Elválik hát a Varga Judit. Olyan kijelentés volt ez a napokban Magyarországon, mint amikor annak idején Svejk Müllernéje kissé pontatlanul ugyan, de mégis a lényegre tapintva állapította meg a sorsfordító tényállást, miszerint „Nahát, agyonütötték nekünk ezt a Ferdinándot”. S mint ahogyan a derék katona korban innentől az elhallgatások, tiltások és fenyegetések léptek életbe a hírrel kapcsolatban, hogy az embert nehogy elvigyék a Pankrácba, akként mondta nekünk Varga nacsasszony, nem szeretné, ha a válása okán és miatt, annak kapcsán bárki is pletykálódna. Így hát nem fogunk. Eszünkben sincs az ilyesmi.
Mindemellett számtalan okunk volna elmélkedni felőle, de azt is mind felednénk, mintegy a múltbéli sérelmeket és keserveket, viszont az már döfi, illetve egyenesen delikát, hogy férjuram – mármint a nacsasszony élete eddigi párja – pár nappal azután közölte a válási hírt, miután a neje törvénymódosítást kedvezményezett arra bíztatva az alattvalókat, súgják be a hatóságoknak, ha valaki a házasság ideája – mármint ahogyan ők képzelik – felől falsul gondolkozik. Innentől fogva a válás kikürtölése voltaképp Varga Judit Szájer-féle eresze, ami az olvasatunkban a hazugság és szemforgatás szinonímája.
Valamint az aljas képmutatásé. A vizet prédikálásé és bort ivásé, illetve lehetne folytatni annak jellemzését, amikor lehull az álca, és szikáran áll előttünk a hazugság maga. S ha még volna is bennünk annyi gyerekszoba, hogy Varga nacsasszony válásával – mint magánügy – ne foglalkozzunk, mégis feljogosítva érezzük magunkat erre, mert ő annak a hatalomnak az ordas képviselője, amelyik a gatyánkban matat minduntalan, és szemforgató-ájtatos módon írná elő, hogyan is kellene élnünk. Mi több, hogy mit kellene gondolnunk. Leginkább azt, amit számunkra előírnak, miközben ők mást cselekszenek permanensen.
De néha lehullanak a díszletek. Mint most is, amikor férjuram a Facebookon jelenti be, hogy válik, világgá kürtöli mintegy, s innentől fogva elfordíthatnánk ugyan a fejünket, de ők tolták a képünkbe a hírt, miszerint a házasság mégsem akkora szentség, a család sem szakrális intézmény, azaz, érvénytelen minden handabanda. Sőt, mondhatnánk azt is, hogy innentől fogva kuss van, de tudjuk, hogy ezek arra képtelenek. Halkan rákérdeznénk ezen a ponton a nagy kereszténységre is, illetve arra, hogy az egyház hogyan viszonyul a válásokhoz, és könnyen belátható, ebből az aspektusból sem árt a pofákat befogni.
Meg peresze más megközelítésből sem. Orbán nagyvezírtől is azt hallottuk, hogy ő is a bérből-fizetésből tengődők keserves életét éli, mégsem hallottunk arról, hogy akármely iszonyú életű hivatalnok – akiknek a sorsától meg Novák elnök saját bevallása szerint megmenekült – állami röpülőn ment volna Rómába homárt zabálni közpénzen. Illetve legújabban szerelmesen andalogni Firenzében. Más a sorsunk. A hiba viszont ott van a készülékben, hogy a miénket ők szabják meg, míg viszont a sajátjukat teljesen másképp élik, mint ahogyan a tömegek számára kívánatosként és olykor törvényileg előírják.
Ez a különbség köztünk, ami nem kicsi, és ez az is, ami a NER-t a mai demokráciáktól megkülönbözteti. És nem az, hogy a félreértéseket elkerüljük, miszerint vannak gazdagok és szegények, hanem az, itt a mi pénzünkön gazdagok, és jogot formálnak arra, másképp éljenek, mint amiről papolnak a bávatagoknak, ilyképp egy ordas, nagy hazugság az egész rendszer. Ha úgy tetszik, a fejétől bűzlik, és Varga ott van valahol a nyaka körül. S ha most kegyelemért esedezik, hogy kíméljük őt nagy magánéleti válságában, rossz helyen kopogtat. Azt ki is kellene érdemelni, ami belátástól ő irdatlan messzeségben van.
Egyébiránt – és mintha mellékszál volna, holott mégsem az -, rossznyelvek szerint a válás nem egyéb, mint vagyonátmentés, amíg lehet. Nem elmerülve a sztori ezen szálában persze az is tudható, hogy az ifjú pár rövid együttélése során rengeteg osztozni valót halmozott fel, sajnálni őket tehát emiatt sem kell. Meg egyáltalán semmi miatt, hiszen – és itt férjuramról nem beszélünk – mindent megtettek azért, hogy ne szeressük, ne tiszteljük őket. Egyszerűen nem méltók rá, s ha most pár sor erejéig megemlékeztünk róluk, az azért van, hogy a fejünkbe véssük, ezek még ekkor is – mint mindig – hazudnak.
Gondolom, nincs köztük harag, mert már két éve válnak egyfolytában, nyilván nem könnyű eldönteni, hogy melyik ingatlan kié legyen.
Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a „jó miniszterasszony” csak a karrierje építéséhez, ill. a bársonyszék eléréséhez használta ki a férjén keresztül az anyósát, a Kúria akkori főtitkárát (is)!
2020-ban pedig az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé választották Erőss Monikát (persze szó sem lehetett itt összeférhetetlenségről), aki nem tudom, hogy annak idején -a fiához, Magyar Péterhez hasonlóan- átlátta-e mindezt, és vajon miként vélekedik most a menyéről?