Oroszok a spájzban

Húsvétkor is kitárulkozott úgymond doktorminiszter urunk nekünk, porbafingó földi halandóknak, és apró kis színeseket osztott meg velünk nyomorult életéből. Megtudhattuk, hogy nagy gondot fordít könnyzacskóinak védelmére ilyenkor, mert az a gusztusa, hogy csak a frissen reszelt torma jó neki, de elkészíteni azt már derogál, mert megterheli a táskás szemei alatt lévő dolgokat. És bár cukiságnak szánta, de mennyire jellemző, hogy a tormával való bíbelődést a gyerekekre hagyja nagy kegyesen.

Hogy szenvedjenek ők a könnyeikkel, aztán a nagy utcai harcos aztán idvezült arccal és két pofára tömheti a tormát a gyerekek nyomorúságából fakadva. Kegyelmes urunk ugyan nem tudja, de apró kis jellemrajzot állított ki magáról, ami nyomán az alavju népség bizonyára állva pisált a gyönyöröktől, milyen emberi, ahogyan a fenséges család napjaiba betekintést nyerhet. És nem érezte azt a hányingert sem, amely a jobb érzésű emberekben az ilyen közlések nyomán óhatatlanul előtolul, miután fölfordult a gyomruk.

Egy nappal előtte ilyen volt az is, amikor akárha valami békepap vagy valami hamis próféta, csak annyit közölt: feltámadott, miközben magában rókavigyorral arra gondolt, térdre, imára. Valahogyan így lett teljes ez az egész képmutatás, aminek többes szándéka és oka van, de leginkább az, hogy az alavju népség elfeledkezzen a kínjairól, és ne lássa a valóságot, mert ha ez megtörténne, annak hatalmi szempontból beláthatatlanok lennének a következményei, hogy Orbán számára még belegondolni is rettenet.

Ilyen színjátékok közben derült ki az ünnep napjai közben, hogy egy bizonyos MERE névre hallgató orosz diszkontlánc óhajt Magyarországon megtelepedni, de olyannyira, hogy még februárban arról tájékoztatták üzleti partenereiket, hogy mostantól kies hazánkban is elérhetőek lesznek. Továbbá azt is tudatták, „az elkövetkező év során” húsz üzletet nyitnának Budapesten és az agglomerációban, három év múlva pedig már kétszáz üzletük lehet, amitől hétszázmillió eurós forgalmat remélnek. Delikát ez az egész.

Azért mégpedig, mert ugyan szerte Európában már itt-ott jelen voltak, ámde a szankciók miatt takarodniuk kellett. Ezért céloznak most meg egy baráti országot, amely ezek szerint e téren is az orosz érdekek feltétlen kiszolgálója lesz, mert ezeken kívül semmi nem indokolja, hogy ezek az oroszok idejöjjenek. Lévén, mindenféle üzletláncokkal már csurig vagyunk, a piac véges, és ezen a ponton tűnik elő, kerekedik a gyanú, hogy a magyar állam netán ezeknek az oroszoknak tisztítja a terepet, amikor hajtóvadászatot indított a Spar ellen.

Ebből még botrány is lehetne, de nem lesz. Mint ahogyan abból sem, hogy szintén a húsvét leple alatt kiderülve az oroszok magyar politikusokat is lefizethettek azért, hogy itt zavartalanul terjeszthessék a propagandájukat, amit lehet, azért nem vett észre eddig senki, mert nem sokban különbözött a hivatalos, magyar kormánypropagandától. Ezeket így bízvást nevezhetnénk hazaárulásnak is, de szintén a hivatalosságok szerint nem ez az, hanem a magyar ellenzék működése szuverenitásvédelmi szempontból.

Az a kérdés tehát, hogy kitől kell és ajánlatos szuveréneknek lennünk, mert az oroszoktól ezek szerint nem, ám a szabad világtól meg igen, és nincsen olyan messze még március 15., hogy rabságról és egyebekről ne kellene beszélnünk ma is. Azzal a toldással, hogy nem mindegy, ez kinek mit jelent. Látjuk, hogy ez az elnyúló ünnep semmit nem változtatott nyomorúságunkon, csak a sonka és a torma pár napra elfödte, és a könnyeket is rá lehetett fogni arra, hogy mi nem a kölkeinkre bíztuk a reszelést, hanem magunk végeztük.

Vigasztaljon viszont minket az a tudat, hogy őfőméltósága kegyes közlése szerint a magyar miniszterelnök sós kalácsot eszik a sonkához, valamint, hogy mire végigért Alcsútdobozon, több nejlonzacskó is megtelt pirostojással. Arról viszont semmit nem tudtunk meg, hogy a locsoláskor tartotta-e a hurkás ujjait egy kis apróért is, mert, ha nem, meg kell rójuk: ki a kicsit nem becsülti, a nagyot nem érdemli. S miközben intőn felemeljük ujjunkat ezt közlendő, elönt minket a hányinger, és nem tudjuk, érdemes-e visszatartani a masszát.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Oroszok a spájzban
  1. kovacs_ugynok szerint:

    „Tormareszeléssel nem foglalkozom…” Ugye?

    Ilyen balfasságokra futja a stábjának, de amikor odamegy egy újságíró szembesíteni a tetteivel, akkor bezzeg „csak a kormányzással foglalkozik”. Illetve hazudja, mert azzal se foglalkozik. Csak élvezné az EU-s átlag feletti életszínvonalat közpénzből, munka nélkül. Miközben már márciusban elszaladt a költségvetés hiánya. teljesen alkalmatlan az orbán kormány a feladata elvégzésére. Helyette orrba-szájba keltik a gyűlöletet a nem fideszesek, magyar állampolgárok ellen. Ez a hazaárulás valójában, nem amit a volt századvéges/nézőpontos/alapjogokértközpontos köcsög vizionál. :/

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Szerintem ebből a ruszki láncból nem lesz semmi. Főleg, ha a ruszkik szankció alatt vannak. Különben a nagy utcai arcosnak rálép az EU a kis micsodájára, aztán hátralöki. Ilyen helyzethez meg amúgy is gyáva, csak itthon nagy a pofája.

  3. polyvitaplex szerint:

    Azt olvastam, hogy ez egy fapados üzletlánc, raklapokról és dobozokból árulnának, parasztoknak és panelproliknak az is jó, azok úgyis csak az árakat figyelik, nem a minőséget. Különben is fura lenne, ha úgy reklámoznák, hogy “Orosz minőség”, az mifelénk a KGST-időkben azt jelentette, hogy szar.
    Persze ma már minden másként van, például Roszatom = jó atom, Putyin = békeharcos, orosz minőség = kiváló áruk fóruma.

  4. Yeti szerint:

    Kiváló áruk fóruma – KAF FAK módra.
    A kaf meg maga a farokkínálgatás minősített esete volt , akkor még K.Endre segédlet nélkül.

    Miután sikerült a lengyelpiacot megszűntetni, barátság is a béka segge alatt, már csak a fapados ruszki piac esélyes.

    Azért nálam továbbra is szimpatikusabb euroban számolni az árakat.

  5. Ultron szerint:

    Az orosz spájzok már a Spar-ban vannak (lesznek).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum