Hiány, fenyegetés, rózsaszín ködök

Ugyan bő egy hét múlva már a februárt tapodjuk, mégsem ért véget egészen 2023. Talán soha nem is fog. Kormányunk tagjai, mintha szilveszter lenne, s a mulatság közben éjfél előtt kellene mondani valamit arról, mit remélnek a jövőről, a TikTokon eregettek rózsaszín ködöket azoknak, akik az effajta szellemi táplálékkal élnek, s akik állítólag a fiatalok volnának. És akiknek a jövőjét épp most cseszi szét a Fidesz. Ehhöz képest olyan heppi minden tényleg, mint egy betépett házibuliban, de voltaképp ezt már megszoktuk.

Csak a megfogalmazások változnak képesség és gusztus szerint, a lényeg azonban egy és ugyanaz mindahány, a bávatagoknak küldött üzenetben, olyan jó lesz nekünk, hogy alig is bírjuk elviselni. Nem mennénk egészen végig az üzeneteken, csak kiemeljük miheztartás végett például Lázár Jánosét, ami és aki szerint „jó lesz és bőség lesz, minden rendben lesz”. Akárha valamiféle próféta, csupán azt nem fejtette ki a rókaképű, kire gondol az eljövendő Kánaán haszonélvezői között, de egészen biztosan nem reánk.

Orbán Balázs pedig, aki politikai tanácsokkal látja el súlyosabb névrokonát, egyenesen „zseniális évünk lesz” kitétellel indul a jövőbe, fideszi tájakon azonban nem tudjuk, mit takar a zsenialitás ingatag fogalma, amely, mint tudvalévő, általában közel áll az őrültséghez. Ez pedig így már majdnem maga az igazság, amit Tuzson Bence árnyalt azzal, hogy „minden a legjobb lesz”. Mindezek után összegzett a nagyvezír, maga doktorminiszterelnök úr, aki tömören csak annyit mondott: „győzni fogunk”. Mi mást is közölt volna egy utcai harcos.

De, hogy kit vagy mit teper le, hány lipsit cipel el a hátán, illetőleg kivel sétálgat majd kézen fogva ennek érdekében, arról nem szólt az üzenet, mert fiataljaink fejét, akik számára a cirkusz eme újabb előadása készült, nem szabad bonyolultságokkal összezavarni, mert még hitükben meghasonlanának, vagy netán elkezdenének gondolkozni, ami veszélyes. Pedig volna miről. Ugyanis 2023 éppen számokban köszönt vissza tegnap, mikor is végleges adatok jöttek ki az államháztartásról és annak elképesztő mértékű hiányáról.

Földbe állt a 2023-as költségvetés, amelyet amúgy több mint százszor módosítottak, pedig ez törvény volna, amit elfogadása után be kell tartani, de miért épp ezt tartanák be, amikor amúgy semmit sem. Summa summarum, eredetileg 3400 milliárdra tervezték a hiányt, ezt módosították 3900-ra, aztán lett a vége 4593 milliárd, amit csak azért mernek kimondani – de nem a TikTokon, sem a kormánysajtóban -, mert a hülye szavazóik amúgy sem tudnák fölfogni ezt az összeget, ugyanis meghaladja a zsák krumplihoz mért horizontjukat.

Csöndesen megjegyezzük, ebben még nincsen benne az MNB 2000 milliárdos laufja, amit kisírtak, ne egy összegben és ne most kelljen pótolni, ahogyan arról szintén törvény szól, hanem apránként. Túllépve azonban az összeg hatalmasságán csak arra utalunk szőrmentén, hogy amúgy minden, ami az állam feladata volna – oktatás, egészségügy, utak és vasutak, etc. – alulfinanszírozott, tehát nem költenek rá eleget. Innen fakad tehát Orbán kérdése, amit ő másnak tett fel alaptalanul, de most neki kell szegeznünk: hol van a pénz?

Az érdeklődés azonban költői, mert tudjuk, látjuk és olvassuk napra nap. Mindemellett, és éppen ezért, mert máshová kerül, mint amiről a társadalmi szerződés szól, összeomlóban van minden, amit viszont hatalmi szóval, fenyegetéssel és zsarolással működtetnek pénz helyett. Mint most legfrissebben a mentőket is, akiknek azt mondták, ha nem fogadják el a hiányok miatt átszervezett ügyeleti rendszert, akkor nem vállalhatnak másodállást, hogy éhen ne dögöljenek. Vagy megszoksz, vagy megszöksz – mondták most a mentőknek.

Ezt mondták korábban a tanároknak, tűzoltóknak vagy rendőröknek is, egyesével hajtották bele őket az igába, hogy eldöcögjön az az állam, amiből kilopták a pénzt. Amúgy rengeteg területet fel lehetne sorolni, amelyek a pénzhiány miatt az összeomlás határán vannak, és mégis soha nem látott mértékű az államháztartás mínusza, amivel természetesen nem dicsekednek sehol, csak azt nem értjük mindezek után, mitől lesz „zseniális”, „a legjobb” és „bőség lesz” év a most elkezdődött. Nem kellene hazudozni, mert aztán szembe jön a valóság.

A legszebb azonban ebben a rohadt nagy boldogságban, hogy az általános forgalmi adóból csak 1,8 százalékkal több bevétel – 6981 milliárd forint – érkezett, mint egy évvel korábban. Ekkora infláció mellett ez azt jelenti, hogy a fogyasztás nagyon durván visszazuhant. Lehetne még sok kérdésünk, de ezek után már nincsen. Csak nézzük, ahogyan a bávatagok ennek ellenére éltetik az istenüket, aki „győzni fog”, és nézzük az ellenzéket is, akik újra ott tartanak, hogyan indulgassanak egymás ellen. Orbán pedig mindeközben eltelten mosolyog.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Hiány, fenyegetés, rózsaszín ködök
  1. polyvitaplex szerint:

    Meggyógyultál? Na ugye, hogy világszínvonalú a magyar egészségügy!

  2. Jánosovits Károly szerint:

    Örülök hogy meggyógyult.De valami azt súgja, hogy ez úgy történhetett,hogy zárva volt a kórház.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum