Kerítés a fütyivágók ellen

A bátor százharminchármak tegnap természetesen megszavazták, hogy az országgyűlési választás napján egy csomagban népszavazást is tartsanak „gyermekvédelem tárgyában”. Ha ezek a bátrak annyira keresztények, mint amennyire hazudják, akkor tisztában kell lenniük azzal, hogy emiatt (is) a pokol tüzén fognak égni az idők végezetéig, bátorságuk tehát hatalmas. Vagy pediglen hitetlenek. Minket azonban kevéssé érdekel az ő sorsuk, más filozófia felől szemlélve ugyanis a karma majd elvégzi, amire hivatott, így sokkal inkább a magunk tragédiája felől szemléljük azt a cirkuszt, ami az ország házában szokás szerint lezajlott.

Varga Judit is csűrdöngölt a szavazás után, azt vonyította a drága, hogy „Megvédjük a magyar gyermekeket és a szülők jogait, az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél.” Két aspektusunk van, amelyek nézőpontjából ezt a kabarét kénytelenek vagyunk vizsgálat alá vetni, és az egyik mindjárt ez a kerítés. S bár tudjuk, hogy a hegedülgető, dekázgató miniszter képes beszédet használt, de mégis elszólta magát, mert és ugyanis így a kerítés hovatovább a NER szimbóluma mintegy, ami készség a határon a menekülőket tartóztatja fel a legendárium szerint, most pedig, mint látjuk ez a belső rács pedig a magyari kisdedeket óvja a romlástól.

Valami aljas ok miatt Varga Judit és a hasonszőrűek azt hazudják, hogy mindenféle különös alakok arra akarják rávenni a nemzet leendő katonáit, hogy vágassák le a fütyijüket, a jövő édesanyáit pedig arra ösztökélik, ha fölnőnek, legyenek szakállas bácsik. Mindezzel az a baj, hogy ilyen ösztökéléseket senki nem tesz, nemzeti óvodáinkba, iskoláinkba különös alakok bemenni nem óhajtanak. Varga Judit és kompániája, továbbá a bátor százharminchármak következésképp tehát a semmivel harcolnak, hoznak ellene törvényeket és most rendelnek el népszavazást. Azt hihetnők, hogy hóbortos búsképű lovag mind a szélmalmaival, de van itt más is.

Azt nem hiszem, hogy amikor Kocsis Máté elkezdte a pedofiltörvénnyel – amit élete fő művének nevezett, és ezzel meg is mutatta létének korlátait –, gondolt volna arra, hogy milyen tág lehetőségeket hordoz ez. De aztán szép lassan fölépítették ezt a már ciklopinak mondható építményt, amely immár alkalmas arra is, hogy a jövő évi választásokat érdemben befolyásolja. Mondják azt rám bátran, hogy hülye vagyok, és azt is, mindenféle nem is létező összeesküvéseket tételezek, de én lennék a legboldogabb, ha nem lenne igazam. Mert elsősorban nem technikai, hanem lélektani oldalról közelítem azt, hogy tavasszal a fülkében két dologról kell ikszelni egyszerre.

Ott áll majd zavarodottan a választópolgár, akit a Fidesz már eddig is kellően elhülyített, agyát átmosta, majd Coccolínóval öblítette ki, és összeáll benne a szörnyű kép. Egy kérdés arra irányul, óhajtja-e, hogy a kisonoka fütyijét szivárványba öltözött emberek lemetéljék. Keménytökű magyari harcos ilyet hogy is kívánhatna. Másrészről fölsejlik benne a Kossuth, az M1 és a megyei napilap, amelyek azt verték a zavarodott fejébe, miszerint a gyurcsányisták a fütyivágók, míg az orbánisták óvják ettől a kisdedeket, így egy lendülettel ikszel a Fidesznek tetszőn ide is, oda is.

Tudjuk, nem mindenki ennyire egydimenziós, viszont a választópolgárok jó része, hogy úgy ne mondjuk, a többsége igen. És máris előttünk áll a végeredmény, sőt, arra is hajlok, ez olyan, mintha azt kérdeznék a bávatag magyartól, akarja-e Orbánt királynak, egy másik lapon pedig azt, ki legyen, aki megkoronázza. A tavaszi választást népszavazással megspékelve – mint ahogyan a bátor százharminchármak tegnap eldöntötték – így néznek ki a dolgok, tehát elég reménytelenül. Voltaképp ennyi volt az egész cirkusz lényege, ami lényeget viszont sikerült megint jól elrejteni, ha kilóg is a lóláb, mert nem mindenkinek tűnik fel.

Hogy mosolyogva zárjuk, térjünk vissza Varga Juditra, és nem azért, mintha pikkelnék rá. Ez nem igaz, a megvetés és undor sokkal mélyebb bugyraiban van ő, mint hogy cél nélkül élcelődjön rajta az ember. És mégsem állhatom meg a párhuzamot, hogy amiként a migráncsokat állítja meg a határon lévő készség, hogy mégis százával kószálnak itt a nyugati végeken, ekként az LMBTQ lobbit meg az iskolák kerítésénél torpantani meg tehát annyi, mint halottnak a csók, azaz, jajj, odalesz a kis magyari katonák fütyije mind. És tényleg csak ennyit Vargáról, mert a helyzet annál sokkal komolyabb, mintsem itt rajta élcelődjünk cél nélkül. Célokkal viszont lehet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum