Tizenöt pont

A kötcsei bográcsozás közben Orbán delirált is egy kicsit, kiszivárogtatandó belső használatra. S hogy minden undorunk ellenére szólunk róla, az azért van, mert a következő hetekben és hónapokban ezt fogjuk visszahallani mindenhonnan és a legkülönbözőbb formákban, és ez azért lesz pikáns, mert a kötcsei tartalmaknak – ahogyan ez már megszokott – az ég egy világon semmi közük a valósághoz. Azon kár merengeni, hogy Orbán hülye, vagy csak tetteti, de az már egy szint, amikor nem a bávatagoknak szánt pénteki böfögésben beszél zöldségeket, mert azoknak mindegy, hanem az általa felhízlalt úgynevezett elitnek.

Hogy a belső körök is ilyen szellemi munícióval vágnak neki a Kötcse utáni életnek, az már delikát, de mindemellett egészen lehangoló is. Megtudtuk indításként, hogy ezúttal 2034-ig tervez uralkodni örökös miniszterelnökünk, amiből az az érdekes következtetés fakad, hogy olyan aktusok, mint választás, eszébe sem jutnak. Meg sem fordul a fejében, hogy akár vereséget is szenvedhet egy ilyenen, és az a szomorú, hogy amikor jóindulatúan Orbánt ma már csökkent szellemi képességű organizmusnak nevezzük, nem erre a jövőképre gondolunk, mert ebben az egyben nagy valószínűséggel igaza van.

Addig uralkodik, ameddig a kedve tartja, tehát a belátható idők végezetéig, amibe csupán a koleszterin vagy az alapvető élelmiszer túlzott élvezete szólhat bele. Innen nézvést azonban még tragikusabb, amiket előadott, mert voltaképp abban semmi jövő nem mutatkozott. A már évtizedes „folytatjuk” szlogen volt csupán, mert az olyan célokat, amelyek javarészt elérhetetlenek, az álmok közé kell besorolnunk. Viszont, hogy a kötcsei álpolgárok az álpikniken ennek is tapsolni bírtak, az az ország jövőjét még kilátástalanabbá teszi, ha lehet ilyet mondani a mostani tragikus helyzetben. Mert abban vagyunk.

Nem sorolnánk itt a fenyegető államcsődöt, az ország évtizedekre eladósítását, nem említenénk olyan pitiáner dolgokat, mint oktatás, egészségügy, széthulló államigazgatás, lerohadó vasút vagy vízellátás. Szinte – ma már, mert evidencia – nem érdemes beszélni a recesszióról, az egyre többféle adókról, és szóra sem érdemes a fékezhetetlen infláció. A bezuhanó turizmus, útjaink kiábrándító állapota, a kisvállalkozások szaporodó csődjei, országunk jelen állapotában tehát lélegeztetőgépen van, a szegényedő lakosságról nem is beszélve. Mindezt azonban csak azért volt szükséges megemlíteni, hogy lássuk az álmokat.

Orbán álmait és azok tarthatatlanságát, ami arra jogosít, hogy az elképesztő tizenöt pontján darabonként végig se menjünk – mert minek -. Innentől fogva minden vízió csak lázálom bezárólag addig, hogy kies hazánk az orbáni olvasatban nem olyan ország lesz, amely hiteltől hitelig támolyog, hanem a világ bankárja lesz, meg ipari nagyhatalom elrettentő hadsereggel. Ha csak ennyit sorolunk a bográcsos delíriumból, éppen elég, hogy azok előadójának szellemi állapotát kétségbe vonjuk, bármennyire is bizonygatja mindenki ennek az ellenkezőjét. Akinek az álmok maradtak, és azokat valóságként éli meg, minek nevezhető?

Ha politikus és nem romantikus költő, akkor a válasz egyértelmű, vagy legalábbis annak kellene lennie. Innentől pedig már nem is magunkhoz és magunknak beszélek, akik már évtizede tudják, milyen tragédiák felé haladunk az Orbán megszabta úton. Oda kell visszautalnunk, hogy a kötcsei delírium nem a bávatag tömegeknek szólt, hanem a belső körnek, akiket ezek szerint Orbán ugyanúgy meg akar vezetni, és amit még tehet is, mert momentán, ha kevesebb is, de van még hús a kondérban. Nem ártana azonban belátni, hogy vészesen fogy a matéria, lassan nem lesz mit osztani, és a buroklét elillan.

Nem fogjuk sajnálni őket, csak látjuk majd, amit most is, ők azonban csak későn jönnek rá, hogy ők is meg lettek vezetve. A szétosztható vagyontárgyak elfogynak, pénz nem lesz, és a mostani kötcsei polgárok jó részét is eléri a kolduslét, amin nagyon fognak csodálkozni. Nem hullatunk értük könnyeket, csak arra hívnánk fel a figyelmet, ők azok, akik a kordonon belül léve valamit még tehetnek az összeomlás ellen, mert ha nem, akkor nagyon keserű lesz az ébredés. Egyszóval arra volnánk kíváncsiak, mikor hullik le a hályog a szemükről, aminek híján ők is mennek a vádlottak padjára. Azaz, lehet választani a kilátástalan jövők közül nagy bizalommal.