Mi, háborúpártiak

Orbán Viktor szerint én háborúpárti vagyok. Te is háborúpárti vagy én nyájasom. Sőt, kies hazánkban úgy nagyjából hétmilliónyian vagyunk háborúpártiak, akik nem a Fideszre szavazunk. Gondolta a fene. Illetve gondolta Orbán Viktor. Bár lehet, hogy nem is gondolta, csak úgy kifolyt a száján. Kiokádta mintegy magából a tartalom nélküli betűhalmazt, mert komolyan nem gondolhatta. Vagy, ha igen, akkor elég nagy bajok vannak az emeleten.

Mert ízlelgessük ezt a szót, ezt a háborúpártit, hogy voltaképpen mit is jelent, ha lehámozzuk róla a kampány burkát. Azt takarhatja, hogy mindenünk a vérontás, mit nekünk napsütés meg madárdal, ha abban nem bírunk élni. Mi lőni akarunk, rohamra menni, kibelezni embertársainkat, bombázást szeretnénk meg tüzérkedést, tankot vezetni át az ellenen, hogy ropogjon a csontja, ilyenek. Akar ilyet a fene. Azt szeretnénk csupán, hogy Orbán fogja be.

De nem teszi. Sőt, egyre tébolyultabb a manus, mert és ugyanis eddig való uszításában odáig még nem merészkedett, hogy kijelentse, aki nem a Fideszre szavaz, az háborút akar, de most ez is megtörtént. „A baloldalra szavazni ma egyet jelent a háború támogatásával” – ezt sikerült előhúzni magából a kedves vezetőnek, és ezért bátorkodtam föltételezni olvasóimról, hogy akkor ők is úgy óhajtják a háborút, mint egy falat kenyeret. Ezzel kelnek és fekszenek.

Nagyon könnyen belátható, hogy ez baromság. Aki ilyeneket állít, az pedig nem normális. Normalitását pedig a hatalom utáni lihegésben és epekedésben veszítette el, lecsupaszult itt előttünk az eltelt évtizedek alatt, és úgy áll itt, mint egy mementó, hogy mivé lesz az ember, ha az életének ezen kívül más célja nincsen. Ha nem velünk történne mindez, s nem a mi életünket tenné tönkre, akkor szánnánk szegényt, mert így létezni maga lehet a borzalom.

Látjuk is rajta, midőn egyre mélyebbre süllyed a mocsárban, s az volna a föladat, hogy ne tartsunk vele a kilátástalan barbárságba. De könnyen belátható, az a szorító helyzet, hogy menekülési útvonalunkat és lehetőségeinket nem magunk szabjuk meg, hanem az a kisebbség, akiknek mindez az uszítás szól. Az alavju népség, akiknek sajnálatosan ennyi elég, sőt, sok is. Ők hemperegnek a boldogságban, ha az istenük pofánfingja őket.

Ezt a mindenki háborúpárti kitételt egyébként Orbán titkos kampánykörútjának egyik jól elszigetelt állomásán ordibálta, ez volt az az etap az országjárásban, amelyen megtekintette Jándot, ahol – mint már megemlékeztünk róla – tanainak kivonata a falu határában, táblán kapott helyet: „No Migration. No Gender. No War.” Ezt tolják a szabolcsi utazó képébe ott, Jándon, és a kedves vezetőnek nagyon tetszett ez az egész, ami szintén egy nívót tételez.

De nemcsak a szervilis polgármestertől, aki a fatáblára mindezt fölpingáltatta, hanem Orbán nívóját is, aki a saját szemével láthatta, mit művelnek az alattvalói. Megfelelnek egymásnak, sőt, fokozzák a másik hülyeségét, de eszükbe sem jut, hogy egy pillanatra az elvakultság szemüvegét levetve nézzenek önmagukra és művükre, mert akkor meg kellene állapítaniuk, milyen szánalmasak és röhejesek. De így voltaképp félelmetes ez az egész.

Mert azon a napon, amikor megtudtuk, mindannyian háborúpártiak vagyunk, kaptunk még egy bizonyságot arra, hogyan működik az, hogy a NER-ben ilyen jándok létrejöjjenek. A kedves vezető a házi rádiójában (vö.: Kossuth) tartott pénteki igehirdetésén huszonöt perc alatt hatvanhétszer mondta ki a háború szót. Talán azért, hogy el ne feledjük, ki ő, honnan jött és mit akar: elhülyíteni mindenkit, s a jelek szerint sikerül is.

Viszont a választásokig (meg persze utána sem) nem lesz egyedül ez a mi Paprikajancsink, hiszen a kommunikációs igazgatója, a Menczer névre hallgató mesélte el, hogy az elkövetkező hetekben ott lesznek minden kilométerkőnél. Több száz fórumot szerveznek, illetve: „Mindenkivel szeretnénk találkozni, mindenkivel szeretnénk beszélni, mindenkinek meg akarjuk adni a lehetőséget, hogy támogassa a béke hangját”. – Így M. elvtárs.

Így ránézve azt kell mondanunk, az isten legyen irgalmas velünk. Valami búvóhelyet kell keresni, hogy ne halljuk a téboly tombolását, és nem menjen el tőle a maradék eszünk. A maradékot azért mondtam, mert örökké ez van a Fidesz kormányzás alatt. Permanens a kampány, csak egyre durvább és egyre primitívebb. „Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz” – adta ki a végső jelszót ez a Menczer, és erre már nem lehet mit mondani. Így hát hallgatunk.