Orbán, a beépített szépség

Most képzeljük el, midőn Orbán Viktor az ő determinált alkatával áll ugyan kevlárban, de bikiniben mégis a kifutón, és akárha Sandra Bullock a Beépített szépségben sok minden másra gondolva, de mégis csak kiböki azt, amit a nagyközönség hallani akar, hogy legyen világbéke. Ilyen szinten van ez a mi atyuskánk, ezzel nyerte meg a választásokat. Hogy ő az, aki a békét, biztonságot, a rezsicsökkentést garantálja a nagyérdeműnek, és ennyi éppen elég is volt. Hogy mindeme rózsaszínű, de a valóságtól mégis meglehetősen messze álló tartalmaknak milyen morális hozadéka van, illetve, hogy ez az aspektus milyen fájdalmasan hiányzik belőle, az derült ki tegnap, bár nem okozott mellbe vágó meglepetést egyáltalán nekünk.

Ha megterhelő is, mert úgy nagyjából az M1 szintjén van, de érdemes Orbán Viktor atyuska Facebook oldalán olvasgatni a kommenteket, és megismerhetni azok lelkét, akik rá szavaztak. Minden külön értesítés helyett az orosz-ukrán háború kapcsán megtudhattuk innen, hogy ebben a háborúban (sic!) az amerikai demokrata kormány az agresszor, és ilyen ismeretek birtokában már nem is volna érdemes tovább írni, hanem csak tehetetlenül széttárni a karunkat. Igyekvésünk azonban immár évtizede nem az, hogy az idiotizmust megértsük vagy gyógyítsuk, mert nincsen hozzá készségünk a’la kakukk és az ő röpülése a fészkére, hanem feltárni a mélységes kutat, amiből mindez táplálkozik, és ami/aki nem más, mint miniszterelnök elvtárs maga.

Ő vonzza a hülyéket, mint kupac szar a legyeket, és ez ellen minden és mindenki tehetetlen. Ők így együtt a NER. Mindemellett nem vagyok önsanyargató alak, aki időnként meglátogatja Orbán oldalát, hogy attól rosszul érezze magát, hanem azért kell odamenni, mert ott éli az életét a manus. Fölfedezve az itt megbúvó hatalmas lehetőségeket és az ebben meglévő erőt, itt, ezen a felületen kormányoz, jelent be dolgokat, mert a közrádió és köztelevízió kevés. Az ottani szeánszokat csak az igazán kényszeresek nézik és hallgatják, míg ellenben a Facebookon minden hülye elérhető az összes ökörséggel, ez a téveszmék terjesztésének mennyországa, és Orbán él is vele alaposan. Az vesse rá az első követ, ugye.

Hanem nem a mód, sokkal inkább a tartalom, ami miatt ez az egész érdekes. Ami miatt megtudhattuk, hogy Amerika – ezen belül persze a demokraták – az agresszorok, az azért lehetett, mert a háborúról fejtette ki nézeteit miniszterelnök elvtárs kiindulva abból az alaptételből, hogy „ennek a háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie”. A feltételes módok múlt idejéről sok mindent lehetne mesélni, így azt is, hogy Orbánt nem szabadott volna megválasztani, de ahogyan Isten csapása ő a magyar hazára, akképp Putyin is az övére, amelyet Oroszországnak hívnak. És ilyen feltételes módú múltban raktározzuk el azt is, mi lett volna, ha Orbán Putyin érdekében nem vétózgatott volna egyfolytában, de ez túl messzire vezetne.

Ám nem ezért vagyunk itt most, mondjuk el újólag, hanem a hamis és hazug ábrándokat leleplezni, és rámutatni arra, ez a mi kedves vezetőnk egyáltalán nélkülöz minden olyat, amit másban erkölcsnek hívnak. A halottakat, megkínzottakat, megerőszakoltakat, megalázottakat, megnyomorítottakat és elhurcoltakat ez ember sajnálja, ha emberből van, és, ha más eszköze nincsen, legalább szót emel érettük. Ezt hívják erkölcsi minimumnak, de Orbán még ennek is híján van, amit történelmi köntösbe csomagol. Azt adja elő, hogy az az ő nagy államférfiúi bölcsessége, hogy egyik oldalra sem áll, hanem csak álláspontja van. Ezzel nem kevesebbet mond, mint azt, semmi nem érdekli, csak a saját sorsa, amit az országéval takar.

Orbán békevágya annyi, hogy az oroszoktól jöjjön az olaj és a gáz, az Uniótól a pénz, és mehessen minden úgy tovább, mint eddig, összefoglalva, semmi ne zavarja meg a lopás zavartalanságát. A békevágy esszenciája ez ami pontosan pedig így szól: “Vannak országok, néha Magyarország is ilyen volt a történelem során, amely ilyenkor oldalt választ, valamelyik fél mellé áll. De az én felfogásom az, és szerintem a magyar történelmi tapasztalat és a magyar észjárás is azt mondja, hogy nem oldalt kell választani, hanem álláspontot kell választani. Nekünk van ilyen álláspontunk, ezt úgy hívják, hogy a béke. Mi nem egyik vagy másik háborúzó fél oldalán állunk, mi a béke oldalán állunk.” Ezt mondja Orbán Viktor, és ezért sandrabullockoztam le, elnézést kérve a művésznőtől.

Mert ez így nem megy. Ez így csak a rajongóknak teszi meg, akik a Facebookon azért imádkoznak, hogy a magasztos szózatot fordítsák le mindenféle nyelvekre, hogy az egész világ hadd olvassa, mert ilyen államférfi nincs még egy a földtekén. Szerintünk sincs. Nem akad még egy ilyen simlis, nyálas és gerinctelen, így jobb volna azt a fordítást mellőzni, de most már késő. Most már mindenki tudja, akinek eddig kétségei voltak, azok is, milyen ganyé, kétszínű alak ez a mi miniszterelnökünk, hogy emberségnek, erkölcsnek és nem utolsósorban emberi tartásnak még csak a halvány nyomai sem fedezhetők fel benne egyáltalán. Emberi formája van, ennyi az egész: innen jöjjön az olaj, onnan meg a pénz. Ez az álláspontja. Ennek tapsolnak. Köpni kell.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum