Minden másképpen van

Elválik hát a Varga Judit. Olyan kijelentés volt ez a napokban Magyarországon, mint amikor annak idején Svejk Müllernéje kissé pontatlanul ugyan, de mégis a lényegre tapintva állapította meg a sorsfordító tényállást, miszerint „Nahát, agyonütötték nekünk ezt a Ferdinándot”. S mint ahogyan a derék katona korban innentől az elhallgatások, tiltások és fenyegetések léptek életbe a hírrel kapcsolatban, hogy az embert nehogy elvigyék a Pankrácba, akként mondta nekünk Varga nacsasszony, nem szeretné, ha a  válása okán és miatt, annak kapcsán bárki is pletykálódna. Így hát nem fogunk. Eszünkben sincs az ilyesmi.

Mindemellett számtalan okunk volna elmélkedni felőle, de azt is mind felednénk, mintegy a múltbéli sérelmeket és keserveket, viszont az már döfi, illetve egyenesen delikát, hogy férjuram – mármint a nacsasszony élete eddigi párja – pár nappal azután közölte a válási hírt, miután a neje törvénymódosítást kedvezményezett arra bíztatva az alattvalókat, súgják be a hatóságoknak, ha valaki a házasság ideája – mármint ahogyan ők képzelik – felől falsul gondolkozik. Innentől fogva a válás kikürtölése voltaképp Varga Judit Szájer-féle eresze, ami az olvasatunkban a hazugság és szemforgatás szinonímája.

Valamint az aljas képmutatásé. A vizet prédikálásé és bort ivásé, illetve lehetne folytatni annak jellemzését, amikor lehull az álca, és szikáran áll előttünk a hazugság maga. S ha még volna is bennünk annyi gyerekszoba, hogy Varga nacsasszony válásával – mint magánügy – ne foglalkozzunk, mégis feljogosítva érezzük magunkat erre, mert ő annak a hatalomnak az ordas képviselője, amelyik a gatyánkban matat minduntalan, és szemforgató-ájtatos módon írná elő, hogyan is kellene élnünk. Mi több, hogy mit kellene gondolnunk. Leginkább azt, amit számunkra előírnak, miközben ők mást cselekszenek permanensen.

De néha lehullanak a díszletek. Mint most is, amikor férjuram a Facebookon jelenti be, hogy válik, világgá kürtöli mintegy, s innentől fogva elfordíthatnánk ugyan a fejünket, de ők tolták a képünkbe a hírt, miszerint a házasság mégsem akkora szentség, a család sem szakrális intézmény, azaz, érvénytelen minden handabanda. Sőt, mondhatnánk azt is, hogy innentől fogva kuss van, de tudjuk, hogy ezek arra képtelenek. Halkan rákérdeznénk ezen a ponton a nagy kereszténységre is, illetve arra, hogy az egyház hogyan viszonyul a válásokhoz, és könnyen belátható, ebből az aspektusból sem árt a pofákat befogni.    

Meg peresze más megközelítésből sem. Orbán nagyvezírtől is azt hallottuk, hogy ő is a bérből-fizetésből tengődők keserves életét éli, mégsem hallottunk arról, hogy akármely iszonyú életű hivatalnok – akiknek a sorsától meg Novák elnök saját bevallása szerint megmenekült – állami röpülőn ment volna Rómába homárt zabálni közpénzen. Illetve legújabban szerelmesen andalogni Firenzében. Más a sorsunk. A hiba viszont ott van a készülékben, hogy a miénket ők szabják meg, míg viszont a sajátjukat teljesen másképp élik, mint ahogyan a tömegek számára kívánatosként és olykor törvényileg előírják.

Ez a különbség köztünk, ami nem kicsi, és ez az is, ami a NER-t a mai demokráciáktól megkülönbözteti. És nem az, hogy a félreértéseket elkerüljük, miszerint vannak gazdagok és szegények, hanem az, itt a mi pénzünkön gazdagok, és jogot formálnak arra, másképp éljenek, mint amiről papolnak a bávatagoknak, ilyképp egy ordas, nagy hazugság az egész rendszer. Ha úgy tetszik, a fejétől bűzlik, és Varga ott van valahol a nyaka körül. S ha most kegyelemért esedezik, hogy kíméljük őt nagy magánéleti válságában, rossz helyen kopogtat. Azt ki is kellene érdemelni, ami belátástól ő irdatlan messzeségben van.

Egyébiránt – és mintha mellékszál volna, holott mégsem az -, rossznyelvek szerint a válás nem egyéb, mint vagyonátmentés, amíg lehet. Nem elmerülve a sztori ezen szálában persze az is tudható, hogy az ifjú pár rövid együttélése során rengeteg osztozni valót halmozott fel, sajnálni őket tehát emiatt sem kell. Meg egyáltalán semmi miatt, hiszen – és itt férjuramról nem beszélünk – mindent megtettek azért, hogy ne szeressük, ne tiszteljük őket. Egyszerűen nem méltók rá, s ha most pár sor erejéig megemlékeztünk róluk, az azért van, hogy a fejünkbe véssük, ezek még ekkor is – mint mindig – hazudnak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Minden másképpen van
  1. polyvitaplex szerint:

    Gondolom, nincs köztük harag, mert már két éve válnak egyfolytában, nyilván nem könnyű eldönteni, hogy melyik ingatlan kié legyen.

  2. Quvik szerint:

    Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a „jó miniszterasszony” csak a karrierje építéséhez, ill. a bársonyszék eléréséhez használta ki a férjén keresztül az anyósát, a Kúria akkori főtitkárát (is)!
    2020-ban pedig az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé választották Erőss Monikát (persze szó sem lehetett itt összeférhetetlenségről), aki nem tudom, hogy annak idején -a fiához, Magyar Péterhez hasonlóan- átlátta-e mindezt, és vajon miként vélekedik most a menyéről?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum