Bevezetés a szépirodalomba

Azon megy a rugózás így utólag – mintha nem lenne teljesen mindegy -, hogy a gyereket kivágták-e az Alexandra könyvesboltból, vagy csak eltanácsolták a felnőtt irodalom polcaitól. Felnőttön itt ne olyan tartalmakat tessenek érteni, mint a felnőttfilmek, amelyeket amúgy oly nagy előszeretettel élvez a magyar, hanem mondjuk Tolsztojt – vagy akárki hegyomlást -, akik könyvei borítóján nem szerepel az ifjúsági-, vagy gyermekirodalom kitétel. Azaz, akármely világirodalom (vagy magyar) remekét, amelyeket amúgy olvasni jó. Nem, mint például Orbán idézeteket a falon.

Tizenhat éves volt a gyerek, aki arra vetemedett, hogy ilyen – általunk Tolsztojjal fémjelzett, de írhattunk volna mondjuk Thomas Mannt is – polcok felé vette érdeklődve az irányt, ami igyekezettől őt eltiltották a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva. Ebből a szempontból édesmindegy, hogy udvariasan kitessékelték a boltból, kihajtották, hogy a lába sem érte a földet, vagy csak – amibe a bolt utólag kapaszkodik – nem engedték a tiltott tartalmak közelébe. És még egyszer mondjuk, nem kefélős könyvekről van és volt szó.

Hanem akármely szövegről, ami nem kifestőkönyv, vagy Ablakzsiráf, és innentől fogva nem, vagy inkább nagyon is értjük ezt az egészet, hogy meglátjuk, hová jutottunk. Ide. Az esetről szóló diskurzusokban előkerült a könyvégetés, mint ahová ez a folyamat vezet vagy vezethet. Nem kell az ördögöt a falra festeni, intettek a reménykedők, akik figyelmét arra hívnánk fel szelíden, hogy a körvonalai már ott vannak a Dúró Dóra darálásával, amiről szintén nehezen tételeztük, hogy bekövetkezhetne. Ennyit erről a szálról.

Másfelől viszont felettébb érdekes, hogy a NER-ben ez a tizenhat év – mint az a gyerek, akit így vagy úgy nem engedtek a felnőtt szépirodalom közelébe – fajsúlyos korhatár, itt véget ér a tankötelezettség, illetve gyámhatósági engedéllyel házasodni is lehet. Azaz, minden további nélkül gyártani szakmányban a közjószágokat az irodalom nélküli bamba tudattal, és még érdekesebb, hogy bizonyos eseteknél már a tizenkét éves gyerek büntethető. Viszont nem olvashat, ami ellentmondásból elég messzeringó következtetéseket lehet levonni.

Nem akarnánk a rendszert lefasisztázni, mert megtettük már elégszer, és megtették most is azok, akik fölháborodtak az alexandrás eseten, ami arra utal, hogy mások is meglátják az egyesben megbúvó általánost. Illetve azt a gyalázatot, amit a gyermekvédelmi köntösbe bújtatott homofóbia jelent, de az már tényleg csak hab a tortán, hogy erre hivatkozva nem engedik az irodalom közelébe a jövőnket jelentő ifjúságot. Ebből pedig tényleg arra is következtethetnénk, hogy a hatalomnak a kretén alattvalók felelnek meg csakis.

Még ebben is lehet igazság, de ezen is annyit lamentáltunk, hogy most már nem is érdemes többet. Inkább arra futtatnák ki ezt az egészet, hogy mitől működik a NER, és ezt a szervilis beszariságban kell meglelnünk. Abban a folyamatban, amit Marquez papa úgy jellemzett Aureliano Buendia ezredes kapcsán, hogy még kis sem gondolta a parancsait, de a katonái máris sokkal messzebb mentek azok végrehajtásában, mint ahogyan maga azt valaha is képzelte volna. És máris itt állnak előttünk a magyar csinovnyikok.

Mert ugyanis olyan vélekedés is van – meglehet, helyesen -, hogy az összes ilyen cirkuszok csak arra szolgálnak, hogy eltereljék a figyelmet a még nagyobb gazemberségekről, de azt is mutatják, hogy az alattvaló meddig képes megalázkodni életben maradni óhajtó meghunyászkodásában. A jelek szerint a falig mennek ebben a folyamatban, mert a már emlegetett Orbán-idézetek mészre applikálása is ugyanennek a folyamatnak a része. Hogy utasítást ugyan nem kaptak rá, de jobb beállni a sorba. Mégpedig annak az élire.

