Disznózsír

Mint aztán kiderült, az a CPAC konferencia, amelyen Orbán hadat üzent a civilizációnak, és szégyenteljesnek nevezte az emberiség történelmének rajta kívül eső részét, egymilliárd forintjába került a magyar adófizetőknek. Ez a NER-ben annyira nem tétel és összeg, hogy voltaképp nem is kellene felháborodnunk rajta, csupán azért idéztük meg, mert példa arra, hová teszi a maffia azt a pénzt, amiért mi verejtékeztünk. Ők meg homárt zabálnak rajta.

Nincs az úgy jól, hogy a komplett magyar költségvetés a Fidesz és Orbán házipénztára. Az Unió arra jött rá, hogy a burgenlandi traktorista pénzét is a fideszesek isszák el, ezért azt mondta, sztoj. Így oroszul, hogy jobban értsék a fiúk, akikről azt is megállapították, hogy orosz propagandát tolnak, de ezt is tudjuk, és ez ma mellékszál a mélázásunkban. Mert pénzzel indítottunk, és egyelőre azzal is folytatjuk a magyar abszurd mélyire igyekezvén.

Mivel ilyen milliárdos – s ennek sokszorosa – tételek ezerszám szerepelnek a ládafiában, bízvást mondhatjuk tehát, hogy a vérrel és verejtékkel megkeresett pénzünket vagy elszórják mindenféle értelmetlen szarságra, vagy pediglen ellopják. A kormányzásnak nevezett tevékenységük általában arra irányul, hogy a bevételeket maximalizálják, legszívesebben mindenkitől elszednének mindent, közben azonban rózsaszínű a látszatot kell kelteni.

Ha nincs pénze a magyar parasztnak, hogy a piac által diktált árakat megfizesse, akkor a multit, kisboltost, benzinkutast, akárkit hajszolják bele a veszteséges működésbe legtöbbször idióta szabályokkal, máskor fenyegetve, alaptörvénybe foglalva. Így, miközben egy alaptétel létezik, hogy az ellopható pénz mennyisége ne csökkenjen, ki lehet állni a színpadra mellet döngetni, hogy nekik Magyarország az első. Perszehogy, tőle lehet lopni zavartalanul.

Ez ilyen közgazdasági alapvetés volt a büdzséről, a móka és kacagás csak ezután következik. Vannak az életben szimbólumok, még csak ki sem kell találni őket. Bizonyára önökkel is szembe jött már a Facebookon az a kép – amelynek egy részletét föntebb meg is mutatjuk -, amelyen a Lidl disznózsírt kínál olivaolaj helyett, és nem azért, mert hülye volna, hanem, mert így tud megfelelni a Fidesz elébb vázolt indíttatású kretén szabályainak.

Ilyen ez a kötelező akcióztatás is, amellyel szintén hatalmi szóval írják elő a kereskedőknek, hogy olcsóbban adják a dolgokat, megspékelve a kormány dicséretével – mindenféle táblák, egyebek -. De van az úgy, hogy elfogy az akciós olivaolaj. Hogy ezért ne büntessék szarrá a boltost, helyettesítenie kell valamivel, a Lidl pedig ebben az esetben az „olajok, zsírok, margarinok termékkategóriában” kínjában ezt cselekedte.

Miközben a Lidlen röhögünk, voltaképp magunkon tesszük ezt, és elborzadunk azon a világon, amely ilyen abszurdba hajszolja bele a benne élőket és tevékenykedőket.  A Lidl is például jobb híján cselekedte, amin mindenki eltelten vigyorog, de még az is lehet, hogy tudat alatt akart jópontot szerezni, ismerve az ország disznófejű nagyurának épp a disznóölések iránti óhatatlan vonzalmát. A végeredmény azonban mindenképp kiábrándító.

Mert ez a NER, és ez az életünk. Ez a szürreális világ. Mégis az a legszebb ebben a történetben, hogy mindeközben harsogja a kedves vezető ennek felsőbbrendűségét a sátáni nyugattal szemben azzal a csavarral, hogy mégis őket akarjuk utolérni évtizedek óta. Vagy, ha nem is akarjuk igazán, legalábbis ezzel hitegetnek minket, hogy befogják a pofánkat. Olivaolaj, disznózsír, seckojedno, a biciklilánc síkosítására mindkettő egyként alkalmas.

Hogy a szégyenünk teljes legyen, az inkriminált lidles cetli már nemzetközi karrierbe kezdett, angol fordításban járja be a szájbertér világát, és ekképp rajtunk röhögnek teli pofával. Mert ne legyenek kétségeink, főleg ismerve az emberiség összetételét, miszerint más nemzetek tagjai sem jobbak nálunk egy csöppet sem, de most újabb adalékot kapnak a tudatlanságukhoz ezzel, és csodálkoznak, ki ez a fura nép Európa közepén, amely amúgy lenéz minket.

Tudatosítsuk azért, kiknek is köszönhető mindez. Annak a kormánynak, amely gazdasági miniszterének ajándékba küldték a Közgazdaságtan hülyéknek című kötetet miheztartás végett, de nem csak neki van szüksége rá. Az egész felfuvalkodott, idióta bagázsnak. Nincs azonban katarzis. Camus is, amikor rádöbbent a hiábavalóságokra, egy mondatba sűrített mindent: „Sivár életünk mindennapjain így hordoz bennünket az idő” – hát, így valahogy.