Orbán rükvercben

Az delikátnak nevezhető minden bizonnyal, és hungarikum-fideszikumnak egészen biztosan, hogy a 2021-es év értékelőjében Neria örökös miniszterelnöke arról ábrándozott, hogy a választók tavasszal majd benyújtják a számlát a tizenkét éve ellenzékben lévő Gyurcsánynak, és az ugyanennyi ideje a politikának hátat fordító Bajnainak is. Ha ehhez még hozzá vesszük, nyergelésre szólította fel a rajongókat, hogy mintegy indiánok vagy cowboyok induljanak a harcmezőre, mindjárt megértjük, miért foglalkozom Orbán delirálásával, holott nem is akartam igazán.

Ám mégis csak tőle ered a világ uszkve másfél-kétmillió magyarnak, akik, ha olyanok mint Nagy Ferenc Csótány, országunk el fog veszni. Mindenki mást tart humorosnak, hogy miért, azt Bergson bácsi meséli el nekünk, viszont hogy Nagy Ferenc Csótány min röhögött tegnap, azt még ő sem tudná megmagyarázni sehogyan. Orbán sok mindennek nevezhető, csak viccesnek nem, így, ha valaki a szervilizmusban odáig jut, képes rajta percekig nevetni, attól már elakad az ember szava. De mégsem ez a baj igazán, hanem Mária néni és Feri bátyám, illetve a hasonszőrűek.

Egyrészt tudjuk, hogy Orbán, bár a válogatott közönsége előtt beszél, de mégis nekik üzen, mert szavazatot tőlük remél. Hogy bajnaizott, gyurcsányozott, annak oka van, ők vették el a nyugdíjat a legendárium szerint, vezették volna be a vizitdíjat szintén általános rémületre. Így hát, az Állatfarm zsigereire utazik örökös miniszterelnök elvtárs, amikor fölteszi a kérdést, akarják-e a népek, hogy visszajöjjön Mr. Jones. Ugye nem? Perszehogy, és már helyben is vagyunk. De még ez sem elég teljesen, mert Mária néni (Feri bátyám) elhagyta a protkóját, így meg is rágják nekik az eledelt.

Azt állítják a KESMA lapok, hogy a beszédben és a beszéd alatt „Tettre kész, ereje teljében lévő államférfit láthattunk”. Ezt olvassa majd ma reggel a magyari panelproli, és a fényképre nézvén elégedetten bólint, miszerint milyen fess és stramm ember miniszterelnökünk, széles háta mennyi libernyákot elbír, így szaladna neki kezet csókolni, és írni a táblára a feliratot, miszerint „Orbán Viktor ájlávjú”. Mi pedig túl léve minden jón és rosszon, tátott szájjal figyeljük, mi folyik a tájékunkon, és van mit. Rohadtul elkezdődött a kampány, és ember legyen, aki ép ésszel jut túl rajta.

Ilyen előadások után nem egyszerű, még szerencse, hogy voltaképp tizenkét éve vagyunk kampány üzemmódban, ez itt csak a finis, ha kicsit tömény is. Hogy mitől, azt kicsinyég még Orbánnal mutatom, aki hozta a nívót, és jöttek ki belőle dolgok, például ilyenek: „tűrjük fel az ingujjakat, tegyünk pontot a végére”, „nekünk kérges a tenyerünk, a modorunk sem mindig kifogástalan, de szeretünk hajózni”, „mi Soros György csapatait állítottuk meg a határainkon”, „ők most szent háborút vívnak, egy jogállami dzsihádot, itt pedig erőt kell mutatnunk” – etc., etc.

Ilyeneken nevetgélt könnyezve Nagy Ferenc Csótány, és csodálták tátott szájjal mind a milliárdos oligarchák, akikről se feledkezzünk meg, mert kötelező pofaviziten voltak, hogy a kedves vezető érezhesse az akolmeleget. Mészáros, Mészárosné, Csányi meg a többi. Nekik csatakiáltott aztán mintegy zárszóként minielnök elvtárs, hogy aszondja: „jöttünkre ötven nap múlva, jobbról számítsatok”. Ehhez voltaképp nem igazán kell hozzá tenni semmit, talán a túl gyakran emlegetett Gyurcsány egy nappal előbbi szavait, amelyek mindent tökéletesen leföstenek.

Orbán nemezise ugyanis az emlékezetes tévévitában hangoztatott „lárifári miniszterelnök úr” negédes megengedésétől az „ezek pogány barbárok” minősítésig jutott, és becsülnünk kell a balladai tömörséget, ami ebben megnyilvánul. De voltaképp igaza van, csak mindeközben ott áll örökös miniszterelnök elvtárs a pódiumon, ilyeneket beszél, amiket citáltam, fölötte bazi felirattal az előre menésről, amibe teljesen belemekkentek már, hogy az elkövetkező ötven napban meg fogunk csömölleni tőle, mint Pelikán gátőr gyerekei a töpörtyűtől.

Visszatérve még Orbán delirálására, mondjuk el végül, amivel ő kezdte: „A baloldal súlyosan felelőtlenül viselkedett, milliók félelmét kormánybuktatásra próbálták felhasználni, de ennek következményei lesznek, először április 3-án”. Ha kérhetem, tessenek képen vágni, hogy felébredve megértsem a költőt, mert nem megy. Karácsonynak lesz igaza, aki a dilemmát, miszerint Orbán okos és gonosz, egyszerűen zárta rövidre, egy jelzőt elvéve a mondatból így, tömören: „gonosz”. Ez sem új, de legalább igaz, kiegészítve az iránnyal, ahová halad: rükverc az, cseszed.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum