Pintér Sándor nagyon elfoglalt ember lehet. Gondoljuk csak meg, mi mindenen kell napra nap gondolkoznia: mi legyen a tanárokkal, legyen-e kréta a tanteremben, ugyanígy a kórházi vécépapír gondja is őt nyomasztja, a rendőrökről nem is beszélve. Mennyi könnygáz legyen velük, és kit fújjanak vele képen, csak diákokat, esetleg kordonbontó felnőtteket is. E kis szüzséből is kitetszik, minden bizonnyal káptalannak kell lennie belügyminiszterünk fejének abronccsal összetartva. Nehogy kipukkadjon a sok gondoktól.
Magunk közt szólván, mi porbafingó egyedek, akik csak zabálunk, meg húzgáljuk a csavarokat a gyártósoron, illetve böfögünk és gyártjuk a közjószágokat, el sem tudjuk képzelni, föl sem tudjuk fogni, ahogyan belügyminiszterünk egyfolytában a mi jó sorsunkról gondolkodik. A fájó bütykünkről, gyermekeink szellemi gyarapodásáról és a nyamvadt biztonságunkról, hogy az ilyesmi milyen fárasztó is bír lenni. Mi viszont a kocsmában dülleszkedve hálátlanok és tiszteletlenek vagyunk, azt sem tudjuk, mit csináljunk jódolgunkban.
Ilyképp és eddig vázoltuk a viszonyokat, amire azért volt szükség, hogy megértsük az alább következőket, hogy éppen amiatt a tűzoltóknak suttogva kellett vonulniuk kifejezett kérésre. Azaz és magyarán az történt, hogy a Belügyminisztériumból hívták ezeket a katasztrófásokat valami meglazult homlokzati elem miatt, amelyik készült a mélybe zuhanni, de, és itt fölemelte intőn az ujját a telefonáló arra kérve a jó tűzoltókat, délután egy körül érkezzenek, és mindenképp sziréna nélkül, hogy a belügyminisztert ne zavarják meg.
És itt megállunk egy szóra, valamint ki is fújjuk magunkat a hegymászás előtt. Ez pediglen abból áll, hogy magunk elé képzeljük Pintér Sándor gondoktól barázdált homlokát, ahogyan annyira dolgozik érettünk, hogy zavarná őt a szirénaszó. Mert ahogyan meghallaná a visítást, azonmód hullanának ki a fejéből az addig sorba rakott gondolatok, netalán a sziréna hangja arra figyelmeztetné őt, hogy nincsen is rend, amiképp annak idején két hétre rendelte, és még netalán ösztönösen sms-eket kezdene írni nékünk, hogy üljünk át másik autóba.
Minden lehet és mindennek az ellenkezője is, vagy éppen semmi sem. Azt is tételezhetjük, hogy a sziréna zavarná őt az ebéd utáni sziesztájában, de akkor meg adódik a kérdés, miért egy órára rendelték a tűzoltókat, mint valami taxit, miért nem előbb vagy kicsit később, tehát itt van az egyik nagy titok, miért egyre és miért csöndben, vagy csupán véletlen az egész, egy túlbuzgó csinovnyik kitalációja, aki Pintérre hivatkozva érezhette fontosnak magát, hogy dirigálhat a tűzoltóknak, hogyan dolgozzanak. Ilyenek.
Mert a szabályzat szerint állítólag szirénázva kellett volna vonulniuk, amit ez a BM-es ukáz akadályozott meg, de mindösszesen is, ez a kis apróság mutatja kies hazánk jellegét. Már ami a hatalomgyakorlás módját illeti. Nem kell az időben túl messzire, sem a térben túl távolra menni ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelőjét a nagyon fontos elvtársak megkülönböztetett és kivételes jogaival, amellyel az a szándék, hogy a valóság észlelése nélkül legyen zökkenőmentes az életük azt a képzetet sugallva, hogy ez érettünk van.
Holott rossebeket. És ezt a kijelentésemet igazolandó fölidézem egy másik nagyon fontos ember, egy bizonyos Latorcai János (KDNP, országgyűlési alelnök) útmutatását a fontosság illúziójának megteremtésére, miszerint: „Csináljunk úgy, mintha valami fontosat kellene csinálni” – és ezzel érkezünk meg végül úticélunkhoz. Mert még az is lehet, Pintér épp az épületben sem volt, hanem valami jachton lógatta a lábát, mint amikor Petiminiszter verte át a népeket. Illetve csak szerette volna, mert lebukott erősen.
Arról van tehát szó voltaképp, hogy az egyik elem a színjátékban a fontosság látszata, a szakadatlan munka és a hatalom ehhez társuló aurája, a másik pedig a mögötte húzódó teljesítmény, ami gyakorta zérus, vagy épp pozitív nulla, vagy milyen új számfogalmat vezetett be épp maga doktorminiszterelnök elvtársúr. Mindegy is, csak ilyen eddig még nem volt – de már ez is van -, a kérés, hogy a tűzoltók halkan suhanjanak, mert megzavarják a belügyminiszter érzékeny lelkét. Ez már tényleg delikát, illetve keresünk majd egy megfelelőbb jelzőt egyszer rá.
Aki ezt írta az egy ökör