Színes tintákról álmodunk

Jövőre már nem lesz tanítható (választhatóan sem) az állami fenntartású középiskolákban a művészettörténet. Nincs indoklás, hogy miért, csak a közlés, és a méla döbbenet. Most nem soroljuk fel, hogy ezzel szemben testnevelés van rogyásig, hittan vagy erkölcstan szintén, nem rójuk fel, hogy a lövöldözés is megoldott iskoláinkban. Azt sem, hogy a történelem is fideszi olvasatú lett, arról nem is beszélve, hogy a nyelv is elveszik, hiszen mindez a kultúrharc része, amikor az egyeduralkodó párt a saját képére óhajtja formálni a társadalmat.

Vannak ennek előzményei, és van arról is tapasztalat, milyen rombolást lehet ezzel végigvinni, aminek az eredményei (a propagandával súlyosbítva) már ma is meglátszanak. Nincs mit szépíteni rajta, a magyar társadalom a közel tizennégy éves Fidesz-uralom alatt jól láthatóan hülyül, és itt nem csak az uszkve hárommillió tébolyodott hívőre gondolunk, hanem arra is, hogy az oktatás nívója milyen látványosan zuhant be, funkcionális analfabéta embereket termelve. Ha nem is ez volt a kimondott cél, de sikerült végrehajtani.

A munkaalapú társadalomnak, amelyben a magyar embert a Fidesz összeszerelő szalagok mellett, újabban az akkumulátorgyárak savas levegőjében képzeli, nincs is nagyon szüksége másra. Elkeseredettebb napjainkban pedig arra a külön fideszhaszonra is gondolunk és joggal, hogy a debileket könnyebb irányítani, szavazógéppé tenni, zsák krumplival megvenni és félelemben tartani. A szabadság, ezen belül pedig a szellem szabadsága az, ami ellen merényletet követ el a Fidesz, évtizedekre leamortizálva társadalmat.

Bár itt szenvtelennek tűnünk nemzeti tragédiánk sorolásában, és mindahány elemével nem egyszer foglalkoztunk is, ez az újabb merénylet a szellem ellen annyira súlyos – bár sokak számára nem tűnhet annak -, hogy engedtessék meg még egy sikoly így az ünnep előtt, hátha meghallja valaki. Bár akkor sem történne semmi. Csak belegondolva azért: sok mindent szoktak felsorolni az emberré válásról, a homo sapiens, mint faj más fajoktól megkülönböztető jegyeiről, amelyek alkalmassá tették arra, hogy embernek nevezhető legyen.

Ilyen két lábra állás, az eszközhasználat, a nyelv, mint gondolatörökítő eszköz, a jövő megtervezése mellett rengeteg mindent, többek között a gondolatok ábrázolásának képi eszközét is. Mert ne feledjük, milyen ámulat kíséri ma is a tízezer – vagy több – éves barlangrajzokat, rácsodálkozva arra, hogy nagyon távoli őseink között is akadtak már művészek. S ezt egyben arra is bizonyságnak látták és látják, hogy a vizuális ábrázolásnak mekkora szerepe volt a faj fejlődésében, csak hát, mint látjuk, közbejött a Fidesz.

Az a párt, amely immár igazolhatóan akarja elemberteleníteni a társadalmat, kigyomlálva belőle mindent, ami nem a saját egyedüli célját, a hatalmon maradást szolgálja. Végigtekintve azonban a rajtunk uralkodó hordán, az ő szellemi igényeiken, nem csodálkozhatunk, ha értéktelen kacatnak, szóra, tanításra sem érdemes feleslegességnek ítélik a festészetet, építészetet, egyáltalán a képzőművészetet, amivel megalapoznak annak, hogy ezek művelőit fura, a többség számára hasznot nem hajtó egyedeknek minősítsék.

Akik eleszik a kenyeret a szalagmunkások elől. Nem árt azonban azt is jól megjegyezni, hogy egyáltalán a hajdan humán tudományoknak nevezett dolgokat tartják kölöncnek, emlékszünk a részeges bölcsészekre, az elhajló filozófusokra és más rendszeridegen elemekre, akik azért veszélyesek, mert kevésbé fogékonyak a jelszavakra, és még önálló gondolataik is támadhatnak a világról, ami veszélyes lehet. Ez a történés tehát egy folyamat részeként értelmezhető, nem csak úgy hasra csapva lett pária a képzőművészet, hanem jól irányzott céllal.

A diktatúrák mindig a barbárság melegágyai. Ezeknek egyenszürke, gondolat nélküli gépekre van szükségük hatalmuk megmaradásához, s ahhoz, hogy sulykolni tudják a saját ideológiájukat. Hogy a művészetek száműzve lesznek iskoláinkból, ennek az elérendő célnak az egyik szeletkéje, és lehet, hogy már az utolsó. Nagy a baj. Nagyobb, mint gondolnánk, és én szégyenlem magam, hogy ezt az ajándékot rakom a fa alá, mint valami izgága Jézus, de vannak dolgok, amikről akkor is beszélni kell, ha beborít minket a takonyszerű műpátosz.