Piros arany

Üstökön kellene ragadni a költségvetési hiányt. Lebirkózni, vagy már nem is emlékszik az ember, doktorminiszter urunk milyen szakszerű intézkedéseket vizionált az infláció legyűréséhez, ami sikerült (átmenetileg). Visszatekintve mégis azokra a vészterhes időkre a mostani vérzivatarosból, nem igazán rémlik, hogy kormányunknak lenne köszönhető a pénzromlás megállítása, mert a kötelező akciózás és az árfigyelő nem ilyen csodaszer.

Úgy összességében az látható, Orbán kabinetje nem sokat tud kezdeni a gazdasági folyamatokkal, azok járják a maguk útját, s amikor az infláció is kidühöngte magát, és a tehetetlenségi nyomatéktól elkezdett csökkenni, akkor nagy hangon kijelentették: győztünk. Holott tudjuk, a rossebeket. Most meg itt van nekünk a túlzottdeficit eljárás, amiről Varga miniszternek az az egyetlen jó híre van, hogy más államok ellen is elindult.

Attól nekünk még nem lesz jobb, viszont a különadóktól meg rosszabb, mert végül mindent mi fizetünk, ahogyan eddig is. Csak a gombáknál működik az a duma, hogyha a bankokat megsarcolják, akkor az őket nem érinti. Annak idején a Ryanair volt az, aki nem szarozott, és kijelentette, hogy az extraprofitadót ráterheli az utasokra. Volt is belőle cirkusz, aminek a vége az lett, bebizonyosodott, hogy Nagy Márton miniszter ostoba. (Más kifejezéssel.)

Azóta sem lett több sütnivalója, mert ő az, aki nem értette, miért zuhant be a fogyasztás, és arra fogta, a magyar ember óvatos, nem eszik, inkább felhalmoz, azaz, félreteszi a nemlétező pénzét. Ettől függetlenül az ÁFA hiányzott a költségvetésből, mint ahogyan sok más pénz is, ezért indult ez a túlzottdeficit eljárás, amivel kapcsolatban Varga miniszter azt is mondta, nincsen vele dolga, majd két év alatt rendbe jönnek a dolgok.

Ez az eljárás az Unió halk figyelmeztetése és noszogatása, amellyel arra inti a renitens vagy töketlen államokat, hogy ne menjenek csődbe, mert az nem jó. Bár élénken tagadja mindenki, de a csőd szelleme vagy réme ott lengedez kies hazánk fölött is, nem véletlenül lett most háborús költségvetésünk, amivel megint másra kenik a saját szarukat, mert hiába az az egyetlen pozitív állítás róluk, hogy legalább kormányozni tudnak, mindig kiderül: nem.

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy az államnak pénze nincs. Minden egyes fillér, amit költségvetésnek, illetve a bevételi oldalának neveznek, tőlünk van elszedve, a vállalati különadókat is mi fizetjük, tehát nagyon furmányos ez az egész, aminek a végén ott van most aktuálisan a Piros arany. Nem őrültem meg, csupán épp tegnap járta be a sajtót az a hír, miszerint Olaszországban a magyar Piros arany egy euró, míg idehaza 659 forint.

Látjuk, hogy a különbség tetemes, mint ahogyan számos más terméknél is eltátja a száját a magyar. Nem érti, hogyan lehet ez, és minden egyes alkalommal el kell neki magyarázni, hogy Olaszországban nem terheli a magyar terméket az Európa-rekorder hazai áfa, valamint a csomagolóanyagok utáni magasabb díjak és a kiskereskedelmi mindenféle sarcok. Ilyenek után szoktak felhorgadni, és elmenni bevásárolni nyugatra, majd csodálkozni.

Tátott szájjal, hogy ott javarészt olcsóbb minden, holott mondjuk háromszor annyit keresnek. S egy fölhördülés után el is nyugszik mindenki egészen addig, amíg a Facebookon meg nem jelenik egy újabb fotó, rajta a kinti és itthoni árcédula. Pedig ezek mutatják kormányunk kormányzását, illetve annak hiányát, így azt is, mindent mi fizetünk, csak ez nem mindig ennyire egyértelmű, illetve amit nem tudunk, az nem fáj. Pedig nem árt néha.

A lehető legváltozatosabb módokon fosztanak ki minket, amiről tankönyvet lehetne írni. Mint ahogyan arról is, ahogyan az oligarcháikat etetik.  Most derült ki ugyanis – ezzel a Piros arannyal mintegy párhuzamosan -, hogy az úgynevezett magántőkealapokba a NER haszonélvezői 1 452 000 000 000 forintot (1452 milliárd) menekítettek ki a szemeink elől. S habár ez a lenyúlt összegnek nagy valószínűséggel csak a töredéke, mégsem kevés.

Olyannyira nem, hogy tényleg csak valami véletlen folytán Varga pénzügyminiszter éppen ennyivel emelte meg az éves hiánycélt, ami miatt a túlzottdeficit eljárás elindult. S mint mondta – ahogyan emlékezhetünk – ezzel neki különösebb teendője nincsen, csak azt felejtette el megemlíteni, azért, mert majd mi kifizetjük. Itt zárjuk be a bűvös kört, és arra kérünk mindenkit, vonja le a számára megfelelő következtetést.

Hogy ez mi, az gusztus és habitus dolga, de ahogyan elnézem a kommentszekciót a hírek alatt, a legvérmesebbek nem átallanak forradalmat vizionálni, a kis naivak. Mert ők még mindig nem ismerik a magyar néplelket, nem látják a gombák és moszatok minéműségét és a propagandát sem, amely majd elmagyarázza nekik, ki mindenki felelős a nyomorukért Brüsszeltől Gyurcsányig, s akik majd megnyugszanak, hogy Orbán megvédi őket az árstoppos farháttal.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Piros arany
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Azt se felejtsük, hogy mindeközben a műparaszt, önjelölt mini elnök „úr” keres a legjobban EU miniszterelnökei között. Legalábbis ha az átlagbérekhez viszonyítják. De a nélkül se „szégyenkezhet”. Helyette mi, akik hagyjuk…

    • Yeti szerint:

      Hogyan kell nem hagyni?

      • kovacs_ugynok szerint:

        Költői kérdésemre feltett reagálásodból kiérezni vélek némi kárörömöt, sanyarú sorsunk felett…:/

        • Yeti szerint:

          Akkor sajnos rosszul érzed.
          Káröröm akkor sem lenne, ha fejreállna a fideszvilág.
          Akkor lenne egy kis megkönnyebbülés, na végre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum