Bütyökgyógyszer

Huszonnyolc milliárd forint gyógyszergyártási különadót kell fizetnie a Richter Gedeon Zrt.-nek jövőre. Iszonyatosan sok pénz ez. Annyi, hogy Mária néni el sem tudja képzelni, igaz, ő, ha el is jutna hozzá ez a hír – nem fog -, nem törődne vele, mert azzal van elfoglalva, hogy mit vegyen a pár tízezres nyugdíjból: farhátat vagy kenőcsöt a bütykére. Nem biztos, hogy a bütyke sajog szerencsétlennek, csak az egyszerűség kedvéért utaltunk erre. Ám mindemelett szomorúak vagyunk, ahogyan a lelki szemeink előtt megjelenik a viseltes otthonkájában, és idomítása szerint szidja Gyurcsányt Brüsszellel elegyest, hogy a bütyökgyógyszer ára felmegy, hogy meg se tudja venni, és fogalma sincs arról miért vagy ki miatt.

Rá tudnánk mutatni tíz ujjal is, akkor sem fogná fel, elmélkedésünk innentől fogva tehát tágabb horizontok felé iramlik. Mert akiknek szólna, azokhoz el nem jut, föl nem foghatják, ezért úgy érezzük magunkat, mint árnyképek a falon, bővebben és Zarathustrával szólván Nietzsche bácsinál: „Nem vagyok száj ezeknek a füleknek való”. Ha Mária néninek tök mindegy is, a Richternek, s rajta keresztül minden vállalkozásnak, amelyik a piacon akar megélni, és nem közbeszerzésből, üzenet ez: nem érdemes törekedni, haszonra szert tenni, mert azt a rendeleti kormányzás országában egy tollvonással el lehet tőle venni, ahogyan ezt most el is szenvedi. És még csak annyit sem mondhat, mint a Ryanair, hogy ezek hülyék.

Mert nem azok, csak szimplán gonoszak, és szorítja őket a szükségszerűség, ami az, hogy kies hazánk országlásuk alatt a tönk szélére jutott, és éppen készül csődbe menni. November végére ugyanis – és erről nem beszélnek a tengernyi Orbán-sajtóban – az amúgy is hatalmasra tervezett hiányt is sikerült alaposan túllépni. Amikor most mindezt képernyőre vetjük, magunk is Mária nénivé válunk röpke időre, mert nincsen elég ujjunk kiszámolni és megmutatni azt a mahomet csődtömeget, amiben csücsülünk, fejünk búbján Orbán Viktorral. No most az van, hogy egész évre 3152,7 milliárd volt a terv, amiből megvalósult tizenegy hónap alatt – sikert sikerre halmozva – 3610 milliárdnyi pénz, ami már döfi. Óriásian delikát.

A baj nem kicsi, hanem éppen nagyon nagy, ezért feljebbvalóink arra jutottak, hogy az uniós pénzek terhére ezt a bazi nagy lukat 1500-2000 milliárd forint erejéig nekilátnak befoltozni, és bíznak a mostanában soha el nem következő csodában, ami az: érkezik a segíllyke Brüsszelből. De mindenféle győzelmi jelentések szerint nem igazán fog, az a hír ugyanis még karácsony idejéből, ami elmúlt, hogy az EB most már az eddigi 6,3 milliárd helyett 22 milliárd befagyasztásáról beszél. Ezt pedig tessenek – mármint az összegeket – beszorozni négyszázzal, hogy amikor kijön forintra a summa, legott önök is Mária nénivé váljanak. Megengedően az otthonka magukra öltésétől nagylelkűen eltekintek.

De csak egy darabig. Most ezekhez hozzá biggyesztve a Richter nyomorult huszonnyolc milliárdját, máris látjuk, hogy ez halottnak a csók, másképp vödör víz az óceánok végtelenjében, magyarán bolhafing ahhoz képes, amit elcsesztek, de most úgy döntöttek, mástól szedik el. Ez tolvajtempó, a gyakorlatban viszont az a baj vele, kitetszik, hogy az állam hiányában ez alig is oszt és szoroz, ellenben arra alkalmas lehet, hogy a Richtert padlóra küldje. A Richter nagy cég, a folyamat hosszú lesz, a kisebbek azonban már elmesélhetik, hogyan húzták le a rolót, ahogyan Orbán és bandája rohasztja szét a gazdaságot, hogy a hatalmát mindenképpen meg tudja őrizni még egy darabig.

Erről szól a történet. Nem a Richterről és azokról, akik szintén megkapják ezt a kedves, elvonó csomagot. Nem is rólunk, még Mária néniről sem. Semmi más nincs ebben a caligulai végórában, csakis ez. 2023 szép év lesz. A kizsigerelt lakosság után a cégek utolsó vérét is kiszívja Orbán, kivéve a kedvezményezettek, Mészáros, a rokonság és a német tulajdonú autógyárak, akik majd a globális minimumadó – amit Orbán is megszavazott – bevezetése után tűnnek el. Egyébként Orbán mindent megígér és megszavaz, az EB azonban a 22milliárd euróért annyit kér cserébe, hogy bontsa le a rendszerét. Ezt azonban nem teheti, tehát itt hasonlik meg az orrunk előtt, miközben az összes pénzünket elszedi. Együtt döglünk meg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum