Nagy Ferenc nem is olyan rég szinte felháborodva horkant fel, engedjék meg neki, hogy azt a segget nyalja, amelyik neki tetszik. Mindezt annak idején azzal a melankóliával és megengedéssel vettük tudomásul, hogy természetesen azt a valagat tisztogatja fényesre, amelyiket csak akarja, ezzel párhuzamosan viszont föltettük azt az általunk lényeginek ítélt kérdést, egyáltalán mi szükség van bármely ülep nyelv általi ápolására. Ez a dilemma a szabadság igényének meglétéről vagy hiányáról szól voltaképp, így az is kiderül, aki segget nyal, annak ilyenje nincsen, mozgása korlátozott, gondolatai pedig determináltak. Ez a seggnyalás metafizikája.
Mindezt elöljáróban azért kellett rögzítenünk, mert legújabban a Gyurcsány képét annak idején a színpadon köpködő Fábry mondta el magáról ugyanezt. Igaz, tudtuk róla, hogy szintén zenész, de míg Nagy Ferenc láthatóan némi karcosabb érzéssel magyarázkodik, miért lett Orbán kurvája, Fábrynak ez természetes, nem seggnyalásnak fogja fel, amit művel, hanem a létezés természetes állapotának. Innen nézvést tehát károsabb mint Nagy Ferenc, aki tisztában van azzal, amit tesz, undorító, míg Fábry pedig azzal a tudattal éli semmit érő életét, hogy jól van az úgy. Egyáltalán nincsen, de ez már olyan ontológia, majdhogynem teremtéstörténet, aminek a mélységei elriasztanak.
Nagy Ferenc érti a vele meglévő bajt, és bátran vállalja a gazemberséget, míg viszont Fábry azt hiszi, az ő élete és értelmezhetetlen létezése árnyaltabb, és bevallása szerint nem is igazán érti, ami vele történik. A pénzt azért természetesen zsebre teszi, s ha a seggnyalásnak anyagi okokat keresünk, akkor ebben az egyben megtaláljuk, míg viszont a magasabb szempontúak, amelyek viszont alantasabbnak tűnnek, a lélek mélyén lapulnak olykor vulkánként törve fel onnan. Mint volt az, ahogyan említettük, amikor a színpadon Fábry köpködte Gyurcsány képét, ami nem annak a nagypolgári létformának a megnyilvánulása, amire múltjából annyira büszke, és amit a komcsik elvettek.
Ez utóbbi mondatunkban benne van Fábry egész eddigi élete és ténykedése, és szóba sem kerülne világunkban, ha nem mutatná meg mindig és újra, miért van ott, ahol, és miért lesz része lassan a feledés. Mert az lesz, ahogyan egyre opálosabb, amit művészetként előad, ami természetes sors annak, akit kordában tartanak, mert működése behatárolt. Fábry interjút adott, amiből kitetszik, látja ezt, viszont nem érti, ami az ő személyes nyomora, és nem is foglalkoznánk vele, ha nem nyitotta volna ki a képletes bicskát a zsebünkben, pedig ezt tette. És megint csak Gyurcsány, akiből nem tudjuk, mikor kopik ki a Fidesz, de a jelek szerint csak akkor, ha Orbán elszenderül.
De addig napirenden lesz, mindegy, hogyan. Fábrynál most úgy, hogy ebben az interjúban elmondta, Gyurcsány – szerinte – besúgó volt, amire bizonyíték nincsen, de azt beszélték – így Fábry, amire azt tudnánk mondani, hogy amire bizonyíték ugyan nincs, de beszélik, ha azt mi mind úgy és annyiszor mesélnénk el, akkor naponta kellene több kötetet írnunk, és ki sem jönnénk a bíróságról a perek tömkelege miatt. Ami ugyan nem lenne akkora nagy baj, csupán arra utaltam, hogy tán Fábryra is ráférne némi bizonyítási kényszer, hogy ne pofázzon – és köpködjön – következmények nélkül azt, akit/amit csak akar, de a jelek szerint kiváltképp Gyurcsányt.
Mert az ellenkező irányban vannak korlátai, amit bevall, de nem ért. Mint például „érdekes félelem lengi körül a miniszterelnök úrral kapcsolatos megnyilatkozásokat…”, a bántó, sőt humoros (!) megnyilatkozásokat „igyekeznek velünk elkerültetni”, és „néha rejtélyes módon aggályaikat fejezik ki bizonyos vendégekkel kapcsolatban, amit én nem is értek.” – Íme, hölgyeim és uraim Fábry gondolkodásának foglalata megfejelve még egy Nagy Ferencre hajazó bölcsességgel: „amit nálunk gyakorta elfelejtenek, hogy aki adja a pénzt, az rendeli a zenét”, és a végső summázat: „ez engem olyan rettenetesen nem zavar”. Ezen a ponton Fábry megszűnt önálló entitás lenni, innentől ő maga nincsen is, szócső csupán, annak is a legalja.
Tudhatná ugyanis, hogy ha és amennyiben azt művészetnek nevezzük, amit ő csinál vagy csinált valaha, az innentől nincs, nem létezik, ezt hívják vegytiszta seggnyalásnak, amit én emelkedettebben e művelet metafizikájának neveztem, mert Fábry előadásában körüllengi a direktívákat valami ködös misztikum. Innen nézvést – fura ezt kimondani – Nagy Ferenc egyenesebb és gerincesebb. Beleállt abba, hogy ő szaralak. Fábry viszont ezzel a Gyurcsányról ezt hallani, ellenben a miniszterelnök úrról szóló megnyilatkozások félelmeit hangoztatva meghatározhatatlan állagú organizmus, akiről már csak múlt időben lehet beszélni. Kár érte, valaha ígéretes humorista volt. De már nem, és nem mintha fájna.
Vélemény, hozzászólás?