Rohambili, fakanál

Kellett pár nap, hogy a sokkoló élményt földolgozza az ember. Ahogyan a szaporodási kerekasztal megalapításának másnapján Novák Sándorpalotát egy harci járműben láttuk meg rohamsisakban (vö.: bili). És még akkor is bennünk volt a kétség, hogy miközben tudjuk és ismerjük ennek cirkusz voltát, amelyben Novák csak a legócskább bohóc, és azzal is tisztában vagyunk, hogy amikor ezek történnek, a háttérben folyamatosan rabolják ki az országot, akkor melyikről is kellene szót ejteni.

Mégis valami gombóc van az ember gyomrában, amikor úgy nézik hülyének az embert, hogy voltaképp saját magukból is kretént csinálnak, és mindebből valami olyan aljas tébolyda kerekedik ki, aminek manapság és végül is Novák az a bábja-bohóca, amelyik leginkább a maga teljességében mutatja meg nekünk, ahogyan villámgyorsan rohanunk a vesztünkbe. Ebben az erősített meg bennünket leginkább, amikor elnökünk mindezek után Brüsszelben összetrombitálta a mindenféle pártállású magyar képviselőket.

De egy kivételével csak a fideszisták mentek el, ilyképp az is csak olyan cirkusz volt, mint a popsitörlős ablakpucolástól elindulva az afrikai tehénátadáson át a rohambilis fotózásig, és még csak ezzel sem igazán foglalkoztunk volna, ha nem kerül elénk az a darab a sorozatból, amelyen férjuram is rajta van fején szintén bilivel – mint amikor közösen úszták át a Balatont a csináltatott méregdrága mezben -, és Novák katonás ruhájára ránézve, amit ez alkalommal viselt, az is feltűnt, hogy ezt is neki csinálták direkt jófajta bőrből, ami, ugye, nem egy úszódressz.

Visszafelé haladunk azonban az időben az utóbbi napok Novák-pörformanszában, és itt a Brüsszeli fellépést találjuk, ahol a fideszistákkal és velük együtt az ottani ellenzékiekkel (de csak Ujhelyi ment el, majd eldöntjük, hogy áruló-e) azért óhajtott találkozni, hogy nagy, közös, nemzeti együtt felbuzdulással tegyenek meg mindent az ottani pénzek hazahozataláért. Pedig tudhatná, hogy rossz ajtón kopogtat. Például saját maga is úgy tüsténkedhetne ez ügyben, hogy nem ír alá olyan törvényeket, amelyek még a saját alapbigyójuknak sem felelenek meg.

Hogy a főnökét térítené jobb belátásra, de, ez lehetetlen, mint ismeretes. Mert kitalálója, és dróton rángatója oly mértékig szidja öblös és tele pofával az intézményt, ahonnan pénzt remél, hogy azt elképzelni sem lehet. És vele együtt, az ő útmutatásai, hogy úgy ne mondjuk, bédekkere szerint azok is, akiket Brüsszelben összeterelt, így ebből is látszik, ez is csak olyan színház (vagy cirkusz) mint az összes többi, mint előtte a rohamsisak és az (Isten bocsássa meg) toszásügyi kerekasztal, amely Novák elnökletével nekilátott működni.

Még a harcibili előtt, hogy el ne feledjük. Arra is kár szót vesztegetni, mert itt sem a lényeggel van foglalkozva úgymond, miszerint olyan országot kellene építeni, ahol az embereknek kedve és lehetősége van szaporodni. Hogy hogyan kell, azt nagy valószínűséggel ösztönösen tudják, és nincs szükségük nyolcvanéves akadémikusok útmutatására, éppen ebből fakad a miért problematikája, arra azonban semmiféle kerekasztal (sem négyszögletes) választ adni nem tud. Novák sem, hiába csiszálta annak idején ábrándos szemekkel seggtörlővel az ablakot.

Ugyanígy a pápalátogatáskor is fölöslegesen adott a szentatyának saját kezével készült sütit, amit a saját fakanalával kavargatott, hiába akadt fönn a szeme a műpátosztól, ha ezzel párhuzamosan kegyelmet adott Budaházynak, akinek egy most készülő és rá szabott törvénymódosítással tisztogatják az utat vissza a közéletbe, hogy legyen egy mozgósítható harci szárny is az elméleti nácik (Mi hazánk) mellett. Innen tehát erősen olybá tűnik, hogy Novák olyan bohóc, aki a rendszer építője és tartóoszlopa.

Innen nézve, hogy harci sisakot ölt, jelkép értékű szinte, mert egy köztársasági elnök kötelmei között ilyen maszkabál nem szerepel, ha tehát megteszi, akkor azt bizonyítja, hogy a fasiszta rezsim militáns jellegével is azonosul. Vagy, ha nem, akkor annyira hülye, hogy ezt sem veszi észre. Lehet választani az alkalmatlansági bizonyítványok közül, ahogyan az is afelé mutat, hogy amióta Orbán kijelölte, azóta a jelek szerint egyet tesz, közpénzen járja be a földtekét. Lejárat minket és nevetségessé tesz.

Így ezen a ponton, voltaképp Novákot magát odahagyva arra lennénk kíváncsiak, Ujhelyi képviselő miért ment el a brüsszeli kirakati szeánszra, amivel – bár utólag elmagyarázta, semmi értelme nem volt -, de mégis legitimálta a cirkuszt abba a hibába esve, mint itthoni kollégái, akik bejárnak a parlamentbe azt a hamis képet erősítve, mintha demokrácia lenne, holott nincs. És Novákot ringatva abba a kényszerképzetbe, hogy azt csinálja, amit egy elnöknek kellene, pedig ilyesmi meg sem fordul a fejében. (És akkor jöhetnek az elefántok a porondra.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum