Áder arra vetemedett

Áder J. nyugalmazott elnökünk bősz környezetvédő. Ehhez sem sokat ért, de kellett egy hobbi a közeledő öregség idejére, hogy míg a talpasok remegve várják a tizenharmadik havi apanázst, ő oszthassa azt az észt, ami nincsen neki. Podcastje is van e célból, odaszervezték a segge alá, hogy emlékezetes hangján, amit amúgy régebben csak szilveszter éjszakákon volt alkalmunk élvezhetni, személyiségének teljes súlyával harcoljon a pusztuló környezetért, a halak élőhelyéért leginkább, hogy a stúdióból kilépve legyen mit a szákba rakni. Mint tudjuk, ő is annak a csapatnak a tagja, aki soha nem vetemedne arra…

Tegnap szőrmentén érintettük a nemzetünket hamarosan felvirágoztató akkumulátorgyárak ügyét, azok energiaigényét, amit Orbán putyini gázzal óhajt kielégíteni. Ma pedig szintén slágvortokban ezek másfajta kárai kerülnek terítékre. Mégpedig azok, amelyek ellen oly hevesen tiltakoznak azok, akiknek az élőhelyén ezek felépülnének, tehát a magyari emberek. Az alábbiakból viszont az fog kiderülni, hogy érettük Áder, volt elnökünk annyira nem aggódik, mint a halakért, és ezzel meg is mutattuk a viszonyokat és értékeket, amelyek miatt az emlegetett személy bajszos mindenfélének neveződik a talpasjobbágyok között.

Ahogyan a krumplileves legyen krumplileves Kádár et. szerint, akképp kellene lennie egy környezetvédő podcastnek környezetvédőnek, ha már ezt a nevet nyerte el a keresztségben. Ámde nem először derül ki, hogy vannak magasabb szempontok is, mint a műsor eszméje meg ideája, és ezek a szempontok kies hazánkban rend szerint – illetve mindig – a Fideszéi, közelebbről az Orbánéi, amihöz képest minden és mindenki, így a környezetvédelem is le van szarva. Csak ezt illene is kimondani. Annyi vér azonban nincsen a nemzet pecásának pucájában, úgyhogy inkább elhallgat, vagy inkább elhallgattat.

Mint tudjuk a kedves vezető hajdani szavaiból, amelyeken kiejtésükkor fél Európa röhögött, illetve mind, aki hallotta: „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. Most is kiderült, hogy Európa derültsége ezt hallván teljesen jogos volt, mert dehogynem. Mást sem csinálnak, mint arra vetemednek, aminek újabb ékes bizonyságát adta Áder nyugalmazott elnök podcastje, amelyből kivágták azt a részt, ahol az Akkumulátor Szövetség ügyvezetője a gödi kútvízben talált mérgező anyagokról beszélt. Mindez több szempontból is erősen aggályos.

A legenyhébb az, hogy ezek szerint az, aki Orbán legújabb akkumulátorgyáras őrülete ellen beszél, a jelek szerint mégis el van hallgattatva. Ez a jövőre nézvést történt így, azért, hogy ne aggódjon a plebs a majdan mindenáron felépíteni vágyott ilyen gyárak miatt. Azaz, a már meglévő tiltakozások okát vették ki az adásból azzal a naiv szándékkal, hogy amiről nem beszélnek, az nincsen is. Pedig mennyire, hogy van. Olyannyira mégpedig, hogy nem a távoli jövőben, hanem a megélt jelenben, tehát éppen itt és most. Amikor a gödiek eltelten hörbölik a mérgezett vizet, s ami tényt a volt elnök a podcastjéből kivágat.

Az ilyen alakokat környezetvédőnek kevéssé, bajszos akárminek azonban bízvást lehet nevezni, de ettől most a magunk részéről inkább eltekintünk. Mindenkinek a saját ítéletére bízzuk a jelző megtalálását, ami viszont ennél fontosabb, az az újabb bizonyság, hogyan is működik ez a magyar államnak nevezett maffia, amely nem az országért van, hanem néhány kedvezményezett lakójáért kizárólag. S emiatt – azon túl, hogy most a gödiek, aztán az összes jövőben felépülő ilyen gyár mellet lakók egészsége miatt aggódunk -, egyben késztetést érzünk arra is, hogy levitézlett elnökünket keresetlen szavakkal hajtsuk el melegebb égtájakra.

Nem elnök az ilyen, és soha nem is volt az. Mint ahogyan a Fidesz sem párt, hanem szekta, amelynek tagjai hisznek. Ha rossz az irány, amit Orbán mutat, akkor is jó, mert ő mutatja (by: Nagyferó), csak ebbe a képletbe a jelek szerint beledöglik a magyar. A mérgezett víztől majd kihullik a haja, a foga, rezeg a lába és okádik, de szó erről nem eshet, ha meg igen, kivágják, hogy senki ne tudjon róla. De egyelőre még tud. Nem biztos, hogy sokáig, de hírt hall felőle – már akinek engedik -, így legalább tudja, mibe döglik bele. S még örülhet, mert az iszonyú bizonyság is jobb bármely bizonytalanságnál. Ennyi az örömünk momentán.