Meg fogunk dögleni

Ott, ahol az ország első embere szerint ő azért ársapkázott, mert bevezették a szankciókat, holott ott áll mindenütt feketén-fehéren ennek a fordítottja, olyan nagyon sok mindenről nem kell beszélni. Túl vagyunk már azon a dilemmán, hogy Orbán hazudik vagy hülye, gonosz vagy beteg, egy dolog bizonyos a zűrzavarban, létezése árt azt országnak, mégpedig nagyon. Mindez pedig azért kétségbeejtő, mert leváltani őt nem lehet, választáson legyőzni sem, Orbán addig uralkodik, ameddig csak akar, s innen nézvést, hogy 2060-ig tervez, nem is olyan ördögtől való. Illetve éppen attól.

Annyi minden történt csak ezen a pénteken, amit magunk mögött hagytunk, hogy nem győzzük kiválasztani közülük, melyik okozza leginkább a vesztünket. Orbán, bár vérlázító dolgokat mondott, amiben az igazságnak már a nyomai sem lelhetők fel, még csak apró cafatok sem, eljutott odáig, hogy tényleg nem nézzük (hallgatjuk) amit mond, de most már azt sem, amit csinál. Előttünk pusztul el az ország, hullik atomjaira, kiveszik belőle minden, ami miatt benne emberként élni érdemes volt – ha volt egyáltalán -, mostantól vegetációs üzemmódba kapcsol minden, a fények kihunynak.

Az állam csődöt mondott, nem képes ellátni a feladatát, az adókat beszedi, de semmit nem működtet belőle az állampolgárok javára, és még csak el sem számol vele. Gulyás miniszter szerint a kivetett extraprofitadóból vesszük az orosz olajat és gázt, ezt a saját szájával mondta, és senki nem kérdezte meg tőle, hogy akkor mi van a honvédelmi és rezsivédelmi alappal, amivel indokolva ezeket kivetették. Az Európai Unió tegnap arról határozott, hogy az energiacégektől elszedi a nyereségük egy részét, és azt a rászoruló lakosságnak és cégeknek adja, hogy ne dögöljenek meg. Szijjártó reflektált erre.

Tudatta a kormánypárti újságok alkalmazottaival – mert mást oda meg nem hívtak -, hogy ez a döntés Magyarországra intézkedési kényszert nem ró, mert mi már elszedjük ezt a pénzt extraprofitadóval (nem igaz), de, ha Gulyás szerint ebből vesszük az orosz gázt és olajat, akkor nem jut el a rászorulókhoz. Igaz, Európával ellentétben, ami földrész most valami Robin Hoodként igyekszik funkcionálni nagyon helyesen, a Szijjártó által előadottak alapján mi továbbra is Döbrögi-üzemmódban működünk, sőt, ráadásul sunnyogva és titkosan, hogy azt csinálhassanak, amit csak akarnak.

Teljes a titoktartás arról, mennyiért kapunk olajat és gázt, összevissza beszédek és maszatolások vannak, amiknek a vége az, hogy annyiért adják az energiát Magyarországon, amennyiért nem szégyellik, amire utalnak azok a hírek, hogy egyes városok, cégek a régi ár huszonötszörösére kaptak először ajánlatot, amit aztán lealkudtak tízszeresre. Ezt sem tudják kifizetni, de ez mutatja, milyen elképesztő állapotok uralkodnak az országban, amikor arról beszélünk, hogy atomjaira hullik, erről is szólunk azzal a tudattal, hogy a zavarosban rohadt jó halászni, erre való – sok más mellett – a veszélyhelyzeti kormányzás.

Visszatérve Orbánra, aki tegnap visszajutva a saját kályhájához odáig ment, hogy a szankciók szabadították el a magyar inflációt (nem), az elszabaduló árakból pedig ismét csak Soros György jutott milliárokhoz. Én magam ugyan megengedő vagyok Orbán hülyeségével szemben, de az ilyesmi nagy valószínűséggel már az őrület jele. Mint ahogyan az is – bár az eredője világos -, hogy ugyan leállítják az országot pénzhiány miatt, de nemzeti konzultációra jut tízmilliárd, de már nem csak azért, hogy megismerjék az emberek véleményét (nem), hanem, ezzel szűnne meg az energiaválság. (Állítólag)

Elképesztő amit a manus előadott, de tényleg érdektelen, mert hamarosan meg fogunk dögleni. Kitetszik, hogy kormányunknak halovány fingja nincsen arról, hogy másszon ki abból a szarból, ahová juttatta magát, csak bűnbakokat keres, akikkel takarózni tud. Kiderült továbbá, hogy esze ágában sincs mentőövet dobni a rászorultaknak, cég vagy egyén egyre megy. Az is, hogy gondolkodásában még mindig előrébb valók az orosz érdekek, mint a magyar embereké, és ennek a kombinációjából más egyéb nem fakadhat, mint az, hogy országunknak záros határidőn belül vége lesz. Vagy így, vagy úgy, de mindenképp.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum