Van, ami nem változik, egy bizonyos aspektusból pedig – hogy már tizenkét éve ülünk a ganyéban, és négy esztendeig még biztosan fogunk – szinte öröknek tetszik. Ez pedig Szijjártó, az ő kommunikációja, ami azonban a Fideszé is egészen. Csak úgy elalélva, mintegy a ránk váró pokol egyik elemeként sóhajtottam meg a sejtést, hogy ezeknek mekkora lesz a pofájuk a választás után, hogy milyen hatalmasra növekszik az egójuk és az eget beborító arcuk, és nem is kellett sokáig várni, hogy igazam legyen, s bár ne lett volna az. Külügyminiszterünk mellén az orosz hűségkitüntetéssel szólt be az Uniónak (Prüsszel), hogy szálljon le a magas lóról, illetve elég a nagyképű nyilatkozatokból, és vegye fel tagnak a putyinbarát Szerbiát, mert a magyar kormány óhaja ez.
Főleg – tette hozzá a mi jachtos emberünk, és toppantott nagyot –, ilyen választási eredmény után tegye ezt az Unió (Prüsszel), aki ellen Szijártó főnöke, ez az Orbán nevű már a választás és sajnálatos nagyarányú győzelem után harcot hirdetett megint, hozzá téve – és ezzel a pöcegödör aljára kalibrálva magát ismét és újra –, hogy egyúttal Zelenszkijt is legyőzte. Mindezzel csak a szellemi és morális környezetet festettem le újra és megint, mintegy kiindulási nívóként az elkövetkező négy évre. Hogy honnan kezdenek el süllyedni újra, bár már annyiszor tételeztük, hogy lejjebb nem lehet, de mindig sikerült. Ebből a szempontból Magyarország jobban teljesít, nincs az a mélység, amit megcélozni ne tudna, és el ne érné.
A Mariana-árok kutyatöke ezekhez képest, amit minden nap bírnak bizonyítani. Szijjártó egyébként azt is bejelentette, hogy kies hazánk a romokban álló költségvetéséből gazdaságfejlesztési programot indít a boszniai Szerb Köztársaságban harmincmillió euró értékben. Ismerjük ezeket a programokat, ezeknek fő célja az orbánizmus terjesztése más országokban, valamint a lopás. Ilyen eddig is volt, csak eddig volt pénz rá, ami most nagy valószínűséggel nem lesz. Mert és ugyanis Szijjártó reggel kakaskodott a futsalos tarajával, míg Ursula von der Leyen úgy dél körül jelentette be, hogy megindítják a jogállamiság eljárást Magyarország ellen, ami azt hozhatja magával, hogy nem lesz pénz, amit átutalhatnának Mészáros számlájára.
Illetve másra sem nagyon. Orbán tehát kitörölheti a seggét a pénzt kunyeráló levelével, mert egy dolog kiderült, itthon választást ugyan lehet nyeri, de attól még a megítélésük a nagyvilágban egy szemernyit sem változik, s ami az, hogy a Fidesz – és az általa agyban leuralt ország – nem való a kultúrnépek közé. S ami a legszomorúbb ránk nézvést egyéni sorsunk tragédiája mellett, az az, hogy most már nem mutogathatunk – mint eddig –, hogy mi nem vagyunk ezek, minket tessenek másképp kezelni és más szemüvegen nézni. Mert mi vagyunk azok ugyanis a kultúrnépek szemében akik így vagy úgy, de negyedszer is megválasztották ezeket. Ott voltunk a kasszánál, eljöttünk tőle (távoztunk), reklamációnak helye nincs. (Magyar, ne lopj! – mint emlékezhetünk.)
Eddig is kettészakadtak a dolgok, most már recsegve hasadnak, ami van a Kárpátok alatt, s aközött, ahogyan mindezt nézik odakintről. A magyar jogállamiságért felelős európai parlamenti jelentéstevő, Gwendoline Delbos-Corfield értékelte a magyar választást, amely szerinte szabad volt, igazságos viszont nem. Újat nem mondott a jelentéstévő, mi is tudtuk, ők is tudták, hogy ez a hely ilyen. Ám és azonban el is jött kies hazánkba Gwendoline Delbos-Corfield asszony, járt-kelt az avas szagú országban, és egészen elképedt a mimagyarok morális és intellektuális állapotán, amikor elképedve jelentette ki: „Egy hülye science fiction világra hasonlít, amit néhány magyar Európáról gondol”. Tehát helyre lettünk téve.
És bár nagyon jól tudjuk, nem tartozunk az általános képbe mi, akik nem szavaztunk ezekre, mint följebb sóhajtottam, a kép elterült, kiteljesedett mintegy, és országunk úgy jelenik meg most már a nagyvilág szemében, mint degeneráltak gyülekezete, a hely, ahol a nyereg alatt puhítják a húst még mindig, és hátrafelé nyilaznak. Ez ellen tehetetlenek vagyunk, negyedszer is megválasztva Orbánt – és már az is mindegy, hogyan –, rajtunk van a stigma: magyar. És ennél lehangolóbb nincsen és nem is lehet. Mert ezt erősíti, hogy amint láttuk, Szijjártó csörtet a klubban, tör, zúz, és ránk mutogat, hogy mi akarjuk, hogy ő ilyen legyen. Akarja a rosseb, csak korpa közé keveredve felfaltak minket a disznók. Szevasz, röfi.
Vélemény, hozzászólás?