Agytörzsi kampány

Mészáros és folyományai ötmilliárdért építenek zászlórudat a Citadellán. Ilyen hírek olvastán az ember elégedetten csettint, miszerint a világ nem hasonlott meg, a lopás a nehézségek ellenére zavartalan. És ez még akkor is így van, ha aztán nem győztek helyesbíteni a fiúk, hogy a rúd maga csak százhat millió, a többi pénz egyéb munkákra kell, de nem világos egészen mire is. Minden elképzelhető, az is, hogy rakétakilövőt építenek az oromra, mert emlékszünk Fantomasra, aki a film végén a vártoronyból fölszálló űrhajóval menekül, miközben Louis des Funes idegesen és bambán figyeli, hogy a manus meglógott.

Ahogyan a filmben, a NER-ben is minden előfordulhat. Semmit nem kötnek az orrunkra, mert nem vagyunk méltóak rá, vagy pedig, mert nem szeretnék, hogy napvilágra kerüljenek a mocskosságok, és a lenyúlt pénz valós nagysága. Így csak sejthetjük, mennyit tettek zsebre a közösből, s ha rajtuk múlik ezt soha nem is tudjuk meg. Ez az állapot amennyire gyalázatos, annyira ideális a tolvajok számára, akiknek az összefoglaló neve Fidesz, valamint KDNP. Szinte már paradicsom a NER-rel lebutított ország, a hívő – vagy annak látszani igyekvő – lelkek pedig oda törekszenek, aztán majd a mennyeknek országába, mert lezsugázták, hogy nekik mindenhol jó legyen.

Csakis és kizárólag. Így hát következésképp mindent meg is tesznek, hogy a status quo fennmaradjon, ami esetünkben azt jelenti, hogy győzni kell a választáson. Bármi áron, így már előre tudható, nem lesz olyan aljas módszer, amit be ne vetnének ennek érdekében azzal a bővített szükségszerűséggel, hogy minden valószínűség szerint sokuknak ez az egyetlen esélye a cella elkerülésére. A választáson való győzelem tehát a gazdagságért és a szabadságért folyik, mert lássuk be, nem mindegy, hogy az elkövetkező éveket jachton kurvázva vagy börtönben senyvedve tölti a delikvens. A két létállapot között akkora a szakadék, ami minden szemétséget megmagyaráz.

Attól jó még nem lesz, ha ezt tudjuk, de nem árt tisztában lenni vele. Szükséges az ellenfél megismerése, mire számíthatunk tőle az öldöklések közepette, bár már régen kiderült: mindenre. Istennek és embernek olyan törvénye, normája nem létezik, amit át ne hágnának és meg ne szegnének ugyanis. Éspedig lelkifurdalás nélkül. Itt van nekünk mindjárt az Alkotmánybíróság, Orbán egyik kesztyűujja, amely szervezet rábólintott, hogy a választással egy időben megtartható a „gyermekvédelmi” népszavazás, ami több szempontból is kérdéseket és belőlük fakadó válaszokat vet fel. Az egyikről, miszerint ez áttételesen a szavazófülkebéli döntést befolyásolja, már elmélkedtem.

A másik ennél szomorúbb, ha ez lehet, mégpedig az az irány, amely a NER-ben az agyi tevékenységeket kiiktatja, és a döntéseket, viselkedéseket, viszonyokat az elemi ösztönök szintjére bontja le, amihez, az Alkotmánybíróság is hozzájárul. Ennek a kesztyűujjnak ilyen döntést meghozni nem szabadott volna, ha szimplán a józan ész alapján jutnak arra az igazságra, miszerint a „gyermekvédelmi” népszavazás kérdései föl sem tehetők. Mégpedig azért, mert a valóságban az a helyzet, amire a kérdések irányulnak, nem létezik. Senki nem akarja kisfiúk kukiját levágni és a lányok puncijára ragasztani, a kérdések egy Fidesz által kreált fikcióra vonatoznak, valóságalapjuk nincs.

Képzelt sárkánnyal hadakozik a Fidesz, mondhatnánk, ha naivak és jóindulatúak volnánk, de a Fidesz maga is tudja, hogy ilyen sárkány nem létezik, ez egy hatalmas, és most már az Alkotmánybíróság által szentesített manipuláció, ami a választók agytörzsi funkcióira hajaz, a puszta érzelmekre és félelmekre, az emberi létezés böfögés, hányás, ürülék szintjét lövi be. És ez a „népszavazás” nincs ezzel egyedül, a migráncsrettegés, a zacskó krumpli, a szaporodás istenítése egy reszkető és bégető báránycsordává teszi a lakosságot, vagy óhajtja tenni azzá, és amint kitetszik, bőséggel vannak olyanok, akiknek ez épp megfelel, mert szükségük többre nincsen.

Gyalázatos fizikai, morális, de leginkább szellemi állapotban van az ország. A választás nagyon sok mindenről szól, de erről leginkább, hogy a Fidesz folytathatja-e a lakosság totális elhülyítését hatalma megtartása érdekében. Mert, ha igen, akkor Isten legyen irgalmas kies hazánkkal, amelynek jelenlegi állapota alapján nem sok kell, hogy végleg visszakerüljön a középkorba. Ami tavaszig következik, erről fog szólni, vagyis arról, hogy meg tudunk-e maradni a XXI. századi államok sorában, és most már nem arról mesél a sztori, milyen lesz az életszínvonal, hanem, hogy olyanná válunk-e, mint Orbán, aki az mRNS vakcina készítését a disznósajtéhoz hasonlította. És ekkora köztünk a különbség.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum