Álmainkban Bulgária visszainteget

Tegnap, mint valami megszokottat, akárha születési előjogot, úgy néztük a NER „elitet”, ahogyan tódult Németbe’ meccsnézőbe. Az már föl sem horgasztja a kedélyeket, hogy az összes nem is kormánygép szolgálatban volt, és például a soknevű hadügyminiszter meg az Orbán külön-külön röpülővel utazott ugyanoda. Lehet, hogy nem bírják egymás szagát, vagy nem tudjuk az igazi okot, mire ez a nagy rongyrázás.

Hogy Mészáros meg magángépen iramlott (suhant), miközben az is kiderült, hogy megkezdte szokásos nyári körútját a jachtja, már az sem nóvum. Semmi sem ebből a szempontból, mert a mimagyarnak ilyesfajta ingerküszöbe már nincs is, mert, ha volna, már régen egyenes kaszával indulna a Karmelitába menekülésre noszogatni a kedves vezetőt. Látunk ilyet? Nem. Kell tartania ettől a nagyfőnöknek? Egyáltalán. Tehát nincs miről beszélni.

De azért próbáljuk meg, mert ha másnak nem is fáj (mert netán nem is hallott róla, vagy már ez sem érdekli), nekem azért igen. Az élet van akkora rendező, hogy miközben láttuk ezt a futball körüli újgazdag, illetőleg vallásos, kényszeres nyüzsgést, és az a hendikepje is megvan a lelkünknek, hogy ismerjük az emögött zajló folyamatokat, épp ekkor kerül a szemünk elé az Eurostat legfrissebb jelentése, amely szerint utolsók lettünk.

Bulgária is megelőzött már minket az uniós országok közül a háztartások fogyasztásában. Azaz, addig üldöztük Ausztriát, hogy a jó bolgárok surranópályán elénk kerültek, és már nekik is csak integethetünk. A háztartások fogyasztása a legmegbízhatóbb szegénységmérési adat, ami azt mutatja, van-e pénze a delikvensnek zsömlét venni a boltban vagy nincs, hogy sarkítsunk a dolgon, érthetővé téve mindenki számára. (Gombák és moszatok)

Ez a mutató az, ami beszámol a szavazópolgár pénzügyi helyzetéről, áttételesen pedig a gazdaságról is, mert hiába jön Szijjártó minden évben a rekordbefektetésekkel, ezek a népek számára semmit sem érnek, mint ahogyan a GDP-t sem lehet megenni, azaz Szijjártó kitörölheti az arschát a rendszeres sikerjelentéseivel. Mert a Nagy Mártoné rendszerint felülírják azokat, aki soha nem érti, miért nincsen ÁFA-bevétel, ami miatt meg a költségvetés áll fejre.

Mellékszálként szintén tegnapról, túlzottdeficit eljárás indul a NER ellen, amivel nem az igazamat akarom alátámasztani, csak még egy adalék arról, hogyan csesztek szét ezek mindent az unortodox, különutas, keleti nyitású lózungjaikkal. Hogy most nem győz egymásra mutogatni Matolcsy és Varga M., de egyik sem vonja le azt a kézenfekvőnek tűnő következtetést, hogy el kellene takarodnia a jó francba. Majd, ha Orbán küldi őket.

De nem küldi. Egyelőre meccsen van, illetve olyan kijelentéseket tesz, hogy a büntetést, amit az Európai Bíróságtól kapott a menekültekkel való embertelen bánásmód miatt (zárójelben: kétszáz millió ajró, plusz még naponta egy, amíg a sok éve született ítéletet végre nem hajtja, tehát soha), hogyan oldja meg úgy – idézem -, hogy „nekik jobban fájjon, mint nekünk”. Ez így nem fog menni, ezért még hergeli a gombákat és moszatokat.

Azt üzeni nekik, hogy ezt a temérdek pénzt „szívesebben osztaná szét a családok és a nyugdíjasok között”. De Brüsszel, mutat nudli ujjaival a messzi távolba, miközben nem is kormánygéppel megy meccsnézőbe, s ezen a ponton sóhajtunk fel tényleg indulatok nélkül ekképp: anyád. És elnézést kérünk a kedves szülejétől, de a magyarok között ez már csak így bevett. Zamatos és kocsmaszagú, tehát Orbánnak épp megfelel.

De visszatérünk ehhöz a Nagy Mártonhoz, aki nem érti, miért nem szórjuk a pénzt két kézzel a boltban, ami szerinte van nekünk, holott mi tudjuk: nem. Van ez a statisztikában rejlő csapda, hogy az átlagot fölfelé húzza például Mészáros Lőrinc, aki egyedül keres annyit, mint tízmillió magyar, mégsem vásárol a boltban tízmillió zsömlét, és máris megfejtettük az ÁFA elmaradásának titkát, Nagy Márton szíves figyelmébe.

De mindebből is látszik, miért korog sok ember gyomra azok számára észrevétlenül, akik nem látják, vagy nem akarják látni, mert meccsre röpködnek nem is kormánygéppel, illetve beüzemelik a jachot, mert nagy a hőség. Egyébiránt tudnánk még néhány közgazdasági alapvetést tenni, de minek, amikor mindeközben is, amikor minden recseg és ropog, valami távoli bizonytalan jövővel bíztatnak, amikor majd jó lesz. De innen nézvést soha nem lesz az.

Az ember már elég vén, így arra kell rádöbbennie, hogy ebben telt el az élete. A mennyei Ausztria utolérésének soha be nem teljesülő ígéretével, és ezen a ponton ugrik be neki Störr kapitány igazsága (Füst Milán: A feleségem története), aki szerint a kedves papája egyszer így szólott hozzá: unom én ezt az egészet, unlak én benneteket, de nagyon. Mert mit mondanánk mást, amikor a taknyos zsebkendőnket lobogtatjuk Bulgária után. Tán azt, hogy vége van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Álmainkban Bulgária visszainteget
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Ebben az egy mondatban, hogy nekik jobban fájjon, minden benne van.
    Az egész elcseszett NER, az elcseszett évtizedek, minden..
    Az nem is érdekes hogy nekünk mennyire fáj, csak Brüsszelnek jobban fájjon. Még most se azon van hogy rendbe tegyük ezt a tetves országot ! És minden nap egyre idiótább, totál elmebeteg, és ezekre vannak bízva az unokáink, a gyerekink élete.. A mienkét már tönktetették. Tényleg őrület.

    Nekik jobban fájjon !(Nem tudok túllépni ezen)
    Mondja ezt az a gazember aki az ellopott milliárdjainkat jó eséllyel Csádba vitte gyémántba. Ezeknek mi fog fájni ?? A Lülüknek, Tiborczéknak, Rogánoknak mi fog fájni ??
    Hajrá magyarok!! Hajrá birkák!!

  2. Kovács M szerint:

    Istenem, istenem… Rázzák a rongyot az adófizetők pénzéből, közben meg egyre több az országban a nyomorgó ember. 🙁

    Lelkiismeretlen mocskos gazemberek! 🙁

  3. Yeti szerint:

    A GDP megevése, na jut eszembe a régi székely vicc a tehénszarral.
    Na Áron, kend megenné egy százasért?
    Azt azé nem, de a felét egy ötvenesért.
    Visszafelé jövet a miséről most Áron kérdezte, na kend megenné a másik felét egy ötvenesért?
    Az is meglett, aztán néz egymásra a két koma.
    Áron, nekem olybá tűnik, hogy mi most ezt a tehénszart ingyen ettük meg!
    Ammá igaz komám, na de megdupláztuk a GDP-t !

    Ennyit a nagy közgazdászkodásról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum