Tudja, belegondolt abba, hogy idén szilveszter éjjelén Novák Katalin fog önhöz szólni a televízión keresztül mindenféle bárgyú és pátoszos bambaságot maszatolva az ön pezsgőtől vigyori képébe? Ha nem tudta, vagy nem is mert belegondolni, most szembesülhet a képtelenséggel, hogy az a nő, aki alig két éve popsitörlős-ablakpucolós képekkel akart hatni a szívekre, most mint a nemzet egységének őre szólal majd meg, csak még azt nem tudjuk, milyen módját választja a delírnek. A Schmitt-féle mászkálós, pofádba haladok stílt, vagy épp Áder karót nyelt lekonyulós fajtáját, de már alig kell párat aludnunk, hogy mindez kiderüljön, elaléljunk a gyönyöröktől vagy okádjunk gusztus szerint.
Ha most azt hinné, hogy úgy KFT módján felszabadultan sóhajthat fel, hogy miszerint „elmúltak az ünnepek, fába szorultak a férgek”, akkor tévedni tetszik, de rohadtul, mert és ugyanis ünnep az nem is volt. Csak a felszínen sugározták nekünk az idegesítő vagy andalító karácsonyi muzsikát, úgy tettek, mintha, mert míg ön tömte magába a bejglit vagy a farhátat lehetőségei szerint, de mégis abban a fals hiszemben, hogy mint a drága nagyi mondta volt a Holocénban: „Nem beszilünk, ünnepülünk”, és hitte így azt, elejét veszi annak, hogy egymás torkát azonmód harapjuk át keresztényi szellemben, nos, ugyanígy hitették el önnel azt is, hogy az élet áll, viszont az állam szekere mégis haladt.
Az állam, főleg, ha az a NER, soha nem pihenhet, mégpedig azért leginkább, mert nincsen kormányozva, hanem naponta foltozgatva van, tehát megállás nélkül kell kibocsátani magából a rendeleteket, mert különben összedőlne a tákolmány, önmagába roskadna vissza, képes beszéddel, ahogyan Ady Bandi búcsúztatta Brüll Adélt, hogy aszongya, „ingunk, s mint rossz tornyok, ledőlünk”. A NER is ilyen, csak kevesebb benne a csalódott szerelem és a féltékeny indulat. Mivelhogy kormányozva nincs, rendeletekkel a Magyar Közlönyben kell minden lószart szabályozni és előírni, ami túl sokáig nem megy, most is már füstölő malter szaga van, miközben egyre mélyebbre süllyed a maga felé hajló kilátástalanságba.
Ezért történt, hogy amíg ön eltelten heverészett a csillagszórók alatt, az is eldőlt, hogy például Rogán Antal dönt majd ezentúl arról, mely útszakaszok lesznek eztán fizetősek vagy sem. Rogánnak hovatovább annyi feladata és hatalma van, hogy nemsokára azt is ő dönti el, ki és mikor törölheti ki a seggét. Nem kevésbé lesz hatalmas – dőlt el az ünnep alatt – Gulyás miniszter sem, aki arra kapott felhatalmazást, hogy arról rendelkezzék, mely városok kaphatnak rezsitámogatást, ami már tényleg élet és halál fölötti hatalom. És ehhez képest az, hogy idén szilveszterkor Novák bajuszos mászik a pofánkba, már úgymond csak hab a tortán, vagy a bejgli kiömlő tölteléke kurvaanyázva.
De mindezt is áthatja a keresztényi szeretet, hogy el ne feledjük. Mint ahogyan arra is felhívnám lankadó mindannyiunk figyelmét, hogy akárhány nevet említek is meg, mint életünk fura urait, mind mögött egy áll csak, aki eddig fa mögül lesett a gonosz rókaszemeivel, díszek mögé bújt karácsonyokkor, most viszont hallgatott. Megszólalt viszont helyette más, a popsitörlős nyilatkozott a maga műmájer módján, és arra vetemedett, hogy bábu létére önnönmagát egyenrangúnak tekintse létrehozójával, Dzsepettójával, csak azt nem tudjuk ebben a viszonylatban, Nováknak mért nem nyúlik meg az orra, akárhányszor is megszólal. De a megfejtés az lesz, hogy ami van, az egyáltalán nem mese.
Hanem valami más. De, hogy mi is igazán, azt senki se tudja, csak sejti erősen. Mert amidőn mindez a színjáték történt velünk aközben, hogy visszahúzódtunk kuckóinkba a visszafogott fűtés mellett, takarót borítottunk lábainkra a pedzegető hideg ellen, holott odakint tombolt a karácsonyi tavasz, fölsóhajtottunk erősen vagy olvasottság szerint, akárha Szabó Lőrinc, miszerint „sose halunk meg, férgek, istenek”, mégiscsak rá kellett döbbenni arra, dehogynem. Mégpedig gusztustalanul és fájdalmasan, mert ott, ahol még a jámbor ünnepek alatt is csak a hatalmi bástyák erősítése a cél, mint azt a megjelent több száz oldalas Magyar Közlöny is tanúsítja, ott nincsen helye a csendeséjes andalodásnak.
Illetve annyira, mint amikor tudatlanná szopja magát a jámbor alkoholista, mert máma kedd van, és nappal lett, elindult a józan robot. És így és ekkor kapja a képibe a magyar gyalogos, a bamba szavazógép, hogy márciustól nyolcszázötvenhétezer (857 ezer) forinttal növekszik majd Orbán fizetése. Ami nem azért érdekes, mintha neki ez bármit is jelentene, mert voltaképp a teljes GDP az övé, hanem azért, mert mindeközben az is tudható, hogy a minimálbér az idei toldás után kétszázharminckétezer (232 ezer) magyari pénz lesz, amiből a jómunkásember fölfordul. De vigasztaljon minket az a tudat, hogy csak a növekményből Orbán viszont négyszer teheti meg ezt.
Vélemény, hozzászólás?