Készüljön fel az okádásra

Mint hírlik, kormányunk – élén Orbánnal – kampányra készül az őszön, hogy hatalmát megszilárdítsa. Azon már el sem merengünk felháborodva, miért nem inkább kormányozni szeretnének a kampány helyett, de ez fölösleges volna, mert rég kiderült, az ország irányításához nem értenek, mocskolódni viszont nagyon tudnak. Nem lepett meg, mégis azért némi csodálkozással olvastam, Orbán tudja, hogy nehéz ősze lesz, a készülő kampány pedig arra kell, hogy az indulatokat magáról másra irányítsa. Tiszta hatalommegtartó játékot kezd, ami közben a lehető legkevésbé sem érdekli az ország és a benne élő emberek sorsa.

Mint szintén hírlik, arra számít, hogy olyan hatalmi átrendeződés lesz Európában, amelyik majd jó szemmel nézi az ő oroszutas dörgölőzését, egyelőre azonban ennek jele nincs, és nagy valószínűséggel nem is lesz. Az is kiderült, azzal is tisztában van a mi messiásunk, rengeteg magyar lesz, aki képtelen lesz kifizetni a számláját, és azon dolgozik, ha ők netán utcára mennének, akkor Brüsszelt szidják a bajaikért, és még az is előfordulhat, hogy ezt majd a fideszistákkal együtt teszik. Orbánnal az élen és habzó szájjal. Nem értjük ezt a feszültséglevezető technikát, amellyel Orbán megmenekülhet ugyan, de a lakosság éhen hal.

Mint kitetszik, ez a vezért egyáltalán nem érdekli, állítólag a Rogán irányította stáb azon dolgozik, ki legyen az, akit majd a népek Orbánnal együtt habzó szájjal és okádva szidhatnak, s állítólag Guy Verhofstadt lesz az új Soros, akinek a nyakába ezt már mégsem lehet varrni, bár Orbán szájából már hallottunk olyat is, hogy ő keres újabb milliárdokat a szankciókon. Ugyanúgy az sem kizárt, sőt, szinte bizonyos, hogy Dobrev Klára is plakátra kerül, mint aki itthon árnyékkormánnyal, Brüsszelben pedig gombnyomogatással dolgozik a magyarok ellen. Ha ez így lesz, márpedig így lesz, csodálatos ősz elé nézünk.

A fázó és éhező népek teli pofával szidják Brüsszelt és gyurcsánynét, így ez már egyáltalán nincs messze az Orwell 1984-ében leföstött gyűlölet félóráktól azzal a különbséggel, hogy a regénybeli elhülyítetteknek volt mit enniük, és volt mivel fűteniük. Ha ugyan megértjük, de el nem fogadjuk, hogy Orbánnak most is Európa térképének újrarajzolása az egyetlen célja, s emiatt most sem a krízis megoldásán, hanem annak elmélyítésén dolgozik, akkor ezt is nevezhetjük bízvást – nagyon sok más minden mellett – hazaárulásnak. Ha így van, és nincs okunk feltételezni, hogy nincs, akkor az is szándékszerű, ami most történik.

A forint elinflálása, a rezsidémon elszabadítása, voltaképp az ország nyomorba döntése, amikor az az egytelen gondolkodás, amin már egy egész stáb dolgozik, hogy az emiatt felhorgadó indulatokat máshová vezesse. A haragot azonban nem lehet megenni, a gyűlölettel nem lehet fűteni, s ha Orbánnak elég, hogy mást szidnak, mert így vél megmenekülni, akkor nem kellene hagyni neki. Úgy tervez állítólag, hogy a télen tart majd a kampány, tehát készüljenek fel arra, hogy a csapból is ez fog folyni, a nemzeti konzultáció ennek csak a felvezető eleme, s annak eredménye után fog kiteljesedni.

Orbán állítólag azzal is tisztában van – mert ő alakította így -, hogy Magyarországon már nincs olyan erő, amely a hatalom elleni lázadást egységbe terelje, így elégnek véli, ha a szelepet kinyitja, és a gőz másfelé távozik. Nem tudunk azonban szabadulni attól a kilátástalan jövőtől, mi lesz az emberek sorsa, mert itt és most már valóban az a tét, hogy éhen döglenek vagy megfagynak, s mindezek szerint ennek elkerülésén senki egyáltalán nem dolgozik, ezen gondolkodás nincsen. Kíváncsi vagyok arra, ez a taktika a túlélésre valóban működik-e, mert, ha igen, akkor lehet valami abban, hogy Orbán 2060-ig tervez.

Ám, hogy milyen lesz az az ország, azt tán elképzelni sem lehet. Ami kinéz, az a középkor, és nem csak szellemiségében, mert az már most a sajátunk, hanem voltaképp fizikailag is a megszűnő szolgáltatásokkal, bezáró közösségekkel, azzal, hogy a magyar emberlét a fizikai túlélésre játszik majd. Elhülyített hordák fognak annak örülni, ha lesz egyáltalán valamit zabálniuk. Ezt a sorsot szánja Orbán az országnak, ilyen felett akar uralkodni, és mindannyian bábuk vagyunk a sakktábláján. Más diktátorok legalább jólétet ígérnek, Orbán már azt sem tud. Egy elhúzódó ordítást és a gyűlölet okádását igen. Országunknak vége. Nektek is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum