Menésünk iránya

Mindig külön élmény Orbán Viktort hallgathatni. Kiérlelt, nyílegyenes, konzekvens és előremutató gondolatait, ahogyan mutatja nekünk az utat a munka alapú kereszténydemokrácia építésének útján. És ezt az utóbbi szót, „útján”, tessenek kádári zamattal elgondolni, mikor is, mint emlékezhetünk, a szóbelseji „t” és „j” hangok nem olvadnak össze a kiejtésben egy zamatos „ty”-vé, mint az általában szokásban van, hanem hangsúlyosan ejtődnek külön, hogy a beszélő műveltsége kitűnjék. Már ahogyan ő gondolja, de van, aki emlékszik még erre, az ifjabbak pedig most tudták meg. Leginkább azt, honnan is jött kies hazánk Európa színpadára, és összegzésként, hová is tart, míg ki nem zuhan onnan egészen.

Orbán Viktor tegnap a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján mutatta nekünk az utat – és népes hallgatóságának –, ahol mintegy szőrmentén és elharapva utalt csupán arra, hogy „nehezebb idők jönnek”. Nem mondta miért, nem mondta elkezdődött-e már és meddig fog tartani, csak fölskiccelte mintegy a geopolitikai helyzetet a „nehezebb idők” fokozott jelzővel, mert azt mégsem mondhatta, hogy egészen penetránsul szarok következnek mireánk. És ebben az eufemisztikus utalásban az volt benne, annak a sugallata mintegy, hogy az apró zökkenőket majd ő, a párt és a hit megoldja, mert rögtön mutatta is a fényes jövőbe vezető biztos utat a pöcegödörből a napvilágra.

„A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem.” Fennkölt idea ez, ami Orbán Viktor szájából előhabzott, ám nem állhatjuk meg felidézni a választásokat és annak is a bájosan primitív fideszista szlogenjét, miszerint „Magyarország előre megy, nem hátra”. Aztán még azt a világképet, amit az idézett mondat sugall, plusz persze a gondolatban megbúvó baromságot, és az ember előtt áll nem más, mint maga Kádár apánk maga, és az ő hangsúlyosan ejtett útja az össze nem olvadó „t”-vel és „j”-vel.

Ebből rajzolódik ki menésünk iránya, és olybá tűnik, az nem előrefelé van. Ám mindezen túl, mert ezt az egészet már ismerjük, ebben az orbáni szövegben voltaképp egyéni sorsok rajzolódnak ki, amelyek szintén nem csereszabatosak korunkkal. Orbán fejében és a szövegben, ami abból kifolyik, születéstől a halálig szabott az ember útja, mikor is hittanra jár meg lőszakkörre, focizik és szakmát tanul, munkába áll és olajtól iszamos kézzel éli le az életét, miközben elkészít pár gyereket a hazának, és valami elborzasztó, szörnyű idillben éli le az életét a pelenkát mosó és rántott húst klopfló nejével, akit néha meggyapál. A szürke ötven árnyalata.

Orbán szövege a Kádár szövege, ha munka van minden van felütéssel, és Magyarország jövőjét ilyen egydimenziósnak hallani egészen kiábrándító bír lenni, vagy csak nekem vannak túlzott igényeim az anyagi léttel, ha már ez adatott. És voltaképp nem az a baj, hogy ez van: munka, kenyér, biztonság, ha van. Hanem, hogy csak ez van, ha van egyáltalán, és semmi más. Ahogyan tíz éve is összeszerelő üzemnek képzelte az országot vízióiban ez a hatalmas államférfi, ma sem jutott sokkal messzebb, tragédiánk azonban az, hogy az eltelt évtized alatt az ország hozzáhülyült és igénytelenedett. Préshurka, meccs, disznóvágás, ezek a hívószavak, ahogyan bambán könyökölnek.

Tehát mindig élmény hallgatni prime minister urat/elvtársat, már, ha az embernek túl nagy elvárásai nincsenek. Ha ilyen igényekkel nem él, akkor valóban nem okoz csalódást, hozza a formáját mindig, és csak legyintenénk, hogy hadd mondja, hülye ez, de ő irányítja egy személyben az országot, s ha neki a jómunkásemberekkel tömött haza az ideája, akkor az olyan haza lesz, és ez még sokkal kiábrándítóbb a győzelmükbe belegondolva, mint az, hogy tovább lopnak. Azt már szinte megszoktuk, de az elhülyítést nehezebb. Persze, már, akinek. A többségnek a jelek szerint ennyi elég, s ha tényleg elég, akkor nem csoda, hogy rá szavaztak. Körbeértünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Menésünk iránya
  1. Senki Alfonz szerint:

    Baszódjon meg a többség! A többség mindig azt hiszi, hogy ha többen vannak akkor nekik van igazuk, mert a többség a normalitás. Jelentem Adolf Hitlernek is többsége volt. Az lenne a normalitás? Aki számára esetleg igen az tőlem ne számítson másra csak egy golyóra! Egyszerűen utálom, gyűlölöm ezt az országot és szánalmasan rurális népét az ócska, húszfilléres, fasiszta vezérükkel egyetemben.

    Ceterum censeo: Baszódjon meg a többség!

    • Yeti szerint:

      Önmagad pusztítod , ha sokáig indulataid vezetnek.
      Segíteni nem tudok, én magam valahogy túlestem rajta.
      Nem múlott nyom nélkül, örülök hogy valamennyire megmaradtam egyáltalán. Gyógyszeres költségeim komolyabb tételek minden csirkefarhátnál 🙁

      • Senki Alfonz szerint:

        Igazad lehet. De a bőrömből sem tudok kibújni. Talán a rendelkezésemre álló kevés szabadidőt ezután nem a “veszett ügyre” fordítom.

  2. remete szerint:

    Ahogy a szocializmusban is volt munkája mindenkinek, elsajátított valamennyi tudást egy szakmához, aztán semmi máshoz! El is döcögött ez a szekér, meg elzötykölődünk vele egy hasonlóan szürke, rosszkedvű, unalmas életet élve, mint Kádár alatt, csak közben a világ megint elszáguld mellettünk. A mai problémák megoldásához már nem lesz elég 20-40 évenként egy Rubik Ernőt “kitermelni” ennek az országnak! De ennek megértése még középszinten is akadozott…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum