A lét elviselhetetlen nehézsége

Lányos zavarban vagyok itten keresgélve a szavakat, amióta megtudtam Latorcai ’álomtitkártól, bármit is mondok, azt a kereszténység nevében mondom. A kereszténység nélkül ki sem tudnám nyitni a szájamat, mert ez adja nekem a fogalmaimat. Közbevetve, ezek szerint, ha arra ragadtatnám magamat, hogy azt mondanám Latorcai ’álomtitkárnak, húha anyád, az is keresztény volna, és megkapnám érte a napi betevő ostyámat. Tegnap, amikor a hülyéinkről értekeztem, és szerényen azt mondtam, a kormányban is bőven vannak roggyantak, de nem mutogatok rájuk, hibáztam vagy túl elnéző voltam.

Az keresztényi felebaráti szeretetből volt, ami mára huss, eltűnt. Nekem is van szívem, én sem bírok mindent, olykor folyást kell engedni az érzelmeknek is. Ez történik máma. Latorcai ’álomtitkár egyébként a Magyar Ateista Társaságot, illetve ennek tagjait akarta kioktatni arról, hogy ne jártassák a szájukat, mert kereszténység nélkül fingani sem tudnának. Az ateisták – akiket az Isten áldjon meg ezért – arra szólították fel a kormányt, hogy hagyjon fel a keresztény óbégatással, mert ez sérti a más vallású vagy éppen vallástalan polgártársaink jogait, kollektíven megbélyegzi őket, ami nem komilfó.

Latorcai ’álomtitkár ez után érezte úgy, hogy rendet kell tennie, és adta elő a dolgait. Igyekszem pontos lenni, amikor felidézem, de nehéz és nagy a feladat, mert ’álomtitkár elvtárs akkora eget verő baromságokat adott elő, ami egyből megmagyarázza miért ’álomtitkár, és mutatja azt is, miért tart országunk ott, ahol. Megtudtuk miheztartás végett, hogy „Európában még az ateista is keresztény, mert keresztény fogalmakat használ”, az ateisták nem írhatták volna le, hogy „tartózkodjanak a nem hívő és az ateista magyar állampolgárok kollektív megbélyegzésétől”, ha nem keresztény kultúrában élnének.

Továbbá – ha már lúd, legyen kövér alapon – azt is megtudtuk, „az emberi méltóság a zsidó-keresztény kultúrából fakad”, illetve ráadásnak, hogy „az ókori görög filozófiát átmentette a kereszténység az újkorba”. Ha azt mondanák, sok ez így egyszerre, nem járnának messze az igazságtól, sőt akkor sem, ha abban az állapotban lennének, amibe magam kerültem mindezeket olvasván, miszerint fizikailag fáj a hülyeség. Lüktet tőle az ember feje, és ezzel mindjárt választ adtam arra is, miért foglalkozom ezzel a degenerálttal, akivel sokak szerint fontosabb dolgok miatt nem kellene. De ebben benne van az összes lopás.

Mi több, a pedagógusok nyűge, a diákok nyomora, de nem sorolom, az egész kilátástalan ország sötétsége, mind benne van ebben a Latorcaiban, és párállik ki belőle, mint Proust teájának gőzei tele a múlttal. Most meséljen az ember ennek a félnótásnak az emberi méltóság mibenlétéről, ami Krisztus előtt ezek szerint nem volt, tehát az emberiség történetének nagyobb részét méltóság nélkül tengette. Vagy cáfolja, hogy a fogalmi gondolkodás, az ebből fakadó szavak, tehát a nyelv sem igazán krisztusi találmány, tehát tényleg hatalmas a sötétség, amivel nem lehet mit kezdeni, nem is akarok, csak halkan sírdogálok.

Megkérdezném, de minek, hogy hallott-e hozzávetőleg csak Latorcai elvtárs a Cordobai Kalifátusról, Al-Hakám könyvtáráról, mesélt-e neki valaki valamikor is arról a szellemi szabadságról, ami az iszlám fénykorában itt, Európában volt az amúgy sárba süppedt keresztény középkorban, és tud-e arról (nem tud), hogy az araboknak köszönhetjük az ókori görögöket, és nem a keresztényeknek. Tud-e Latorcai Alhambráról. Vagy tud-e valamit egyáltalán, de minden kérdés hiábavaló volna, mert nem hatolna át Latorcai, s ami vele egylényegű a Fidesz (és a hülyéi) sötétségén.

Fáradok. Tíz éve írom napra-nap a dolgaimat ezekről. Tíz éve hirdettem meg a szellemi szabadságharcot, ha már tankok híján más eszközöm nincsen, és nemhogy lenne valami haszna vagy foganatja – bár efféle reményeim nem voltak, de azért mégis -, hanem azt kell tapasztalnom, mint mindannyiunknak, hogy a sötétség csak egyre hatalmasabb, és az ember eszköztelen ellene. Szegények lettünk. Nem csak fizikai, tehát anyagi téren, mert mindenünket ellopták, de nem is a pénz fáj már legjobban, hanem ez. Az, amit ma épp Latorcain keresztül leehetett megmutatni. De nincsenek illúziók, milliónyian vannak, és ez a vesztünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
11 hozzászólás “A lét elviselhetetlen nehézsége
  1. Yeti szerint:

    Nem kell becézgetni ezt sem, ahogy a simics is anélkül való.
    Ez meg simán csak lator, oszt jónagyot!
    Valamint keresztesen szarok rájuk, pont.