Az alexandrásoknak sem mondta senki, hogy nem engedhetik Tolsztoj közelébe a fiatalkorút, ők azonban jobbnak látták ezt tenni. Abból nem lehet baj. De lett, mint kitetszik, hiszen valamilyen ismeretlen élni akarásból léteznek még emberek a NER förtelmében, akik gondolkoznak, van bennük erkölcsi tartás, és tudják, hogy ilyen helyen nem igazán érdemes élni. Az a különös azonban, hogy amikor tehetnének ellene, akkor elfogy a lelkesedés, és a sorsára hagyják a gyereket a könyvesboltban. Mint a diákokat a könnygázesőben.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
8 hozzászólás “Bevezetés a szépirodalomba
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Nem jól közelíted meg a dolgot kedves Rezeda. Egyszer volt, hol nem volt, tán igaz se volt. Amikor még a NER nem tette rá az enyves mancsát a dohánytermékekre (se), betért egy nagykorúnak látszó gyerek a helyi kocsmába, és vett egy doboz cigit. A kocsmáros ott hibázott, hogy nem kérte el a személyijét a gyerkőcnek. Két perc múlva kopogtatott is a NAV, és jól megbaszták a tulajt pár 100ezerre (akkor még az is többet ért). Naszóval, az alexandrások is csak félik a hatalmat, és nem akarnak hasonló cipőbe kerülni. Ilyen ország lettünk. Ez kellett?

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Óda, a szerdához !

    Holnap szerda, hát kiteszem a kukát.
    Innen tudom, hogy mégis működik a világ!
    Az Orbán, úgyis, csak pénteken mond magának egy imát..

    Az ám, Hazám !! :))

    (Remélem vicces volt ! 🙂

  3. Tom Sawyer szerint:

    Csak megjegyzem újfent : Nagyapát az a „kis nyilas” ( b@szki, hogy a hóhérokat még becézik is ezen a nyelven..) vitette el Recskre, akinek „Adjon Istent ” köszönt. Persze Rákosit kellett volna éltetni.. Aztán csak megjegyezte a nagyfater, hogy : Te Imre ! Amikor „Te Kitartás, éljen Szálasit” üvöltöttél a faluban, én akkor is így köszöntem.
    Másnap hajnalban ott volt a Pobeda.

    Alig élte túl.
    Kedves Rezeda, ne csodálkozz ! Hát ezek ugyanazok.

  4. Anarchista szerint:

    Szerintem meg egy kis csoporton kívül valójában nem érdekel ez senkit. Arról lehetne vitatkozni, hogy milyen korosztálynak mit érdemes olvasnia, de egy funkcionális analfabéta országban ez olyan lenne mint a szülői értekezlet az árvaházban. A történet másik szereplője meg a jó öreg szervilizmus. Ami kb. Werbőczy óta a magyar nép alapvető tulajdonságává vált.

  5. repulo szerint:

    Miért is kellene az ifjúságnak, vagy tulajdonképpen bárkinek is könyvesboltba, könyvtárba járni, könyvet a kezébe venni?
    Amit, amennyit, és ahogyan egy NER rabszolgának tudnia kell, az mind úgy, és olyan mennyiségben és minőségben szerepel a rendszer által kiadott tankönyvekben, ahogy az a Kormányzónak megfelel.

  6. kovacs_ugynok szerint:

    Látom nincs ma téma. Akkor hadd vessek fel egyet. A két seggdugaszról van szó, egyikük a mi seggdugaszunk gazdája is egyben.

    „Az észak-koreai vezető pedig biztosította Putyint, hogy Moszkva és Phenjan „együtt marad az imperializmus elleni harcban”.”

    Mivan?! Nézzünk mi az imperializmus a wikipédia szerint:

    „Az imperializmus (a latin nyelvből: imperare „uralkodni“; imperium „birodalom“; mint Imperium Romanum) a legtágabb értelemben a birodalmak kialakítására irányuló törekvés, erős országoknak az a politikája, ami más országok gazdasági kizsákmányolását és politikai alávetését, a saját hatalmi rendszerébe történő bekapcsolását célozza.”

    Hát, ebből a szempontból a putykó is csak egy gaz imperialista.

  7. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Háát forr a világ rendesen. Nem tudom mi lesz itt a vége, dee semmi jót nem látok. Csak az erőlködést, a mindenáron való agyagba döngölését a másiknak. Mert az nincs rendben, hogy a diákjaimat könnygázzal fújják, amikor igazuk van. Az sincs rendben, hogy egy magyar sportújságírót nem engednek be Amerikába. És nincs renben a Metropolitan ügy, mint ahogy nem felejtjük az SZFE-t sem.

    Most már nehéz elmenni szó nélkül ezek mellett.. Ha mi nem állunk ki az igazunkért, akkor kérdezem tisztelettel :

    Ki fog kiállni ??

    Talán 1913-ban írta Babits egyik novellájában, hogyan megdöbbent Belgrádban az embereken.

    Félek.

    • kovacs_ugynok szerint:

      „Az sincs rendben, hogy egy magyar sportújságírót nem engednek be Amerikába.”

      Szép is lenne, de de nem ez a helyzet. Lásd Rezeda mai posztja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum