Miféle emberek ezek?

Varga Juditunk megint veszi a kis utazótáskáját, és elindul Brüsszelbe, hogy ott boszorkányként üldözzék őt. Nem nyegléskedünk és viccelődünk miniszteres miasszonyunk kárára és a saját gyönyörűségünkre, kizárólag az ő saját bejáratú agymacskáját használjuk közlésünkhöz. Tudjuk ugyanis mindannyian, hogy Brüsszelben ez folyik, üldözik a fémorrú hölgyeket, amivel sem azt állítjuk, hogy Orbán prímásának vasból volna a kis nózija, csak belehelyezkedtünk miniszteres miasszonyunk egészen furcsa világába. Egyszóval elindul tárgyalni a drága az Erasmus pénzekről, mert nem érti, miért nem kapja meg nem az ország, nem a diákok, hanem a Fidesz, s vele együtt saját maga is.

Miféle emberek ezek? – tette fel a költői és elsődlegesen uszító kérdést Varga főnöke és egyetlen öröme, Orbán Viktor, s egyben párás szemekkel utalt arra, hogy neki is van gyereke, mint a mimagyarok közül mindenkinek, akiken ez a Brüsszel nem győz bosszút állni. Orbán annyira hüppögött zavarodott uszításában, hogy láttuk ám, midőn Brüsszel a magyari kisdedeket nadrágszíjjal bosszulja meg, ott hever az összes magyari csimota Brüsszel göcsörtös térdén, és állja rajtuk a bosszút szakadatlan, miközben a magyari gyermekek sivalkodnak az ő gyötrelmükben. De azt se feledjük, hogy mindezek előtt ez a Brüsszel mind átoperálta a kisdedeket, ezért nem tudja egyik sem már, hogy fiú-e vagy pediglen kisleány.

No most, Brüsszel már nagyon régen jelezte, hogy nem tetszik neki, ha az egyetemek kuratóriumában fideszes miniszterek ülnek, leírta ezt papírra a kormánynak, amelynek tagjai azok a fideszes miniszterek, akik benne ülnek a kuratóriumban, mint például Varga Judit miasszonyunk önmaga is. Navracsicsot se feledjük, mert ő egy másik géppel indul megkérdezni a bajok okát, amit leírtak nekik, és ő is ilyen kuratóriumban ücsörgő fideszes pofa. Ennek ellenére a helyzetet legalább annyira nem érti, mint Varga a jogállamot. Ha Brüsszel volnék, meg is kérdezném, tudnak-e olvasni, mert ha nem, le is rajzolhatom a bajokat. Szóval megint megy a kavarás ezerrel, a diákok pedig lesnek ki a kis fejükből.

Azt kérdik, hogy akkor most mi van, majd elmennek a tíz fokos terembe vizsgázni, ahogyan gondoskodik róluk a kormányunk, mint egész népünkről is teljes szívéből. Az volna a delikát, ami azonban megtörténni nem fog, hogy mikor és midőn Varga miasszonyunk fölteszi a kérdést Brüsszelnek a bajokról, hogy mik volnának azok, Brüsszel kinyújtaná bütykös mutatóujját, és rámutatna – talán meg is bökné kicsit őt -, hogy hát, épp maga kisnaccsád, de Brüsszel ilyet tenni nem fog. Mint ahogyan a másik géppel érkező Navracsiccsal sem tesz ilyet, pedig épp így lennének egészen világosak a dolgok, főleg, ha ez a rámutatás OV doktorminiszter tekintetes urunkkal is megtörténnék. (Vagy inkább méltóságos.)

A dolgok magunk közt szólván ilyen egyszerűek, de olyan organizmusokkal nehéz akármit is kezdeni, akik a bűnt magukban hordozzák, vagy épp ők a bűn maga, s talán éppen ezért nincs ahhoz eszük vagy jellemük, hogy eltakarodjanak. Nem a posztjukból és így az életünkből, hanem még a nyüves kuratóriumokból sem. Ilyképp magának Orbán Viktornak a szájával, de egészen más hangsúllyal és érdeklődéssel tesszük fel a kérdést magunk is vonatkoztatván hőseinkre és az összes haverjukra illetve szektatagra, hogy hát miféle emberek ezek. Választ nem kapunk, de nem is várunk, hiszen tudjuk mi azt már régről, a bizonyítványa mind az összesnek megszületett, csak még nem volt mód a markukba nyomni.

De majd. És aztán. Addig is azonban élvezzük az előadást, amit érkezésünk van élvezni vagy káromkodni rajta gusztus szerint. Egyébként ott tartunk, Brüsszelnek egy évtized után megjővén az esze, hogy a rendszer lebontása nélkül a követelményeknek már megfelelni nem lehet, ezért megy az időhúzás ezerrel, kijelentve azt, ha nem jön a diákokra szánt pénz, azt a magyar állam kifizeti. Azaz te, én nyájasom, mint ahogyan a nemzet vejének lámpabizniszét és Mészáros – illetve a többi – egész, tetemes vagyonát. Ehhez képest az, hogy Varga miasszonyunk elbábozza itt nekünk az értetlent Navracsiccsal együtt, csak árnykép a barlang falán, életünk gyötrelme máshol van, és nem a szívünk belseje az. Ezt bízvást elhiheted.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum