Élet a zavarosban

Mint emlékezhetünk, kormányunk jól túljárt az imperialisták eszén (akiknek természetesen nem lennénk a helyében most), és lemondatta Szili Katalint a kormánymegbízotti állásából, hogy megtarthassa a kuratóriumi pénzecskét. Ugyanakkor, és itt verte át kormányunk azt a Brüsszelt, ugyanazzal a lendülettel főtanácsadót csinált ebből a Sziliből azt remélve, hogy akkor így rendben is lennének a dolgok. Nem, nincsenek rendben, és nemcsak azért, mert bár kormányunk úgy véli és azt hiszi, a távoli Brüsszel hülye. De nem, csak egy kicsit lassú, és nagy valószínűséggel reagál a trükkre, aminek a vége az lesz, hogy nem jön az a kis pénzecske.

Erről már elmélkedtünk egyszer arra jutva, hogy ez nincsen jól. Most viszont újabb aspektus merült fel, mégpedig Navracsics által, aki a brüsszeli pénzszerző állásából fog nyugdíjba menni, de eredmény nélkül, most azonban – mert másért nem, de ezért nagyon is – azért lettünk figyelmesek a szavaira, mert Sziliről szóltak, csak éppen másképp. És úgy, hogy ebben benne van az egész elcseszett és leharcolt hazánk, s benne, illetve ormain a Fidesz a maga moráljával, ami mindent visz, de legfőképp a pénzeket. De nem mókázni gyűltünk össze, sőt, nem is dicsérni, hanem temetni inkább az egész bagázst és vele az életünket.

Minden relatív, az időn és a téren kívül még a Fidesz erkölcse is, ez pedig olyannyira, hogy egyáltalán nincsenek benne cölöpök, jelzőkarók és gátak. Ez a Navracsics ugyanis arról mesélt, hogy az a Szili más néven, de ugyanazt csinálja, ami miatt le kellene mondania az egyetemi kurátorságról, tehát, hogy főtanácsadó és nem megbízott, azaz, ez az átváltozás nem egyéb, mint szimpla hazugság, tehát a legnyugodtabb hangon közölte, hogy ez így jól van. Mert, és itt fölemeljük intőn a göcsörtös ujjunkat, „már nem olyan aktív a politikai életben”, tovább víve magunk által, nem számít, vagy, ki az a Szili, hogy bajt okozzon.

Ha Szili volnánk, akkor felvonyítanánk, amint halljuk, hogy ez a Navracsics sercintve a pofánkba köpve nevez minket nímandnak vagy outsidernek, de ez így a kettejük nyomora, csak a mi gyomrunkat fekszi meg. Ezen túl azonban ez a megjegyzés fölfödi mintegy a Fidesz-erkölcsöket, ami az, nem baj, ha tilosban jár, ha nem látszik. Kiegészítve: lehet lopni csak ne vegyék észre, és így tovább és még tovább, a végén pedig a következtetés, törvény, szabály nem számít, betartani nem kell, csak nem szabad lebukni, és akkor minden a legnagyobb rendben van. Mert a morál is, a törvény is viszonylagos.

Lehet halászni a zavarosban, mindent lehet, csak csöndben és halkan. Az egészben azonban az a legszebb, hogy mindezek után Navracsics elégedetten távozott a beszélgetésről, ahol mindezeket kifejtette. És eszébe nem jutott elgondolkodni azon, mik jöttek ki a száján, ami azt mutatja, már észre sem veszi, föl sem tűnik neki, amiket beszél, s amivel lebuktatja voltaképp az egész díszes kompániát. Navracsicsot a maffia normálisabb tagjaként tartják számon egyesek, de csalatkozniuk kell, nem csak a képe róka, hanem a beszéde is, és az is érthető, miért hazudozik összevissza a brüsszeli pénzekről.

Ilyen hozzáállással nehéz lesz akármennyihez is hozzájutni, ha nem megfelelni akarunk a feltételeknek, hanem mindenféle trükkökkel elterelni az imperialisták figyelmét, ami viszont felettébb munkás és kudarcos dolog. Azon a tájékon még pislákol valami az erkölcsből és a tartásból, s ha az volt a Fidesz-szándék, hogy majd Brüsszel is hozzájuk züllik, nos, az nem fog menni. De épp itt meg is találjuk a Brüsszel iránti óhatatlan gyűlölet okát is: a tiszta viszonyokat nem szeretik a zavarosban élők, illetve más szemszögből ez a bűnöző utálata minden tisztességes emberrel szemben, akivel nehéz egy levegőt szívni.

Épp erre utal Orbán megjegyzése is, amikor Brüsszelből Belgrádba menekült biliárdozni, és dákóval a kézben kifejtette, mennyivel jobb ott a levegő, mint a számára nagyon nyomasztó Brüsszelben. És már helyben is vagyunk, illetve körbe is értünk a moráltól a lopásig, a tiszta beszédtől a bűzlő hazugságig, Szilitől a kuratóriumig, Navracsicstól a kunyerálásig és a zsebre rakott országig. Ilyen az összes, és ezen a ponton a dilemma már csak az, hogy a Fidesz ilyen fertőző, hogy ezzé válnak a berkeiben, illetve a másik opció, hogy azok mennek oda, akik ilyenek, mert becsületes ember oda már nem teszi be a lábát. Ez utóbbi lesz az igaz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Élet a zavarosban
  1. Yeti szerint:

    Sose értettem, miből gondolják(gondolták sok éve is) ez a navracsics „nem olyan” fideszes.

    • hj szerint:

      Hát igen… a hatékonyan gerjesztett/terjesztett önlegendák… (Nálam ebben a „de-ő-nem-olyan – dehogyisnem” kategóriában Navracsics mellett Pokorni és Csányi Sándor is ott van.)

  2. Jane Doe szerint:

    Ez a navracsicska lenne az emberarcú fideszes? – „Ugyan már, királylány!”
    Nem láttam a képet a biliárdozó Orbánról, de elképzeltem a minielnököt a dákójával a kezében kifejteni valamit…, aztán sürgősen visszatértem napi teendőimhez, mindegy, mi az.

  3. Hardik László szerint:

    Szilit hosszabbítják Bicskéig. Mi új van ebben? Ura fakó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum