Zűrzavar és borzalom

Kályhánk ma az a megható fotó, amelyen Varga Judit dekázgat egy labdával azt sugallva a bávatag fideszistáknak, nemcsak okos és szép, de ügyes is. Ha akarna, futballista is lehetne, vonósnégyes tagja vagy vadakat terelő juhász. Mindenki fideszista bávatag a földön fetrengett a gyönyöröktől, hogy – akkor még – friss minisztere a futballban is otthonos. Ezt meg kellett mutatnia mindenképp, hiszen a gazdája előtte jelentette ki, hogy a futballt – magyarán láblabda – a művészet kategóriájába sorolja, illetve kultúraalkotó tényezőként határozta meg, ami így egyben maga az élet.

Ez a kedves vezető ontológiája (úgy is, mint lételmélet), ebből virágzik ki minden a disznósajttól a pálinkáig. Mindebből következően futballozni (dekázni, lásd Varga J.) a fideszfilozófia fundamentuma, nem véletlenül akarták megtiltani az ellenzéknek a meccsre járást. Futballozni, meccsre járni, szotyolázni és kurva anyázni vagy huhogni a színesbőrűeknek az együvé tartozás és az akolmeleg maga. Aki futballozik, még nem a maffiacsalád tagja, de a fentiekből fakadóan ez a belépő egy szelete. És itt futballozáson a VIP páholyok tagságára is gondolunk.

Azokban mindenki meg szokott fordulni, aki már kapott vagy kapni fog közpénzt, a VIP páholy voltaképp a pénzosztó hely. Mindebből fakad, hogy a láblabdázás, vagy a körötte való sündörgés Neriában maga az élet. Levegő a tengerek mélyin, pohár víz a sivatagban és falat kenyér az éhenhalás szélén. Futball nélkül nincsen Fidesz, aki futballt nem ismer vagy nem szeret, magyari ember nem is lehet. Nos, ehhez képest hallgatott bele Hrutka János – volt válogatott fodbalista – a NER legújabb, friss és ropogós, felcsúti székhelyű sportrádiójába, és elmesélte élményeit.

Köszönjük az érettünk végzett munkát, hogy az öklendezést megspórolta nekünk. Másutt is akad ilyesmire serkentő eszme, elég csak a KESMA és a közrádió oder televízió teljesítményére gondolni. Hrutka János sorsa azonban azt példázza nekünk, hogy a NER-ben a futball sem véd meg mindentől, ugyanis őt annak idején a Spíler TV-től azért rúgták ki, mert kiállt a melegek elfogadására buzdító Gulácsi Péter mellett. Hrutka tehát meghasonlott futballista abban az értelemben, hogy gondolkozik, és lám, ennyi elég a kegyek elvesztéséhez, holott fürödhetne ő is tejben is és vajban is.

Erről a felcsúti sportrádióról már elmeséltük, hogy Orbán egyik legnagyobb pincsije, a Nemzeti Sport főszerkesztője – és még sok minden más – kapta ajándékul erre az évre, s mint Hrutka tapasztalataiból kiderült, nem fél használni. Azaz, ocsmány propagandaadó ez is, egy újabb a sorban, de tegye fel a kezét, aki valami mást várt. Az lenne a delikát, ha nem lenne az, de ilyen baleset a Fidesz kezébe került médiumokkal meg nem eshet a kék plakátoktól a Facebookig bezárólag.

De nem is ez. Hanem a gőzök. Mert és ugyanis az tényleg nem nóvum és nem váratlan, hogy ezen a rádión – is – hírek fedőnéven a Fidesz dicsőítése és az ellenzék mocskolása zajlik. De híreket sem lehet egyfolytában mondani, más tartalmak is szükségesek, és abban sincsen köszönet a beszámolók szerint, és ugyan, miért is volna. Ez az egész dolgozat nem született volna meg, ha Hrutka János nem számol be arról, hogy az egyik néven nem nevezett műsorvezetőnek „legnagyobb félelme, hogy a kislánya lemegy a barátnőivel focizni, mert ez mennyire testidegen már.”

Itt ugrott be Varga dekázása, és a kérdés, hogy kinek a teste és mitől idegen. Ebben az egy mondatban benne van a Fidesz homofóbiája, a nemátalakító műtéttel riogatás, a női princípiumról konyhai robotként való gondolkodás, az egész suttyó, ótvar gondolatvilág és ideahalmaz. Túllépve Vargán, mert kit érdekel, hogy akkor ebben a kontextusban hová is helyezhető ő, a futballozó kislányra visszatérve, innen már karnyújtásnyira van a burka és annak folyományai, és újra látjuk, nem alaptalan az, amikor olykor-olykor elhangzik a fidesztálib besorolás.

Mint kitetszik, a bajok nem kicsik, és tényleg ontológiaiak, amikor egy műsorvezetőből az előírt propagandától függetlenül, mint lényének leglényege buzog föl a feudalizmus. Eco „Új középkor” című esszéjében a modern társadalmakban például az egyetemi kampuszokat hasonlította a valahai kolostorokhoz, ahol a világtól teljesen elzárva és a valóságtól függetlenül burjánoznak az eszmék. Mint ebből a sztoriból is kitetszik, a Fidesz is ilyen homogén és belterjes alakulat már, amelyben a közkatona legalább annyira hülye, mint a vezénylő tábornok.

Lassan be kell látnunk, ez az egész, amit Fidesznek, NER-nek, vagy akárminek neveznek, egy gennyes fekély az ország testén, szaga van, és mindent megrohaszt maga körül. Viszonyulnunk és iszonyodnunk ekképp kel hozzá és tőle, nem elég fintorogni, hanem ki kell metélni tövestől. Ez úgy hangzott, mint valami csatadal a partizánok torkából, holott csak egy gondolat következetes végigvitele volt. És az a legmegrázóbb, s egyben legfelemelőbb az egészben, hogy akárhonnan is indulunk el, bármilyen Fidesz tételtől, mindig, ide fogunk jutni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Zűrzavar és borzalom
  1. Yeti szerint:

    A kedves vezető onkológiája (úgy is, mint lételmélet).
    Üzenem, Freud b+!

  2. Yeti szerint:

    Gazdaság és gender politika összefoglalva(Frady Endre epigon):
    Ner aranya van sok uncia.
    Aranyoskájának nincs puncia.

  3. remete szerint:

    Zűrzavarnak tűnik Feri bátyánknak, meg Mariska nénénknek a 116 éves relativitás elmélet is. A világról való tudásban kb. olyan távolságok vannak az emberek között, mint a vagyoni különbségekben. Én csak 50 éve nem értem, miért lehet sláger a “kék az ég és zöld a fű”. Mára megvilágosodtam: a többség tényleg csak ennyit lát maga körül, ezt érti meg – aki ezt a szintet szolgálja, nyerni fog. A pop-sport, a pop-főzöcske, a pop-pletyi meg a többi, a zsarnokság egy-egy darabja. Mi lenne, ha a gladiátorok ki se mennének a manézsba?! Spartacus példája felejtős?!

Hozzászólás a(z) remete bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum