Ki a gyanús?

Szélsőjobboldali dzsemborit rendezett magának Orbán Viktor, hogy ne érezze magát annyira egyedül a világban. Meg kellett felelnie a meghívottak szellemiségének, így náci dumát böfögött fel a nyugatról fenyegető kommunizmussal, amivel igazából nem is foglalkoznánk. És nem azért, mert meghajtanánk fejünket nagysága előtt azzal az alázattal, kik vagyunk mi, akik nem vagyunk méltók, hogy hajlékunkba jöjjön, hanem, mert rég tudjuk, hülye ez. Így, ilyen egyszerűen.

Valamint kellően aljas is. Úgyhogy azt a tizenkét pontot, amivel jellemezte a kommunisták, liberálisok, sorosok eltaposását és kibelezését, nem is vizsgálnánk, mivel minek, amikor a saját bőrünkön érezzük, sokkal inkább elejtett oldalszavakból következtetünk arra, emberünk honnan jött, hol van, és hová megy. Ha iszonyodva nevetni akarunk mostanság, akkor sorsunkban, a közegben, amelyben élnünk adatik, módszeresen fedezhetjük fel Pelikán gátőr kies világát.

Az ő kalandjait az ideológia és a terror útvesztőiben, azt a világot, amit nem ért. És hiába Virág elvtárs jószándékú felvilágosító munkája a nemzetközi helyzet fokozódásáról és egyéb nyalánkságokról, emlékszünk, hogy Pelikán föl nem foghatja, ki a gyanús, amikor nem gyanús, vagy egyáltalán mi az isten is van, szó szerint: „Az a gyanús, ami nem gyanús. Az atyaúristen, az se érti!” Emlékszünk erre polgártársak, s hogy eszünkbe jutott újólag, annak oka van.

Az pedig, hogy tegnap Orbán Viktor is idáig jutott, amikor előadásában elkezdte forszírozni ezt a vonalat, és hasonlókkal örvendeztette meg elgyötört szívünket: „Az a gyanús, ha valaki külföldön nem szalonképtelen”. Tehát Orbán felől nézvést az a gyanús, aki külföldön nem gyanús, mi viszont Pelikán gátőrrel ellentétben nem sóhajtunk fel magunkat megadva, hogy „az atyaúristen se érti”, mert sokkal inkább dehogynem, illetve nagyon is, sőt alaposan.

Lefordíthatnánk ezt trottyos gatyára is, hogy valaki bumfordian jár kel a civilizált világban, prosztó módon bukik rá hölgyek kezére és karjaira, a világmegváltó vakcina előállítását a préshurka receptjéhez hasonlítja, és szevasz röfi köszöntéssel néz be az ólajtón, akkor ő nem gyanús. Minden más ellenben az. Másfelől, ha valaki nyalja az oroszok valagát, szét akarja verni az Uniót, amit pénzkiadó automatának tart, és diktatúrát épít a hazájában, s emiatt szalonképtelen, akkor ő nem gyanús.

Ha és ellenben jogállamról hablatyol, demokráciáról vonyít, és azt tutulja, nem komilfó lopni, akkor ő a kinti ellenséges világban nem szalonképtelen, viszont ezzel szemben Orbán szemében emiatt gyanússá válik, aminek két folyománya van. Az egyik, hogy tanúja vagyunk a hatalom bezárkózásának, amellyel kijelöli a birodalmon belül elvárt eszméket és az ennek megfelelő viselkedési módot, a másik pedig azok megjelölése és ellenséggé bélyegzése, akik ennek az elvárásnak nem felelnek meg.

Nevetségesnek indul, és előadásmódjában az is, tartalmában azonban elborzasztó, amikor Orbán egy mondattal tesz ellenséggé mindenkit, aki rajta, illetve rajtuk kívül áll, tehát még egyszer: „Az a gyanús, ha valaki külföldön nem szalonképtelen”. – Íme, hölgyeim és uraim, a diktatúra foglalata, ami nem egyebet mond, mint azt, aki kicsit is európaiul gondolkozik, az a haza ellensége, és innen nézvést is elértünk Pelikán gátőr világába, ahol a statuálás a lényeg.

Hogy ez mennyire lesz vagy nem lesz, a jövő zenéje, amikor eldől, a NER konszolidálódik-e vagy sem. Miután mindent megszereztek és eltapostak, maguk alá gyűrték az egész elcseszett országot, azt hihetnők, hogy kicsit visszavesznek a tempóból, kevesebbet lopnak és vicsorognak, ám mivel a NER egy feudálfasiszta kommunizmus, jellegéből fakadóan új és még újabb ellenségekre van szüksége, mert ezek nélkül megszűnne létezni. A kormány mint harcosok klubja, ugye, és a többi.

Mondhatnánk azt, hogy ezt is tudtuk, mint ahogyan így is van. Ámde azért eleddig csak egyes rétegek, filozófusok, bölcsészek, buzik voltak kijelölve a gyűlölet tárgyává, most azonban mindenki, aki nem tapsol velük együtt ütemesen. Az történt, hogy lehet, maga sem vette észre, mert a mélyében mindig is ez volt, de kommunikációjában Orbán mindenképpen szintet lépett. Aki nincs velük, az nincs. Aki gondolkodik, gyanús, aki szalonképes odakint, annak nincs helye idebent. Ezt mondta nekünk Orbán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum