A grúz túra 

Tegnap azon méláztunk, s ugyan annyira nem csodálkoztunk, csak betettük a megfelelő fiókba, hogy doktorminiszter urunk már akkor gratulált a grúz választás putyinista állítólagos győztesének, amikor még ki sem hirdették az eredményt. Szokatlan a diplomáciában, ilyen azonban Magyarországnak nincsen. Ehelyett nem tudjuk, kies hazánknak mi van helyette, de népies nyelven szarkavarásnak lehetne nevezni, olyannak, aminek semmi köze hazánk érdekeihez, és Orbán szempontjából is nehezen értelmezhető.

De lehet tizenkilencre lapot húzni, muszáj a tébolyt fokozni. Mert képletesen alig is száradt meg a tinta a vasárnapi dolgozaton, már megtudtuk, hogy doktorminiszter urunk népes küldöttség élén utazik a távoli Georgiába (Grúzia) tárgyalásokat folytatni. A kis mancsaft tagjai lesznek még Varga Mihály, Szijjártó Péter, Nagy Márton, amiből arra lehet következtetni, vagy pénzért megy a csapat, vagy pediglen valami kamu gazdasági megállapodás meghirdetése lesz a látogatás vége, már akkor, ha a grúzok engedik. Delikát.

Nem a Grúz Álom nevű állítólag győztes párt és annak orbáni megfogalmazásban patrióta tagjai, hanem az istenadta nép, amely nagy valószínűséggel a kis magyar csapat érkezésekor már az utcán lesz, mert nem fogadja el a választás eredményét, amit meglátása miatt elcsaltak a putyinisták. Akikhöz Orbán és cimborái mennek vendégségbe. Amúgy a grúz nép ellenállását nem más, minta maga az elnök, Szalome Zorubasvili hirdette meg, ő szólítja utcára az ottani megalázottakat és megszomorítottakat. Irigyeljük a grúzokat, hogy ilyen elnökük van.

Amúgy Zorubasvili elnökasszony nem a hasára csapva hirdette meg a bulit, hanem tételesen felsorolta mi volt a baj vele. Úgymint hatósági nyomásgyakorlás, a voksolás felügyelői elleni erőszak, szavazatvásárlás, többszörös szavazatleadás és más cuki kurvaságok. Sőt, azt is megjegyezte, „egy orosz különleges művelet szemtanúi és áldozatai lettünk, ellopták a választáshoz való jogunkat, orosz választást hajtottak végre”. Az elnök ezért szólította utcára az embereket, a fideszesek meg ennek a közepébe érkeznek nagy buzgalmukban.

Adja magát a kérdés, miért. De ez lesz az, amit soha meg nem tudunk, ha rosszindulatúak volnánk, akkor azt mondanánk, a fiúk 2026-ra készülődve vesznek részt egy tanulmányúton, és még az is lehet, hogy ebben is van valami. Meglátjuk. Annyi azonban már addig is bizonyos, hogy ilyen körülmények között épeszű ember oda nem menne, pláne, ha az Unió soros elnöke, és az a közösség, amelyet elnököl, még el sem döntötte, hogyan viszonyuljon az elcsalt választásokhoz. Orbán viszont a látogatással az állítólagos győztest legitimálja.

Mocskos ügy és aljas játszma. Nagyjából olyan ez az út is, mint a békemisszió volt, ezért most is azt tételezzük, hogy célja nem egyéb (mert más ilyen körülmények között nem lehet), mint a saját nagyság és fontosság hangsúlyozása, illetve az Unió orra alá dörgölés. Ne adja isten, de már most látjuk, mi lesz, ha Trump győz nyolc nap múlva, milyen igyekvés a tengeren túlra, és csűrdöngölés, hogy jön az áhított új világrend, amely élin valahogyan ott lesz maga Orbán is, oldalán más diktátorokkal mosolyognak majd a kamerába.

Addig is azonban a grúz túra kapcsán arra kíváncsiak volnánk, a TEK is utazik-e, mert nem tűnik életbiztosításnak egy, a polgárháború szélén tántorgó országban grasszálni, de nem győzzük hangsúlyozni, nem ez a baj, hanem az, hogy odament. És nem azért, mert a nyomorult életét féltenénk, hanem kies hazánk, és benne mi magunk megítélése miatt, hogy részesei vagyunk (ha csak a hatalomban tartás terhével is) egy, a világ rossz oldalán álló, és a civilizáció lerombolásában érdekelt, sokszorosan terhelt társaságnak.

Föltehetnénk a klasszikus, kinek az érdeke – cui prodest – kérdést is, s ha alaposan belegondolnák, akkor feltűnnének a Kreml körvonalai. Azt nem tudjuk, le akarja-e egyáltalán vakarni magáról Orbán az oroszbérenc stigmát, de most már, ha akarná sem tudná, ezért nagy valószínűséggel nem is kísérletezik vele. Amire azonban mindezek után felettébb kíváncsiak vagyunk, mi lesz az a duma, amivel hasba akarnak akasztani majd a minősíthetetlen út után. S arra is, annak mi lesz a következménye. Valószínűleg semmi.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “A grúz túra 
  1. polyvitaplex szerint:

    Puskás Öcsi-emléktáblát avatni mentek ki. És ahogyan az ilyenkor szokásos, Tbilisziben másnap kitör a forradalom.

  2. Salamon Sándor szerint:

    Kedveseim! Nem tartozik a tárgyhoz, de most csapott le a felismerés…A TV-ön futó Séfek Séfe című műsorra tévedtem véletlenül és végtelenül elszomorított amit láttam. Tökéletesen megmutatja, hogy hol tart ma az ország. Nézzétek meg, utána nem lesz krdés mennyi gomba tenyészik e Honban. Elszomorító színvonal…

  3. ulzana szerint:

    A kölcsönadott választási szoftverért mentek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum