Orbán Viktor álávjú

Üzent nekünk a kedves vezető. Brüsszelből szólt hozzánk egyenesen, mert szívbéli jóságában és értünk való aggódásában egy percet sem bír ki, hogy valamit ne böfögjön. Ha kell, ha nem, ha van értelme, ha nincs. Mostanában egyre inkább az ég egy világon semmi tartalmat nem lehet felfedezni a pállott szagú mondandóban. Ahogyan a kedves vezető szellemi állapota rohamosan hanyatlik, üzeneteinek – ahogyan mifelénk, a sparhelt mellett mondanák – se füle, se farka. Kiesnek belőle a lecsupaszított bölcsességei, ha így folytatja, már nem is tőmondatokban vagy egy-egy szóban, hanem morgásokkal és vakkantásokkal fog kommunikálni, a nyála pedig csöpög.

Ezúttal az érkezett tőle a távoli Brüsszelből – ahol újólag rábólintott a szankciókra, és ettől az akciótól nagy valószínűséggel meghasonlott -, hogy: „No migration! No gender! No war!” Ezeket persze csupa-csupa nagybetűvel (nyomdászul verzál) írta nekünk, hogy érezzük a hatalmas fontosságát neki. S miután ez megtörtént, csak akkor látunk neki mélázni azon, hogy a kedves vezető mi az anyánk valagát is akar mondani a maga sajátos módján, mi a megfejtés, mi a félelembe rejtett csatazaj, ha már verzál, ugye. „No war!”, hát nem akar háborút a lelkem, a cukipofa, de ki az, aki akar a Putyin haverján kívül, nem ártana ezt bővebben kifejteni, mert hülyék vagyunk mi, és nem tudjuk az igazat.

Ez ilyen békegalamb puki, ahogyan megszokhattuk a kedves vezetőtől a mostani időben. Annyira belegárgyult ebbe a szerepbe, hogy lassacskán olajággal a szájában fog röpködni, s akkor nem kell nem is kormánygéppel Toszkánába utazni, kész nyereség lesz az egész nyüves élet. „No migration!” látjuk még az üziben. Ezt meg még régebben hajtogatja, már választást is nyert vele, s amíg az angol nyelvű békepukit nem biztos, hogy az összes hülye szavazója megérti, ezt azonban már igen, hiszen mindegyik retteg a migráncsoktól, akik vagy megtosszák őtet, vagy pediglen elveszik a munkáját, illetve a kultúráját is, a keresztényit. Ez tehát rendben volna, ha nem is érthető a valóság miatt.

Persze a hülye szavazó nem tudja, a kedves vezető pedig nem árulja el neki, hogy a statisztikák szerint itt, minálunk Neriában senki nem akar megtelepedni. Ilyen kérelmekkel alig is folyamodnak mihozzánk, csak átrohannának az országon boldogabb vidékek felé. Az tehát, hogy a kedves vezető az ő hülye szavazóit még mindig ilyesmi veszélyek képével tudja etetni, egyként jellemzi mindkettejüket. Az egyik – a kedves vezető – aljas, a másik – hiszen ezért szavaz rá – tényleg hülye. Ez nem eposzi jelző, valami díszítés a szövegben, hanem a kiábrándító valóság, amitől hullana a könnyünk, ha megérdemelnék, vagy nem apadt volna el teljesen a szenvedés több mint egy évtizede alatt.

Viszont hátra van még a hab a tortán. A vaj a kenyéren, illetve a kreténség csimborasszója, amelyben a k. vezető és az általa megvezetettek egyesülnek a nagy, végtelen ostobaságban, mikor is kiteljesedik a mondanivaló, miszerint: „No gender!” (verzál persze ez is, de még mennyire, hogy jól látszódjék.) No most, ezt meg fogjuk vizsgálni alaposabban, főleg azért, mert a minálunk üldözött LMBTQ közösségek, akik ellen szólna ez voltaképp, annyira jót röhögtek rajta, hogy némelyik még használni is kezdte, hogyha a kedves vezető ezt megtudná – meg fogja, ha már nem most is -, sírva szaladna ki ebből a kajla világból az Óperenciás tengeren túlra, a kurtafarkú kismalachoz (vö.: helloröfi).

A gender csuda egy dolog. Ez társadalmi nemet jelent, azt, hogy a biológiai nemek alapján az emberektől elvárt dolgok társadalmi szerepeket hoznak létre. Ha úgy vesszük, ez maga az apa férfi, az anya nő alaptörvényi dörgedelme. A gender a biológiai nemet egyáltalán nem tagadja, míg viszont az Orbán által tálalt olvasat meg igen. Orbán kijelentése – ha úgy vesszük, és mért ne vehetnénk úgy – a saját alapbigyójának cáfolata, az anyaság és apaság szerepének kétségbe vonása, bár tudjuk, hogy ő mást gondolt. Ő azt gondolta, hogy miképp a libsi, vagy épp a sorosgyurcsány belénk vésni óhajtott szitokszavak, úgy a gender is az, és egyjelentésű az ereszen csúszkáló Szájerrel. Mondjuk.

Erre szeretné a nagytudású kedves vezető kifuttatni az egészet, de senki nem mondja meg neki, milyen méretes ökörségeket beszél. Illetve nem beszél, hanem már csak böfög, mint azt az elején megmutattuk. Így élünk mi Neriában drágáim. Mégpedig úgy, hogy a hülyék egy istene okádik valamit, amiről a hívőknek halovány fingja sincs (de nem is kell legyen, mint azt a Csótány kifejtette), de azért elalélnak, összepisálják magukat gyönyörűségükben, és fölemelik a táblájukat, hogy „Orbán Viktor álávjú”. Ennél több nekik nem is kell. Viszont már Orbánnak sem, aki addig beszélte a hülyeségeit, mígnem maga is úgy maradt. És ez az igazán delikát most már az egész, szétcseszett életünkben. (Elképesztő, tessenek verzállal képzelni.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán Viktor álávjú
  1. Yeti szerint:

    𝓗𝓮𝓵𝓵𝓸́ 𝓻𝓸̈𝓯𝓲!
    nyomdászul dőlt disznó.
    böllérfesztiválon a pörzsölés élő adásban.
    mármint a disznó élt még, amikor nem vonta vissza disznóvágás ellenes (azaz nerellenes) röfögését – azonnali máglyahalálra ítélték.
    a közönség(esek) pedig élvezték az autodafét 🙁

  2. polyvitaplex szerint:

    NO MIGRÉN! NO KENDER! NO VAR (video assistant referee)!

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Sajnos ismerem a f@szit, nem egyszerű a történet.
    A legnagyobb bánatunkra viszont még gonosz is. Nem csak simán hülye..
    Így jártunk ezzel az őstulokkal.
    Dee ez sem tart örökké. No, ez a mai jóhír..🙃

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum