Orbán csapatot épít

Orbán Viktor pénzt kér. Ezúttal nem az Uniótól kerítésre, hanem az ő népétől kampányra, hogy az üzenet mindenhová és mindenkihez eljusson. Hogy ki kap ilyen tarháló levelet, az egyáltalán nem mindegy. Mert aki arra sem méltó, hogy adakozzon, az nem a nemzettest része, aki nincs a misén, nem tud dobni a perselybe, aki nem dob a perselybe, nem méltó arra, hogy Orbán a hajlékába jöjjön, és meggyógyuljon az ő lelke. Donald Trump nem sokkal a levelek postára adása előtt – amelyekben Orbán Viktor pénzt kér – fejtette ki, hogy cimborája – a magyar fasiszta – szereti az ő népét, csodálatos munkát végez, ezért támogatja az újraválasztását.

No most, ha valaki, jelesül a nemzetvezető különbséget tesz alattvalói közt már a tekintetben is, hogy kiérdemelték-e, utalhatnak a pártnak vagy sem, az a nemzetvezető nem szereti az ő népét, hanem annak csak egy kis szeletét. Vagy őket sem igazán, csak épp égető szüksége van a szavazataikra. Érdekes dolgok történnek itt minálunk a választásokhoz közeledve. A kiválasztottakra Orbán ráborítja az ország pénztárcáját, nem győzve hangsúlyozni, hogy ettől megy az ország előre és nem hátra, valamint, hogy mindezt a földi jót, amit kegyeskedik adni Feri bátyáméknak, Gyurcsány, akárha Mr. Jones, visszajön és elveszi. Ugye nem akarjátok, hogy visszajöjjön Mr. Jones.

Mind tudjuk – de nem mindannyian –, Orbánnak erre a pénzre szüksége nincsen egyáltalán. Aki nem bávatag, tisztában van azzal, hogy neki és a pártjának ma már az ország összes – és még egy kicsit több – pénze a rendelkezésére áll. Magyarország költségvetése Orbán és a Fidesz pénztárcája, amiből arra és akkor költenek, amikor és amire csak akarnak, és nincs a világnak olyan hatalma – kivéve az Uniót –, amely ezt ellenőrizhetné, és ebben gátat szabhatna. A Fidesz és Orbán ezért rühelli az Uniót, mert az egyedüli entitás ezen a földtekén, amelyik – úgy, ahogy – a körmére tud nézni, amely elől nem lehet eltitkolni mindent, bár a szándék erre erős.

És most, hogy látjuk, helyzetünk ha nem is kilátástalan, de legalább reménytelen, megvizsgálhatjuk más fénytörésből ezt a tarháló levelet, amire a reakciónk mindezek után nem az, hogy ennek az isten pénze sem elég – tényleg nem –, hanem aljasul zseniális kontextusát. Láttuk az elébb a nagy osztási akciót, amelyben kiürítve a kincstárat két kézzel szórja az alattvalókra a pénzt, akik – bávatagok lévén – föl nem foghatják, hogy ebben az akcióban nem jótétemény történik velük, hanem a lelkük megvétele zajlik épp. De tudjuk, nagy a csábítás, hogy a lelkünket eladjuk akár az ördögnek is, a néplélek olyan ugyanis, hogy nagyon egyszerű.

Hosszabb távok és magasabb szempontok nem zavarják a horizontját. Elteszi a zacskó krumplit, a novemberi nyolcvanat még inkább, ugye Feri bátyám, és leborul a nagyságos úr lába elé, csókolom azt a drága kezét instállom. Ilyképp az a felhívás, hogy adjál a pártomnak és nekem akár egy ötszázast, hogy aztán én maradva újra adhassak neked novemberi nyolcvanat. Csak megérdemel ennyit ez a drága ember, gondolja Feri bátyám, és máris kialakul egy sajátos kapocs minden Feri bátyám és Orbán között, mert aki egy ötszázast csekken feladni nem rest, az szavazni még inkább alkalmas és igyekszik. Egészen egyszerű történet ez.

Szinte már matematikai képlet. A matematika pedig kérlelhetetlen tudomány, amelyben a kétszer kettő csak az álmokban öt, vagy más univerzumokban. Ebben a miénkben kiszámolható, pontosan hány zacskó krumpli mit hoz a konyhára, az viszont momentán csak sejthető, hogy a száz-, és ezermilliárdok hány szavazatban manifesztálódnak végül, és innen nézvést a tavaszi választások már most el vannak csalva, hogy Thomas Mann anyanyelvének mondatszerkezetét használjuk a rögvaló lefötésére. Nem kellemes időtöltés ez, viszont hasznos, mert megszabadít minket bizonyos csalfa ábrándoktól, hogy tavasszal országunk felszabadul és kivirágzik.

Hogy Orbán pénzt kér üzenetének továbbításához, a bávatagok, rajongók, hívők és számítók egy akolba terelésének eszköze. Hogy aljasságát és a pénzügyi machinációkat lebuktassuk, nem kellene egyéb, mint kideríteni, ki fizeti a csekkek szerteküldését, hogy a pártkasszát terheli-e a summa vagy a központi büdzséét, mert ennek megtudása sok mindent tisztázna. Leginkább, amit úgy is sejtünk, hogy akárha annak idején az NSDAP esetében, a párt, az ország és a Führer pénztárcája egy és ugyanaz volt, így nálunk és most sincsen ez másképp. De ezt is számon fogjuk kérni, ha számon tudjuk egyáltalán. Ahogyan a dolgok folynak, és amiképp Orbán akciózik, ennek esélyei csökkennek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán csapatot épít
  1. Kati szerint:

    Ezekkel a pénzekkel igazolja a kampánykiadásokat. De ezt, aki Rezedát olvas eddig is tudta.

  2. Yeti szerint:

    Sem pénzt, sem kegyelmet nem kérek és nem adok.
    Ellenséggel nincs beszélnivalóm sem meghallgatni valóm.

  3. remete szerint:

    Népünk fejlettsége szintet lép, már nem csak ócska, ostoba lózungokkal és megfélemlítéssel (mint az államszociban) lehet megvenni az embereket, hanem pénzzel is (államkapitalizmus lett): amiképp a legügyefogyottabb férfiak gondolják a szeretet/szerelem megvásárlását. A csapathoz tartozás orgazmusa is forintosításra került. Még meg is köszönik megalázásukat! Reménytelen ez a kurva ország.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!