  2. Müllner Judit szerint:

    Nagyon szeretem olvasni az írásait,mindennap megteszem. Minden mondatával egyetértek, és magam is tapasztalom ezt az elképesztő sötétséget.Elszomorító.Kérem ennek ellenére írjon továbbra is, szívesen olvasom, remélem, ha lassan is, de egyre többen leszünk akik még látnak, hallanak és olvasnak. Tisztelettel: Müllner Judit

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Az orbáni bullshitek sorában „előkelő” helyre került a „kereszténység védelme”. De megjön még ennek a böjtje, hogy a vallási vezetőket megkísértette az orsósMammon. Védjen meg az orbán piktor! Szól az átok. A valódi hívőknek is kényelmetl amit ebben az országban művelnek a fideszesek.

    Nem hívőként próbálom tiszteletben tartani a vallásosak világnézetét. Cserébe, a fideszes csivaváknak lassan el kéne kushadni! Főleg, hogy az alkotmányban is benne van az állam vallási semlegessége. Ahogy a fideszes politikusok viszonyulnak ehhez a kérdéshez is, ékes bizonyítéka, hogy alkalmatlanok az ország vezetésére. Nem tanácsokat kellene osztogatni, Tiborczként az orbán kormánynak, hanem lemondásra felszólítani. Illetve, mint már unásig ismétlem magam, a fideszes képviselőket felszólítani az orbán és a kormánya leváltására. :/

    • kovacs_ugynok szerint:

      Magyarázat: Több helyen is, hozzászólóknál, sőt, nevesebb vlogolóknál is azt tapasztalom, hogy próbálnak óvatosan tanácsokat adni a jelenlegi kormánynak, min kellene változtatniuk. Mintha 13 év alatt nem az derült volna ki, ez a kormány a rombolás, lopás és hazaárulás helyett értene bármi máshoz is. Nem is fognak ezek már megváltozni. Nekünk meg már nincs erre tovább időnk. Le kell váltani az orbán kormányt, minél előbb, annál kisebb lesz a kár cuzammen. Mottó: senki sem pótolhatatlan. Ennyi. :/

  4. Doxapulo szerint:

    Ha Judit egy órával ezelőtt nem írja meg fentebb leírt gondolatait, én is valami hasonló tartalmú üzenetet írtam volna.

  5. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Ahogy Jézus urunk a kufárokat
    a templomból, na úgy kéne a gazember csürhe bandáját az országból is kikergetni…

    • cyr45 szerint:

      A gond az, hogy egy darab Jézus nem sok, annyi sincs.:-((
      Pontosabban, önjelölt Jézusok lennének, de kvalitás nélkül!

      Akkor pedig?…

      A kufárok tobzódnak, a nép pedig szenved, de tűri.
      Arra van dresszírozva a tömeg (13 év kemény propahantájával)
      hogy lehetne rosszabb is, ha Gyurcsány jönne vissza!

      Az agyatlan birkák (és belőlük van rengeteg) pedig azt hiszik,
      nincs is más lehetőség, mert ha nem Orbán, akkor Gyurcsány…

      Ennek az országnak annyi, az EGYSZER (2010-ben) elért 2/3, és
      Orbán azóta fennálló egyszemélyi uralma következtében!

      Mert -tévedés ne essék- a 14-18-22-es választások eredménye
      már nem a valóságot, az igazi népakaratot tükrözi!

      Hanem azokat a választási körülményeket,amiket Orbán 10 és 14 között kialakított (az ország összes pénzének birtokában) és elfogadtatott a Fideszes abszolút többséggel, a parlamentben.

      Itt tartunk most, és én nem látok kiutat…:-((

  6. Tom Sawyer szerint:

    Pedig van kiút. Ha megnézed a mostani fiatalokat, és nem azt az olyan kettő megvezetett-kilóra megvett molinós hülyegyereket kell látni. Mert van ilyen is persze. Dee a többség nem ilyen, patika pontosan látja a csürhe gazemberségét, és annak idején meg fogják kapni amit érdemelnek.
    Nekem megadatott hogy beszélgessek ezzel a korosztállyal, van rálátásom mondjuk így, igaz hogy nem térítek senkit.Arra módfelett vigyázok.
    Hidjétek el, közelebb a világosság mint gondolnátok..😊

  7. Tom Sawyer szerint:

    2023. Június
    Pesszimista : na, ennél már rosszabb nem is lehet..
    Optimista: dehogynem.. 🤣🤣

  8. V.A. Lucky szerint:

    Mit is írt anno Babits?

    „Éjszaka ez, testvér!… Szükség van a fényre,
    vetni amaz őrült asszony útjai elébe”

    Azt mondják, hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum