Egy róka járt ott

A Karmelitánál immár ásatási terület van, ahogyan okot kell találni arra, hogy oda emberfia be ne tehesse a lábát. Ezt védik a kordonok, amit lebontani oly jó, kivéve, ha az embert képen fújják takonycsorgató készségekkel. Jól kicsesztünk ezekkel a lázadozó diákokkal, ellenzéki csürhével – vélte és gondolta az, akinek eszébe jutott ez az ásatási terület, ahová még a madár sem jár. De végül milyen elcseszett pitiánerség már ez, s egyben természetszerűleg aljasság, valamint a rettegés maga, ahogyan a vezér ül a kevlármellényben a kordonjai mögött azt vélve, a világ ím, hermetikusan lezáródott, hogy még a lázadók hangjai sem juthatnak el hozzá.

Hanem a kémbelugák. Meg a kiképzett kutyák, akik annak idején a tankok alá másztak felrobbantani azokat hátukon a bombával, mint az ismeretes a szovjet leleményből. Hogy az ember az állatokat is bevonja az embertelenségbe, ölni használja őket, ha már őket le nem öli, fortélyos félelem igazgat itten és tocsog a vér. Ehhöz képest micsoda veszélyeket hordoz magában, hogy a minap egy rókakoma mit sem törődve ásatással, kordonokkal, besétált a hermetikusan lezártnak vélt területre, és még sárga kalap, sem láthatósági mellény sem volt rajta, ami így maga a skandallum. Azt csinálhatott volna a ravaszdi, amit csak akar.

Sőt, nem is látta a rendőrség szórólapját sem, amiket mostanában osztogatnak a lázadozóknak, s ami azt tartalmazza, hogyan kell szépen, illedelmesen tüntetni, hogy a nagyságos rendőröknek ne kelljen megerőltetni magukat gumibotokkal, könnygázak elővételével. Arra intik a tüntetőket a fakabátok, hogy ingüket mellükön széttárva járuljanak elébük, megkérve őket, hogy oda lőjenek. Illetőleg az a rendőrségnek tetsző tüntetés, ha a megalázottak és megnyomorítottak virágnótákat énekelgetve dicsérik az urat, aki maga Orbán Viktor. Ilyen mosolygós pikniket képzelnek, ozsonnát a zöldben.

Mindezt is természetesen a kordonokon kívül, amely mögött immár a hatalom szándékai szerint légüres tér van. A róka azonban, vagy egy róka bejutott, s ha hatalom volnék, akkor olvasgatnék második világháborús szakirodalmat a betanított kutyákról, és félnék nagyon tőle is, mert természetemnél fogva, mint minden diktatúra paranoiás volnék. Illetve mint kitetszik, vagyok is, csak még magamnak sem vallom be. Majd, aztán, ha majd egyszer elindul a birnami erdő, de ez a vágyak és az irodalom világa, ahogyan az is, ha azt tételezzük, a mi rókánk kereste ott az ő kis hercegét, de csak egy köpcös alakot talált.

De aztán mégsem ez, hanem a lehangolt nyomorúság. Mivelhogy hősünket, a rókát egy ellenzéki képviselő fotózta le hangot adva abbéli örömének, hogy ím, a róka olyan ügyes volt, mint amilyen ő soha nem bír lenni, és bejutott a tiltott városba. Ha már annyira odavagyunk Kínáért. Lemondóan sajnáljuk a képviselőt, akinek ilyen örömök adatnak meg, és nyugtázzuk, hogy ilyen boldogság is csak olyan helyen adatik meg, mint a mi országunk, amire volnának jelzők, de fölösleges pazarolni rá. Elég legyen egyetlen, szar egy szeglete a világnak, legalábbis a kordonon kívül, illetve azért a kerítésen belül, ami a migráncsoktól véd. Állítólag.

Így jutunk el ahhoz a lehangoltsághoz, hogy ez az a szimbolika, ami azt mutatja, mi is migráncsok vagyunk abban az országban, amely valaha a hazánk volt, de mára idegen lett. Megtűrnek minket, ha illedelmesek vagyunk, ha szótlanul mosolygunk, miközben a bőrünket nyúzzák. Ez volna a kívánalom, és a hatalomnak tetsző létforma. Majdnem meg is valósul, egészen közel vagyunk hozzá, ahogyan önfeledten örülünk a róka diadalának, mint aki túljárt mindenki eszén, mi több, rókának képzeljük magunkat a kordon mögött, és az a boldogságunk, hogy lám, megcsináltuk. Csak nem tudjuk, mit is.

Sivár életünk mindennapjain így hordoz bennünket az idő. A miniszterelnökség nem reagált a róka látogatására, arról sincs tudomásunk, mi lett az illetéktelen látogató sorsa, hogy hívták-e hozzá vagy ellenében a fővadászt, aki szelíd rénszarvasokon gyakorol. Még az is lehet, már ott áll szegény pára a vezér szobájában a nagy földgömb mellett kitömve, hogy lehessen mutogatni az odalátogatóknak, lám, így jár az, aki a szavunk ellen cselekszik, és bemegy oda, ahová neki tilos. Mert minden lehet ma már. Viszont itt tartunk, hogy egy kordon mögé tévedt róka jelentésén kell gondolkoznunk. Kiábrándító egy világ.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Egy róka járt ott
  1. cyr45 szerint:

    A róka -mint az közismert- ravasz állat!

    És hírhedett tolvaj, lop tyúkot, libát, és minden egyebet,
    ami fogára való. Elveszi, elviszi, attól fogva az az övé!

    Nem érdekli, hogy azok másnak (a tulajdonosuknak) majd hiányozni fognak, másképpen szólva: hiányt szenvednek miatta.

    Lényeg, hogy ő, és övéi jóllakjanak, a többi nem számít!

    Miről is jutott ez most eszembe?…

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Szerintem ez csupán egy fabula, amire Aesopus is csak csettinte a nyelvével.. 🙃

  3. Tom Sawyer szerint:

    Jaa, bocs, a lényeg, hogy savanyú az a szőlő. Bizony savanyú ám a demokrácia szőlője..🤣

  4. kovacs_ugynok szerint:

    Az un. ellenzéki képviselőknek nem rókákat kéne fotózgatni, hanem minden nap lemondásra felszólítani az orbánt, a kormányával együtt! Estig lehetne sorolni a listát miért. :/

    Vagy mi legyen? Csináljon az istenadta nép ellenzéket a tolvaj, hazaáruló kormánynak, ha nem kíván a mostani úgy viselkedni? Aztán mennek a levesbe a fidesszel együtt. Nekem nincs már erre a bohóckodásra időm. Az országból elmenni meg nem akarok, ez a HAZÁM.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum