„Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” – Ezt a szellemi önarcképet, skiccet mintegy, Novák Katalin vetette papírra akkor, amikor megtért Magyarországra, hogy Orbán szolgálatába álljon. Nem kell túlképzett lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy előttünk álljon az a nő, aki politikai hatalom nélkül is, csupán pillanatnyi jól létének köszönhetően élesen elkülöníti magát a tömegektől, aki az élet napos oldalán áll szemben azokkal, akik a röhejesen. Novák Katalin már 2010-ben is elitnek képzeli magát, holott erre oka semmi sincs. Ez a tizenkét évvel ezelőtti vallomás már alkalmatlanná teszi az elnöki hivatalra.
Most azonban nem azzal foglalkozunk, miért nem az, mert ez már múlt idő, hanem kontextusba helyezzük, az új elitébe, amelyik lenézi azokat, akik nem adták el magukat, és a NER-ben saját erejükből próbálnak meg boldogulni. Az új elit szerint nem tudnak, Novák mondata korrelál Lázáréval: „Akinek nincs semmije, annyit is ér”, vagy Zsiga Marcell örökbecsűjével, miszerint havi negyvennyolcezerből vígan meg lehet élni. Ugyanezt a vonalat erősíti Várkonyi Andrea, aki Mészáros Lőrinc kebelén pihenve mondja a lányának: „…Egész életükben nem csinálnak mást, mint iratokat tologatnak ugyanazzal a három emberrel összezárva egy ronda hivatalban, nagyon kevés pénzért.” – Íme, hölgyeim és uraim a NER-elit bölcsességének foglalata.
Nem tévedtek sokat azok, akik Novák Katalin köztársasági elnöki jelölésében egy karrierista alak önbeteljesítését látják, aki villámgyorsan érte el, amit el akart érni, ahonnan neki följebb út már nem vezet. Tíz év alatt ért a csúcsra, úgy, hogy értéket létrehoznia vagy azt képviselnie nem kellett, kiválasztottságához elég volt a lojalitás, és csupán az élet mókás kacsintása, hogy családügyekkel foglalkozott – eddig – úgy, hogy hálát adott a sorsának azért: nem kell köznapi családi életet élnie. Ennek a sajátos karikatúrája a popsitörlővel való ablakpucolás a kamerába nézve, s ugyanígy, ami emellett önleleplezés, az orbános sapkában való fotózkodás. És nem ezért alkalmatlan, illetve méltatlan, hanem az ezekben megmutatkozó emberi minősége miatt.
Semmiben sem különbözik Várkonyitól, akivel együtt valahol a köznapi társadalom fölött lebegnek, megnyilatkozásaikban van valami fellengzősen arisztokratikus, eltartott kisujjal tekintenek alá az ápolónőkre, pedagógusokra és iratokat tologató hivatalnokokra. Szövőnőkről vagy vécésnénikről szó sem esik, közmunkásokról pláne nem, ami azt mutatja nekünk, fogalmuk sincs arról a társadalomról, amelyben élnek. Illetve innen nézvést nem is élnek abban. Egészen máshol élnek, ahonnan Magyarország nem látszik, a győzelmi jelentések látszanak és válnak igazzá, innen nincsen messze Marie Antoniette királyné – ha mondta, ha nem – kijelentése: „Ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot”. És ez egyáltalán nem panasz.
Nem szociológia és nem vádirat, hanem annak föltérképezése, kik azok és milyenek, akik a nevünkben és rólunk beszélnek a röhejes fizetésünkkel és szomorú hivatali sorsunkkal. A választópolgárok, akik pénzéből élnek és akikből hatalmuk fakad, lesajnált, arc nélküli tömeg csupán, ami egyértelműen következik egy olyan ideológiából, amelyik a személyiséget veszélyesnek tartja, az egyént a tömeghez képest másodrangúnak. Családról csak mint gyerekgyárról képes gondolkozni, miközben hálát ad a sorsnak, hogy neki nem az a sors adatott, mint akiért állítólag él és dolgozik. Sajátos és szembetűnő ellentmondás ez, ami nem a demokrácia sajátja, amelyben a miniszter etimológiailag és a valóságban is szolga.
A prime minister pedig első a szolgák közt. Semmi egyéb. A Fidesz mindezt elfeledte vagy soha nem is tudta, mert a Fidesz genezise óta csak a hatalom megszerzésére és megtartására tör. És ahogyan tagjai méltatlanok és alkalmatlanok minden hivatalra és cafrangra, amit önmagukra aggatnak, a Fidesz mint párt alkalmatlan egy ország vezetésére, mert jellegéből fakadóan nem ezért jött létre, hanem önmagáért. És ez látszik is a kormányzásán – illetve nem kormányzásán –, látszik azon, ahogyan potentátjai a társadalomról gondolkoznak, ahol akinek nincs semmije, az annyit is ér, tehát semennyit. Novák Németországból hazatérve megengedte, hogy Magyarországon is lehet élni „őszinte és fontos értékek mentén”. És mégsem teszi. Egyikük sem ezt teszi.
Vélemény, hozzászólás?