Úri muri

A Mathias Corvinus Collegium 2023-ban egy téli táboroztatásra százmillió forintot költött. Adófizetői pénzből tette mindezt, lévén, a kormány tömi pénzzel az intézményt, amit a köznyelvben csak a Fidesz janicsárképzőjének szoktak nevezni. S okkal. Négyszázötven janicsárt táboroztattak ebből az összegből egy ótátrafüredi négycsillagos szállodában annak minden kellékével: fedett medence, éjszakai klub, síelés, síoktatás, wellness, a táborozóknak pedig mindez egy fillérjébe sem került.

Most, hogy ön azon gondolkozik, ki tudja-e fizetni a gyereknek a nyári tábort, vagy kulcsos gyerek lesz belőle, illetve a nagyihotelbe megy, gondoltuk, elmeséljük ezt a sztorit. Nem azért, hogy agyvérzést okozzunk, hanem, hogy lássa, hol is él. Bár minden bizonnyal nélkülünk is tudja, ha nyitva tartja a szemét és a fülét, így bizonyára arról is van tudomása, hogy ez az intézmény, a janicsárképző MCC hatszáz milliót fizetett a rendezvényei étel-, és italszámláira. Nem tudjuk, mennyi rendezvény volt ez darabszámra.

Hogy hány alkalom kellett hatszázmillió elivásához és fölzabálásához, azt tételezzük azonban, hogy nem kellett nélkülözniük a kiválasztottaknak. Mint ahogyan Szijjártó decens csapata is megevett ötmilliót a repülőn egy Dubai felé megtett úton. Mindebből nem csak az következik, hogy ezek szeretnek zabálni, hanem az is, hogy bizonyára nem csirkelábat (vagy akciós farhátat) szopogattak, ami az elszegényedett köznép kedvenc és megfizethető eldele. De nem Szijjártóról szól most a mese, hanem az utánpótlásról.

Azon törjük a fejünket, hogy az agymosáson kívül mire nevelik a kiválasztottakat ott az MCC-ben, hogyan szocializálódik az az organizmus, amelyik azt szokja meg, teljesítmény nélkül mindent megkap, és lehetőleg mindenből a legjobbat. Hogyan tekint a világra, és miként viselkedik benne, amikor kilép a tejjel-mézzel folyó burokból, ha megszokja, hogy neki mindez jár. A végeredmény olykor ott van a szemünk előtt a megafonos és fidelitászos elborult agyú ifjakban, bár olyan sejtésünk is van, hogy ez az MCC másról is szól.

Csak mellékesen – mert az ifjakról beszélgetünk most – az intézmény közel kétmilliárdot fizetett ki kommunikációs feladatokra egy oligarchának, innen nézve pénzmosodának is tekinthető, mert nem közvetlenül a kormány utalt neki. És kedveseim, az is a ti pénzetek volt valaha, de most már véglegesen elvesztette közpénz jellegét, és soha vissza sem nyeri azt. Azaz, adódik még egy kérdés innen nézvést, hogy ennél az MCC-nél volt-e valaha cél, hogy tényleg valami elit káderképző legyen belőle, hogy délceg, és okos ifjak kerüljenek ki onnan.

Vagy csupán csak luxus büfékre és sítáborokra futotta a szellemi kapacitásból, illetve sosem szólt ez másról, mint hogy legálisan lopjanak el sok százmilliárd közpénzt. Fogós, ravasz kérdések ezek, egy közös jellemzővel, hogy nem a morál a közös jellemzőjük, se nem a szellemi vagy valamilyen más teljesítmény. Innen következik, nagy valószínűséggel ezek a kis janicsárok majd a nagybetűs életben is elvárják azt, amit itt kapnak, jó beosztást rengeteg pénzzel, és azt is tudják, ezért csak egy teendőjük van, imádni a Fideszt.

Most játszom egy kicsit. A Fidesz-vezetés az ifjúsági szervezetek segítségével tervezte belesulykolni a fiatalokba a Fidesz ideológiáját. Ez része volt annak a folyamatnak, melynek során a magyar társadalmat Fidesz irányítás alá vonták. A cél az volt, hogy lebontsák a meglévő társadalmi struktúrákat és hagyományokat. A Fidesz ifjúsági csoportokkal el akarták érni, hogy a fiatalok igazodjanak az elvárásokhoz, ne akarjanak mások lenni. – A fenti sorokat egy Hitlerjugendet bemutató szövegből kopiztam tanulságképp.

Annyi változott csak benne, hogy a nácit Fideszre cseréltem, és máris előttünk áll a magyar valóság. A Hitlerjugendről szóló írás egyébként végkövetkeztetésében arra jut, hogyan nyomorította meg az ifjakat és a komplett társadalmat ez, és arra is, hogy szinte máig tartó hatását lehet érezni a német társadalomban. Ezért van az, hogy amikor a csürhe elzavarásáról beszélünk, mindig szóba kerül, hogy nem lesz az olyan egyszerű, és az is, hogy nemzedékek kellenek a pusztítás helyrehozásához. Ez a szomorú valóság.

Egyébként itt valami távoli és bizonytalan jövőről beszéltünk, amikor a Fidesz már csak rossz emlék lesz – legalábbis ebben a formájában -, a mostani rögvaló pedig az, hogy aki teheti, elmenekül ebből az országból, ahol ilyesmik (is) történnek. 2023-ban rengetegen vándoroltak ki, majdnem annyian, mint amikor Orbán 2010-ben hatalomra került. És ezért volt az is, hogy a szombati tüntetésre szerte a világból érkeztek magyarok, ami azt mutatja, lennének ők itthon is, ha élhető volna az ország. Innen indulunk az elkövetkező időszakra.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum