, hogy azért nem emelik azt, mert „Magabíró polgárokra és családokra van szükség, ehhez a kormány minden támogatást megad”. Ízlelgessük ezt az új fogalmat, ezt a magabírást, ami azt jelenti, hogyha nem élsz meg saját erőből, fel is fordulhatsz, ha a munkádból nem tudsz – mert sokszor nem tudsz -, akkor is.  Annyit is érsz, így érünk el újra a kiindulóponthoz.

A családi pótlékról annyit kellene megjegyezni, hogy ez az a pénz volna, amivel az állam segíti az állampolgároknak az utódok – ami az államnak is fontos – felnevelését. Nálunk azonban a Fidesz olvasatában ez csupán az államon való élősködés jele, nálunk a családi pótlék a munkakerülés szinonímája lesz lassan, ami nagyon sok mindent elmond a rezsimről. Az is, hogy a sokat szajkózott családtámogatások is csak a jól keresőknek fialnak, a többieknek nem.

Elég csak ránézni a születési adatokra, hogy kiderüljön a családpolitika totális kudarca, és elég egyetlen dolog, hogy a kormány hazugságáról lerántsuk a leplet. Ez pedig az, hogy iskolakezdéskor és karácsonykor mindig előre utalják a következő havi pótlékot, ami mégis jelzi, tudják, hogy rohadt nagy szükség van rá. Most például augusztusban lesz dupla utalás, szeptemberben egy sem, azaz most lesz tolltartó később meg zsömle nem.

Visszataszító ez az egész. Az állam az alacsonyan tartott bérekkel, az inflációval, s azzal, hogy sok alapellátást már képtelen – vagy nem is akar igazán – emberi szinten tartani, cserben hagyja az állampolgárait, és a képükbe tolja azt, gondoskodjanak magukról, s ehhez a KSH-val hazudtatnak be fals adatokat a bérekről és a pénzromlásról. Nem csak embertelenek, de alkalmatlanok is egy ország vezetésére, de ezt senki nem mondja meg nekik.

Az már csak hab a tortán, hogy itt van nekünk a „saját lábon álló” gyermekek fogalma Orbán köreiben, akik könnyen „magabírók”, de nem lehet mindenki a királyi família tagja. Sem valamely oligarcháé, hogy jól menjen a sora. A többi választásokkor kap egy kis koncot, amúgy meg az állam szerint oldja meg saját maga a nyomorát, mert az őket nem érdekli. És erre szavaznak a gombák tizenöt éve, ami az igazi hungarikum. Delikát.