Gyűlölet és megvetés

Még szintén immár tavalyi történt, de mintha most, hogy a Hír TV betelefonálós műsorába betelefonált egy ember, mert azért betelefonálós. Ez a produkció a Paláver névre hallgat, s ez az, amelyben Bayer Tagkönyv régebben a civilek pofán verését követelte, és ez az a műsor, amely a következő szlogennel csábítja a nyájas nézőt (hallgatót) lelke éjfekete tartalmának, más szavakkal a büdös küblinek a kiürítésére: „Dühös? Falhoz vágna valamit? Vagy csak egyszerűen kíváncsi? Ne fogja vissza magát!” – Mit is várhatnánk mindezek után.

Ebben az adásban, amely szíven is üthetne minket, találkozhattunk az úgynevezett jobboldali, magát konzervatívnak nevezett mimagyarok archetípusával, akinek a szájából úgy ömlött a mocsok, mintha ezért fizették volna, pedig csak azt adta, ami a lényege: „Megmondom őszintén magának, bevallom, nem egészen értem a jobboldalt. Nem érzem bennük azt a mindent elsöprő, elementáris gyűlöletet, ami bennem megvan a baloldal iránt. Nem értem, őbennük, másokban miért nincs meg.” – Ez volt az alapvetés, amit aztán ragoztak.

Mint látjuk, a nyájas betelefonáló a gyűlölet fokával és mennyiségével elégedetlen, ami benne jó hazafiként emésztő tűzként lobog: „Mi mások vagyunk, mi jobbak vagyunk, mi jók vagyunk, és mégis ők gyűlölnek minket. Ők, a rosszak, a gonoszak, gyűlölnek minket, a jót, ugye? Ezt nem lehet megérteni. Mert ugye, ha mi gyűlöljük őket, az rendben van, hiszen a jó gyűlölheti a rosszat, csak a rossz nem gyűlölheti a jót.” – Kitetszik ebből, hogy az ellenünk irányuló gyűlölet jogos, sőt, szinte erkölcsi kötelesség, és azért ez már döfi.

Emlékszünk Orwell 1984-ének gyűlölet félóráira, ahol eltorzult arccal és tudattal vicsorogtak az emberek kötelezően, ez a mi betelefonálónk azonban ennél tovább megy: „Szinte az egész napom azzal telik, hogy reggel felkelek, este lefekszem… jószerivel, kis túlzással, hogy mennyire gyűlölöm ezt a végtelenül aljas, mocskos, szemét baloldalt. És tetszik tudni, úgy vagyok vele: megyek az úton, az utcán, jön velem szemben ember…, ránézek, és megpróbálom megállapítani, hogy na, vajon ez melyik oldallal szimpatizálhat.”

Nem részletezzük tovább, ennyiből is megállapítható, hogy telefonos hősünk erősen beteg, mint ahogyan annak idején az esernyővel kardozó matrónák, a savas bácsi és hasonló társaik, mint itt ez az organizmus is, akik ezek szerint ezzel kelnek és fekszenek. Járnak-kelnek az utcán, és keresik azokat, akikbe bele lehet rúgni. Ez egy állapot, és ennek oka van. Ilyen az is, amikor az ember ezzel párhuzamosan azt olvassa, hogy a Megafon, ez a fideszes influenszermocsok felvételt hirdet a soraiba, ahol – mint ígérik – kiképzik azt, aki csatlakozni óhajt hozzájuk.

Mint írják, „digitális szabadságharcosokat” nevelnek a jelentkezőkből – az már szinte mellékes is, hogy közpénzből -, a toborzó szöveg szerint azokat várják, akik „beszólnának a lipsiknek”. A Megafon beszólásait pedig ismerjük, úgy nagyjából hasonló nívón mozognak, mint a Hír TV-be betelefonáló ember, és máris előttünk áll, ahogyan a NER szinte tenyészti azokat, akik hovatovább úgy működnek, mint Hitler komájuk barnaingesei, akik sípszóra ütöttek és álltak tovább. S ha azt mondanák, itt még nem tartunk, én meg azt: várjuk ki a végét.

Egyébiránt a hamarosan elinduló Szuverenitásvédelmi Hivatal feladatai közt is találunk ilyesmit, mert mint friss vezetőjük, ez a Lánczi nevű egy szintén még tavalyi interjúban kifejtette, az ő legfőbb eszközük a nyilvánosság lesz. Ez pedig nem egyebet jelent, mint azt, a kiszemelt áldozatokat tálcán kínálják a gyűlölőknek, hogy azok – mint a betelefonáló ember is – felismerjék az utcán velük szemben jövő ellenséget, azaz, az a tárgyatlan gyűlölet, ami őket most emészti, manifesztálódhasson, magyarul, tudják, kit kell pofán verni.

Visszatérnénk még egy kicsit a telefonos emberre, aki abban a tévhitben él, hogy amiként ő gyűlöl minket, akként teszünk mi is, ami viszont nincs így. Velem sem. Jómagam nem gyűlölöm ezeket az organizmusokat, amit érzek velük szemben, az a megvetés. S míg a gyűlölet színtiszta érzelmi aktus, a megvetésnek morális vonzata is van. Mindez azonban sovány vigasz, vagy egyáltalán nem, hiszen így vagy úgy, de azt mutatja, ez az ország már élhetetlen, s ha a legvégső okot keressük, azt a Karmelitában leljük meg. Ott ücsörög a fekély.