És lett magyar narancs

Nagy Márton minisztert eddig sem az eszéért szerettük. Illetve ez így nem egészen helyes. Egyáltalán nem szerettük mi őtet, mert valljuk meg, nincsen rajta semmi olyan, ami érzelmeinket ebbe az irányba mozdította, terelgette, noszogatta volna. Sőt és pláne, bozontos lelkünk egészen más stílusú mozgásokat végzett vele kapcsolatban, miközben kiváltképp őszintén olykor-olykor, nagyritkán, néhanap, naponta kritikus szemmel vizsgáltuk kognitív képességeit is, és nem csak mi. Magunk viszont őszintén szólván egészen guvadt szemekkel.

A Ryaanir vezére, egy bizonyos Michael O’Leary szó szerint „idiótának” nevezte, és szívesen küldte neki a „Közgazdaságtan tökfejeknek” című könyvet. O’Leary úr azonban egy mocskos kapitalista, aki nem érti a magyar (neres) közgazdaságot, ami nem, hogy unortodox, de ezt a betegségét azóta kinőve már egyszemélyi irányítás alatt áll, és a jelek szerint úgy működik, ahogyan a gazda füttyent. Erről majd később esik szó, most csak azt az alaphelyzetet vázoltuk fel, miért monda Nagy Márton tegnap azt, amit mondott.

Mielőtt azonban a szózatot, a kinyilatkoztatást ismertetnénk, alámerülünk egy kicsit A tanú című filmalkotás elképesztő világába elsősorban esztétikai gyönyörök beszerzése okán, másodjára utalásul arra, ez a mi világunk már majdnem ugyanaz azzal a toldással, hogyha lehet, annál egy fokkal aljasabb. És most, hogy elmeséltem a nyomorult életünket, ezért és így, mielőtt magunkba roskadnánk tényleg tegyük meg ezt a kirándulást már csak azért is, hogy szemünk elől ellebbenjen a propaganda mocskos fátyla (by.: RK)

„Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.” – mondta Virág elvtárs az elképedt Pelikán gátőrnek a citromról, és itt jön a képbe Nagy Márton, aki azon örömködött, hogy a KSH szerint októberben tíz százalék alá kúszott be az infláció, bár a bőrünkön egészen mást érzünk. De ez mellékszál. Ennél sokkal érdekesebb Nagy előadásában az, miért és hogyan értük el a világra szóló eredményt, amitől a miniszter éppenhogy csak nem csűrdöngölt széles jókedvében.

„Orbán Viktor miniszterelnök világos célt tűzött ki a kormány elé: először le kell törni, majd 2023 végéig egy számjegyűre kell csökkenteni az inflációt” – utalt az előzményekre Virág-Nagy elvtárs, majd ugyanebben a stílusban folytatta is a mi legnagyobb gyönyörűségünkre: „A kormány lebirkózta, és egy számjegyűre csökkentette az inflációt, idő előtt teljesítve korábbi vállalását”. Majdnem azt mondta, lett magyar narancs, mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán. Nem mondta. De mondhatta volna, nem zökkent volna meg a stílus.

Kis kitérőt teszünk most abba az irányba, hogy ez a diadalmi jelentés nem biztos, hogy kiállná az igazság próbáját, mert a boltba járó sokaság egészen mást tapasztal. De a KSH bizonyos adatai és statisztikái olykor megdöbbentik azokat, akik látják, illetve a bőrükön érzik a valóságot, innen nézvést tehát tök mindegy nekik, a KSH mit hablatyol, és ennek nyomán Nagy-Virág elvtárs mitől és hogyan fakad dalra. Mert amit itt most megmutatunk, arra bizonyság, hogy voltaképp minden mindegy, avagy minden számít, semmi sem használ (AE Bizottság).

„Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.” – Így aggódott-kukacoskodott Pelikán, mint emlékezhetünk, de jött Virág elvtárs lehengerlő válasza: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!”

Stimmt, és rossz érzés, hogy ezek ugyanazok, mint ahogyan számtalanszor megállapítódott róluk. De nem is ez, hanem a küzdelem maga, amit ki is feledtünk, hogy a kedves vezető hány módon adott utasítást az infláció legyőzésére, üstökön ragadni, lebirkózni, fülön ragadni, fejszével menni neki, s lám, csak ki kellett adni az útmutatást, és sikerül is. Az ő tanácsai nélkül ez biztosan nem ment volna, viszont magától, ahogyan valóban történt, már igen. Duplacsavar van ebben, dupla átverés, ha igazából és őszintén belegondolunk.

Közgazdászok mondják, Orbán olyan célt választott ki, amikor ilyen nagyot ígért, amiben majdnem biztos lehetett, hogy sikerülni fog akkor is, ha a kormány szinte semmit nem csinál. Ezt teljesítette is, a célt is elérte, hogy ezt viszont Nagy-Virág elvtárs hogyan tárja elibénk, és így, ahogyan láttuk, az már nem csak az ő nyomora, hanem az egész elképesztő, panoptikumba illő bagázsé. Viszont ebből is győztesen jönnek ki, és leleményes népünk mindehhez lelkesen és elképesztően, nem is olyan sokára pedig majd ütemesen tapsol.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “És lett magyar narancs
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Semmi másról nincs szó, amíg itt nem lesz euro, hogy a piac (a kormány asszisztálásával) mindig beárazza a magyar jómunkásemberek fizetésnövekedését. Most tart ott, hogy már nem lehet tovább az árakat növelni, mert nem lesz fizetőképes kereslet. Vagyis, ha azt hitted egy pillanatra, hogy most ki fogsz jönni a fizetésedből, és végre kerül másra is, mint a megélhetésre, jön egy kis infláció a pofádba, és rájössz tévedtél. De ennek végső soron, mindig is az aktuális kormánypolitika az oka. Az orbán maffia meg már itt van a nyakunkon, idestova 14 éve, a 27%-os ÁFA-jával. Ami az infláció elsődleges oka, a többi magas adóval karöltve. 🙁

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Háát én most nem szeretnék Brüsszel bőrében lenni, az biztos..:)))
    Dee most más, és a Jó Isten látja lelkem, mivel hogy eddig soha senkit nem jellemeztem a kinézete miatt.
    Dee csak nézzetek meg azokat a malac szemeket, aztat a disznó orrot, szájat, füleket…
    Bocs, undorító, a pofájára van írva minden… ( No jó, nem minden..:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum