Szarházi csürhe

Magyarország megint vétózott az Unióban, ezúttal a lengyelekkel együtt, mert nem az oroszokról volt szó. Az igazságügyi miniszterek gyűltek össze Luxemburgban, azaz, ha vétózni tudtunk, akkor ott kellett lennie Varga nacsasszonynak is, ez alkalommal azonban nem tett közzé képet arról, hogy a jól végzett munka után elégedetten sörözget, mert talán szégyellte a pofáját. Ez csak tételezés, mert az is lehet, csak ideje nem volt rá, mert szaladt haza hegedülgetni vagy dekázni, kiülni a nevezetes erkélyre meghitten orbánozni. Ki tudhatja ezt ebben a kuplerájban. Viszont nem csigázom tovább a nagyérdeműt, az én nyájasaimat, akik megérdemlik a történet elejét. A vétót.

Az Unió az igazságügyi miniszterek – s rajtuk keresztül az adott ország – hozzájárulásával arról igyekezett dokumentumot elfogadni, hogy a tagállamok előmozdítják, támogatják az állampolgárok, s ezen belül kiemelten az LMBTI személyek biztonságát. Azt az alapvető jogukat, hogy biztonságban legyenek az erőszakos zaklatástól és megkülönböztetéstől, a gyűlölet-bűncselekményektől, gyűlöletbeszédtől, erőszakos cselekményektől. Továbbá gyakorolhassák a szólásszabadsághoz, a békés gyülekezés szabadságához és az egyesülési szabadsághoz fűződő jogukat anélkül, hogy félnének erőszaktól, zaklatástól vagy bármilyen kényszertől vagy indokolatlan korlátozástól.

Ilyen tartalmú dokumentumot nem volt hajlandó elfogadni Varga Judit, rajta keresztül a Fidesz, és így a Fidesz uralta Magyarország. Egészen leegyszerűsítve azért, mint amit hallunk már egészen hosszú évek óta, hogy megvédjük a gyermekeinket attól, hogy levágják a kisfiúk fütyijét. Ez eddig sem így volt, csak részét képezte az uszításnak, amit gyermekvédelmi törvénynek neveznek, pedig csak egy homofób szarhalom. Azzal, hogy Magyarország nem volt hajlandó megszavazni egy ilyen dokumentumot, bevallotta, hogy nem hajlandó államként teljesíteni alapvető feladatát, miszerint megvédi az állampolgárait, másfelől bebizonyította azt, hogy vannak másodrendű állampolgárai is.

Olyanok, akiknek nem ugyanazok a jogai, mint a többinek. S bár eddig ezt nem mondta ki, csak utalgatott rá, ezzel a vétóval azonban be is ismerte. Mert ugyan elnézhető eddig sem volt az LMBTI emberek családjogi korlátozása, az apa férfi, az anya nő alapszarba emelése, de ezek nem megengedhetően, mi több, szégyellni valóan tettek különbséget állampolgárok között, de azt a jogot nem vették el tőlük, hogy az állam legalább a biztonságukat garantálja. Most azonban erre sem hajlandó. Nem hajlandó arra, hogy a voltaképp önmaga által generált ellenséges hangulatban legalább annyit ígérjen, megvédi őket az aljanép zaklatásától, mert ilyeneknek ki vannak téve, és egyre jobban ki is lesznek.

Amikor fasisztának nevezi az ember a Fideszt teljes joggal, mert a működése a fasizmus minden tankönyvi követelményének megfelel, akkor a szintén nyájas, de általunk azért kevéssé kedvelt olvasó – mert ilyenre is volt példa – azzal hozakodik elő, mi a bajunk amúgy a fasizmussal. Most rámutatnánk, hogy például ez. Bár nagy valószínűséggel az a nyájas olvasó, aki a fasizmussal elégedett, ennek a vétónak is eltelten csettint, és akkor már nincs is miről beszélnünk A termés beérett, már csak aratni kell. Ez pedig a másodrendű állampolgárok – akiknek a biztonságát az állam nem szavatolja – elleni erőszak, amire, valljuk be, bizonyos körökben van ocsmány társadalmi igény. A felsőbb szinteken is.

Náculnak a fiúk, de ezt is rég megállapítottam már, és akkor is értetlenség volt a részem, de már rohadtul unom, hogy mindig igazam van. Ez olyan szoft-nácizmus még egyelőre, de fasiszták sem egyszerre lettek, csak ahogyan a hatalmuk kiteljesedett.  Apránként rakták és rakják össze a mozaikokat, a fasizmus már teljesen kész, csudás pompában virágzik, a nácizmus csak alakul élettérrel, tiszta fajúsággal, de a bimbaja immár ennek is látszik. Ha hagyjuk, ez is ki fog virágozni, mert azt is be kell látnunk – illetve csak naturálisan látni -, erre is van társadalmi igény és elvárás a Fidesz-rajongó körökben. Kormányunk pedig a jelek szerint suttyomban ennek igyekszik is megfelelni. Szalonnácik. Összefoglalva: szarházi csürhe.   

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
11 hozzászólás “Szarházi csürhe
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nincs ilyen, hogy szalonnáci. Rohadt mocskos gazember bűnöző banda van csak.
    Fogadott kis városomban, Kőszegen, úgy 80 éve vitték el a csecsemőktől az aggastyánokig a „választott népet”. Tudod az a durva, ahogy nézem a korabeli fényképeket, hogy ugyanúgy néz ki az állomás , minden ugyanolyan. Még a Rákoczi utcai házak is, amik között terelték őket, mint a barmokat. Minden kis apró részlet ugyanolyan. Ahogy ott állnak a szerencsétlenek a bőröndjeikkel a peronon. Még reménykednek, ezt látni a szemükben.. Az átkozott nyilasok meg a háttérben, büszkén kihúzva magukat a szuronyos puskával..
    Tudod, még a jegenyék is ugyanazok szerintem. Megnőttek azóta…
    Na ezt nem fogom soha megbocsátani magunknak, és látod még ebből sem tanultunk.

    • Anarchista szerint:

      Ideje előkészíteni a fegyvereket. Mert ezeket csak a golyó állítja meg, ha egyszer úgy érzi, hogy már bármit megtehetnek. Én nem leszek 12. számú holttest egy Abda melletti tömegsírban! Legalább három szarházit magammal viszek mielőtt végem lesz.

  2. hj szerint:

    Tömény szégyen! Mindennap ezt érzem – miattuk.
    (Ha ez „szoft-nácizmus még egyelőre”, akkor mikortól hard?!)

    • Bogomil szerint:

      Hogy mikortól hard? Amikor az állam nemcsakhogy nem védi meg polgárait, hanem uszítással vagy akár tettekkel közre is működik a nekik nem tetszők bántalmazásában/megölésében…

      • hj szerint:

        Szerintem a határvonal nem ilyen éles. Amikor a Harmadik Birodalomban a zsidóknak törvénnyel tiltották, hogy uszodába mehessenek, vagy hogy házi kedvencet tarthassanak, az még nem volt ún. közvetlen bántalmazás, ám mégis nácizmus volt.
        Most is egy törvényről, illetve annak el nem fogadásáról van szó.

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Nincs ezek mögött a cselekedetek mögött semmilyen ideológia. Egész egyszerűen „ezek” aljasak. Aljas, hazaáruló, tolvaj banda. A saját anyjukat 5 forintért…, a ravatalon. A többi meg csak terelés. Aljas, számító terelés. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb véget vetünk ennek a „politikának”. Rohadtul rühellem, hogy ilyen emberek vezetik a szakadékba az országot.

    A nácizmussal meg persze, hogy vannak analógiák. Az akkori német politikusbűnözők, élükön az osztrák festővel, ugyanilyen aljas gazemberek voltak. Legyen példa, mennyire meg lehet vezetni és kihasználni az aljanépet. :/

    • V.A. Lucky szerint:

      Hitlernek volt értékrendje, ha mégannyira undorító is. Putyinnak is ott a pánszlávizmus. Orbánnak nincs semmi. Ultraliberális lenne, és melegházasságot kötne Kövérrel, ha úgy gondolná, hogy abból többet profitálhat, de az itteni aljanépnek nem erre van igénye.

  4. Tom Sawyer szerint:

    ” De böjt, s jámborság nélküled mint a pelva,
    Mert vétkesek közt cinkos aki néma.
    Atyja fiáért számot ad a testvér.
    Nincs mód nem menni ahova Te küldettél. „

  5. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Mindenki !

    Mindenek elött bocsánat, mert nem akarok főszereplő lenni.
    Deee…

    Nehéz elhinni, hogy ezen az oldalon ilyen kommentek jönnek a pofámba .
    Hitler értékrendje ??
    Ez csak egy náci törvény tervezet ??
    Nem szeretnék senkit megbántani, dee azt gondolom a holokauszt is valahogy így kezdődhetett.
    Hölgyeim, Uraim ! Picit gondolkodjunk már el !!
    Kérem szépen, legalább itt, a Kázmér oldalán..🙃

    • V.A. Lucky szerint:

      Hitler értékrendjét én említettem. Arra céloztam vele, hogy az az őrült hitt abban, hogy amit tesz, az a német nép érdeke. Orbán tudja, hogy amit csinál, az ellentétes a magyarok érdekeivel, csak nem érdekli.
      Ettől még ugyanúgy – Kázmér szavaival – szarházi csürhe a fidesz, mint az nsdap volt.

      • kovacs_ugynok szerint:

        Az osztrákkal kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, de hogy az orbán őrült lenne, azt cáfolnám. Erkölcsileg persze defektes, mint mindegyik bűnöző. De gyvalami közös bennük. A aljanép, haszonlesők támogatása nélkül egyik se tudott volna ilyen magasra kapaszkodni. Amiben rengeteg hazugság van. Az orbán is csak átdobja a palánkon a magyarokat. olyan dolgokat ígérve ami legalizálja a gazaemberséget. Persze, hogy tetszik a gazemberekenek. Persze itt nem a 2.7 millió átbaszottra gondolok. Ők elhisznek bármit amit a kos út rádióban vagy a templomokban hallanak. A valódi gazemberek, cinkosok jóval kevesebben vannak, és közvetlenül hasznot húznak az orbán rendszerből, a többi adófizető kárára. :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum