Hattyúdalok

Kásler Miklós emberminiszter utoljára adott át valamit, és ebbéli minőségében – nagy valószínűséggel – nem hallunk tőle több bölcsességet. De túl fogjuk élni. Szipogva és szomorún merengve Kásler Miklós pótolhatatlan hiánya fölött, de megmaradunk azért. Május másodikán összeülnek a parlamentben megint a fiúk, már többen mint százharminchárman, és Mészáros L. intelmei szerint megint bátorak lesznek nagyon. Ebbéli állagukban pedig közfelkiáltással választják (szavazzák) meg újólag Orbán V. Mihályt a magyarok kirá…örökös miniszterelnökévé, hogy éljen és uralkodjon fölöttünk, míg a világ s még hét nap.

És most, hogy az imádságot illetve a népmesét ötvöztük egy nyamvadt mondatban, kifejezve ezzel népünk lelkének leglényegét, nézzük, miből is élünk. Nem sokból. Arra óhajtunk kilukadni ugyanis, hogy Orbán V. Mihály, miután őtet a rengeteg bátorak egybehangzóan fölöttük álló, rajtuk mintegy altestével ücsörgő urukká és mindenükké kiáltják fel újólag, át fogja szervezni a minisztériumokat. Mint már hírül vettük az öltözői pletykákat, megszűnik az Emmi, az egészségügyet biztonsági őrös mintára a belügy kapja, de, hogy ki mit kap még, a kultúrát a külügy, az oktatást meg az igazságügy, még az is lehet, de az is, hogy aztán nem.

Ó jaj, jött a hír mindezek folyományaként, hogy Kásler nyugdíjba vonul, ami egyrészről jó, mert lesz neki ideje végre a körmét kisikálni, másfelől azonban szívünk eltelik a hírre mélabúval. Mivelhogy fölsejlik a sivár jövendő, mikor is nem szórakoztat már minket tízparancsolattal gyógyítással, illetve más vajákosságokkal, és szívünkre téve kezünket megtörten eláruljuk, rohadt nagy, betölteni képtelenség űr marad mögötte és utána, de azért majd túléljük ha nehezen is, de valahogyan mégis. Ám, míg ezt el kell szenvednünk, itt hagyott még nekünk egy csomagot a mester, összefoglalva benne mindazt a tudnivalót, hogy miért volt alkalmatlan arra, ami a feladata volt eddig.

Szóval és tehát, Kásler Miklós tegnap átadott, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola uniós pénzből kibővített épületét adta át hattyúdalaként, ahol is szónoklatot tartott, öblöset. Itt lenne egy irány, a mese ágazása az unió pénzéről és a Brüsszel elleni szabharcról, de ezt most gálánsan elengedjük, hogy Káslerre figyelmezhessünk egészen. Megéri. Nem fognak csalódni, mert ahogyan jeleztem előre, alkalmatlanságának kis képeskönyve tárul elibénk, és miért ne használjuk fel az utolsó lehetőséget arra, hogy elborzadjunk Kásler eszméinek dohosságán, ami szag viszont megülte a Kárpátok alját, és itt marad nekünk búcsúajándokul jó ideig vagy mindörökre.

Az oktatás alapkérdése a szeretet – intett minket búcsúzóul miniszterünk –, és ezen belül az, hogy gyermekeinkből hívő és értékorientált embereket neveljünk. Összefoglalva: nem. Az értékorientációt még csak-csak aláírja az ember, ha majd kifejti a távozó miniszter, mit is szeretne ezzel mondani. Hívő embereket azonban ne neveljen az oktatás, mert nem ez a feladata és ilyet senki nem is kért tőle. Sem Káslertől, sem Orbántól, az ég egy világon senkitől sem kért ilyet senki. Ezt az irányt még ki lehetne egészíteni bőséges tartalommal, de tudjuk, és unjuk. Káslert is unjuk nagyon és a gazdáját is, de míg az egyik megy, a másik marad.

És itt érünk a célegyenesbe, hogy igazság szerint olyan mindegy, Kásler miket delirál, az is érdektelen, ki lesz az utódja vagy lesz-e egyáltalán. És az is tök mindegy, hány ilyen hattyúdalt hallunk még május másodikáig, és az is, hogy a távozók helyére ki jön vagy jön-e egyáltalán valaki. Orbán miniszterei eddig sem nagyon értettek ahhoz, ami a feladatuk lett volna, lévén értékmérőjük csakis a hűség. S amíg az megvan, az senkit nem zavar – Orbánt meg pláne nem –, hogyan cseszik szét, amit jobbítaniuk, vagy legalább működtetniük kellene. Ezután sem lesz másként, elég csak Pintérre mint az egészségügy irányítójára gondolnunk, és nincs is több kérdés.

Illetve egy azért van, hogy mi lesz velünk, és mi lesz ezzel a szerencsétlen országgal. Azt kell azonban tapasztalnunk nagy lehangoltan, hogy épp ez az, ami senkinek eszébe nem jut. A többségnek elég, ha Orbán állócsillagként ragyog a füstös egén, az élettől ennél több elvárása nem is igen van. És innentől mondhat bármekkora ökörséget Kásler vagy a többi és aki utánuk jön – vagy nem –, ma és holnap is azzal a tudattal térhetünk nyugovóra, hogy minden elromlott, és soha nem lesz vége. Ez ugyan kiábrándító, de felszabadító is egyben, mert elveszi az élet terhét, hogy valamit várjunk tőle, és a felelősséget is, hogy akarjunk változtatni rajta. Utánunk az özönvíz, örvendjünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Hattyúdalok
  1. Yeti szerint:

    Április 4. így lett a leszabadulás napja.
    Aztán folyik tovább minden szarság, legfeljebb a tetején változik néhány csimbók helyzete.

  2. Jane Doe szerint:

    A kormány összetétele éppoly fikció, akár a magyar parlament, amíg itt van nekünk Cipolla a maga egyszemélyes kormányzásával.
    És immáron a miénk “A lét elviselhetetlen könnyűsége.”
    Kyrie eleison – más úgysem fog.

  3. Bogomil szerint:

    Lehetne Orbán minden miniszter is egyben, fölösleges szétaprózni a hatalmat. Az ágazatokat és a funkcionális területeket pedig irányíthatnák államtitkárok (secretaries of state), ahogy Amerikában nevezik őket, s akkor Orbán akár az USA elnökének is érezheti majd magát…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum