Nováknemzetegység

Visszasírjuk miasszonyunk seggtörlővel való ablakpucolását. Az volt az élethelyzet, valamint képességeknek megfelelő tevékenység, ha feledjük a mozgató rugókat, miszerint kampánycéllal készült Novákról a lehangoló fotó. Hogy morális és világlátási, intellektuális, valamint esztétikai origókat lássunk, ideidézzük még kicsit előbbről azt a képet is, amelyen méretes (malomkeréknyi) Fidesz fülbevaló laffog ugyanennek a nőnek a fülében. Innentől mindent értünk, ami ma van, de éppen ezért minden, ami ma van, érvénytelen, mert ilyen ember nem lehetne országunk elnöke. Viszont mégis az.

Amióta Orbán kijelölte őt a feladatra, elszabadult hajóágyúként viselkedik, és semmiféle kétségek meg gátak nincsenek benne. Mint emlékezhetünk erre is, amikor szóba került a neve, mint aki megkaphatja a magas méltóságot, kétsége sem volt afelől, hogy őt megszavazzák a bátorak. Hónapokkal az aktus előtt kijelentette, már készül elnöknek lenni, ami funkciót aztán meg is szerzett vagy kapott, és most látjuk, mire jutott a készülődés időszakában, mit szítt magába, mint amit elnökként megjelenítenie és képviselnie kell. Ez pedig nem egyéb, mint a magyarkodó, kereszténykedő műpátosz. Ilyen avas szagú bigyó.

Őszintén szólva, a magunk részéről tátott szájjal figyeljük ennek a némbernek az ámokfutását azóta szerte a világban, az ennek kapcsán megfogalmazott üzeneteket, amelyek mintha Orbán szájából jönnének némi kis tejszínhabbal. Innen nézve egyáltalán nem meglepő, hogy Novák is bírja a szart kavarni, békeóbégatás közben feszkót kelteni, de mire másra is volna képes egy nacionalista-soviniszta világlátás, ha nem erre. De erre nagyon. Nagyasszonyunk a kis színházi ruhatárával, a hatvannégy fogával, de a népek iránt érzéketlenül (lásd pedagógusok a palotája előtt) sivalkodik a nemzeti egységről, mert ez akadt be neki, mint feladat.

Ezt pedig – mármint a nemzeti egységet – most épp Csíksomlyóban vélte meglelni, és sejthettük volna, hogy baj lesz. Már az első üzenet is elborzasztó volt: „Elhangzott ma a szentbeszédben az, hogy egy édesanya boldog, ha együtt van a család. Igaz ez egy államfőre is: egy államfő boldog, ha együtt van a nemzet és én ezt a nemzeti egységet éltem meg itt ma. Jó volt az Úristent együtt imádni”.  Látjuk ebben a képben Novák anyukánkat, aki terelget minket az úristen felé, holott akarja a rosseb. Tehát nemzetünk része csak akkor vagyunk, ha mi is hamis hitet hazudunk. De mi van azokkal, akik ebből nem kérnek.

Ez az egyik. A másik pedig, hogy a helyszíntől determináltan már itt megjelennek Novák tyúkanyó szárnyai alatt idegenbe szakadt véreink, pedzegeti tehát a később szárba szökő botrányt, mert még bírja fokozni. És akarja is. A Fidesz ugyanis, és vele együtt természetszerűleg Novák nacsasszony, számtalan alávaló tulajdonságuk mellett még irredenták is, Trianon, nemzeti összetartozás napja és egyebek, amelyek arra valók, hogy a helyi hülyéket egybetereljék, és egyben üzengessenek más nemzeteknek. Ha nem is igazán, csak utalgatva, hogy azért jogot formálnak a hajdani területekre.

Háború idején, békét óbégatva pikáns ez, más jelzőt pedig annak ellenére nem teszünk ide, hogy tudnánk. Novák nacsasszony belekábulva Csíksomlyóba, és mint láttuk, a szentlélek őtet megszállva a Székely himnusz egy sorát posztolta aztán a közösségi oldalán: „Ne hagyd elveszni, ó Erdélyt istenem”, s ha kifordítom, ha be, ha akarta ha nem (akarta), üzenet ez, hogy az inkriminált terület lényege szerint az anyahazához tartozik. Az ilyesmi pedig bántja a románokat, mi több, fölhorgasztja őket, és ebből olyasmi fakad, amit diplomáciai bonyodalomnak szoktak nevezni. Ilyen pedig gyakorta fordul elő a Fidesszel.

Ezek – mind az összes, Varga J., Szijjártó, Kovács Z., Novák és maga Orbán, meg a többi – szembe mennek az autópályán mindennel és mindenkivel, amivel mérhetetlen károkat okoznak az országnak és a kerítésen belül élőknek, azaz nekünk. De leszarják. Egyáltalán nem foglalkoznak vele, mert visszaálmodva a Horthy-korszakba lényegszerűen jön ki belőlük az, ami száz évvel ezelőtt is az ország tragédiáját okozta. Túlreagálja a román külügy Novák posztolgatását, ez volt a reakció, és az is, hogy az erdélysiratás ott marad, mert nekik senki nem dirigál, ők ilyenek. A taplók a klubban.

Tanulságot nem tudunk levonni a történetből, mert nem az első volt és vélhetőleg nem is az utolsó, meg kell szoknunk, bele kell tanulnunk, hogy ezek ilyenek. Viszont ennek folyományaként abba is, hogyha túljutunk kerítés övezte és Orbán sújtotta kis hazánk határain, akkor úgy néznek ránk mindenütt, hogy na, ez is magyar, ez is hülye, jobb lenne, ha a világon sem volna, mert már szaga van. Harminc év után így érkeztünk mi meg Európába. Köszönjük meg a Fidesznek ezt az élményt, szavazzunk rájuk újra meg újra, mert nekünk ez kell, ami ezekből fakad, és amit Mohácsnak neveznek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Nováknemzetegység
  1. kovacs_ugynok szerint:

    A tanulság az, hogy a románok „ezekhez” képest úriemberek. Vagy hány „MAGYAR, HA ROMÁNIÁBA JÖSSZ…” tábla volt kirakva? Szigorúan románul megszövegezve persze. Na ugye! :/

  2. Koroknai Péter szerint:

    Igen, külföldön lassan leköpnek, ha kiderül, hogy magyar vagyok.
    Én is köszönöm ezeknek a mocskoknak.

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Úgy várom már a mai posztot, eme „jeles” napon! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum