Száguldás a semmibe

Most, hogy Orbán Európa legaljával szeretett volna szövetkezni, hogy tényező lehessen az öreg földrészen, most értjük meg Varga J. Fidesz-kongresszusi lelkesedését, miszerint a saját képükre formálják az egész művelt világot, hogy lehúzzák a kultúrát magukhoz a sárba. Ez az idea, illetve mégsem egészen ez, mert jól kivehetően itt a kedves vezető mérhetetlen egójáról van szó leginkább, hogy olyan homokozót keres, ahol ő pakolászhatja a tyúkszaros vödröt. Ehhez és ezért akár az ördöggel is hajlandó cimborálni. A jelek szerint azonban még az ördög maga sem szívesen kvaterkázik vele.

Egyetlenünk útja tehát itt jól láthatóan véget fog érni. Mert innen nincsen hová ösvény. Erről mélázunk így december elején ahelyett, hogy advent lévén a szent szánkók mellett sugdolóznánk, várva a megváltó eljövetelét. Nos tehát, mint ismeretes, olyan hírek szállongtak a légben, miszerint a Néppártból kialkolbólított Fidesz (tehát, és ezt nem győzzük hangsúlyozni, voltaképp Orbán egyedül) be szeretne csücsülni az Európai Parlament „Identitás és demokrácia” nevű képviselőcsoportjába, mert máshol már helye nincsen egyáltalán. Sem balra, sem jobbra, semennyi.

Ezt az „Identitás és demokrácia” nevű csoportot egyébként olyan szélsőjobbosok fémjelzik, mint a Matteo Salvini féle olasz Liga, az osztrák Szabadságpárt, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése és a német AfD. Az volt a mesterterv, hogy a lengyel PIS-sel és a spanyol Vox-szal ide besorolva a Fidesszel együtt az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója jöjjön létre. De nem jön. Mert úgy tűnik, hogy a lengyelek bár hasonképp elvetemültek, mint a mi Orbánunk, viszont mégsem annyira aljasak, és nem reszketnek a rivaldafényért annyira, mint a mi fiunk.

Mert ugyanis, míg eddig ténykedésében a hatalom akarása volt a meghatározó tényező, ez újabb elemmel bővült, mégpedig a narcisztikus magamutogatással. Illetve ez is megvolt eddig is, de mos ez türemkedett elő. Mert és ugyanis ehhez a csoporthoz csatlakozva a hatalom súlya és mennyisége egyáltalán nem gyarapodna sem a Fidesz, sem Orbán számára, csak egy hely volna, egy kuckó, meleg akol, ahol fontosnak érezheti magát az, akit Európa normálisabb részén nem látnak szívesen de olyannyira, hogy mindenhol kitelt a becsülete is, de nagyon.

Orbán és az általa eluralt Fidesz útja most már nem vezet sehová. A semmibe vezető út állomásai, hogy el ne feledjük: KISZ, Liberális Internacionálé, polgári sunnyogás, népi-nemzeti álca, kereszténydemokrata maskara és most a neonáci csoportosulás. Innen maximum vissza lehet fordulni, előre út már nincs, csak a légüres tér. Sajnálatos és szomorú életút, amely elveket nem tartalmaz csak érdekeket és célokat, amelyek a hatalom és a győzelem. Mindegy mi fölött és mindegy, milyen áron. Az ilyen út azonban mint látjuk, véget ér, és Orbánon múlik, hogyan.

Csendben vagy csúnyán. Elég csak a történelemre nézni, és azt látjuk, hogy minden diktatúra és minden populista autokrácia előbb-utóbb megbukik vagy megbukott. Mégpedig azért tagadhatatlanul, mert az ember legtermészetesebb és legsikeresebb létállapota a liberális demokrácia, ami olykor megbicsaklik, nehézkesen működik, de ez az, ami tartósan működni képes. Minden más kezdeményezés, eszme vagy idea vereségre van ítélve. A végkifejletét tekintve mindenképp, és aki ezt nem látja, nem nevezhető még politikusnak sem, nemhogy nagy formátumúnak.

Orbánt tehát ez ügyben feledhetjük. Mindenképp bukik, mert ez a történelmi szükségszerűség, csak rajtunk múlik, addig még mennyi kárt okoz, és hogy a felszabadulást megérjük-e. Viszont a Fidesz. A tagság, a rajongók és a szavazóbázis, hogy velük mi lesz, az sem másodlagos, nem az ő, hanem a mi sorsunk miatt. Ha nagyító alatt megnézzük, ez a hármas, de mégis közös massza jelenleg idiótákból, szerelmesekből és számítókból áll, akik számára az út vége iszonyú lesz, és lényegükből fakadóan mindent meg is tesznek majd, hogy másoknak is az legyen.

Itt állunk majd egy eszme nélküli elhülyített tömeggel, akiknek Orbán útjának vége egyszersmind a saját sorsuk beteljesülését is ígéri, és aki a semmivel kerül szembe, mindenre képes. Mindezt azért, hogy Orbán beteg lelke kielégüljön. Ez, hogy a kedves vezető megtette – vagy megtenni készül – politikai pályájának utolsó lépését, erre utal. És azok fognak a leghangosabban óbégatni, akik a legjobban nyalják a valagát. Akik pedig istenként tisztelik, úgy vélik majd, eljött a világ vége. Nem lennénk a helyükben, viszont a magunkéban sem akkor, mert iszonyú dolgok jöhetnek épp emiatt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Száguldás a semmibe
  1. Yeti szerint:

    Ha már állomások és fordulások – megmondta az új ellenzéki “főtáltos” az irányt. Sem balra sem jobbra , hanem kizárólag fel!
    Alighanem igaza van, felfordulás (vagy félfordulás, annyira nem jó már a hallásom) lesz. A kinek még kérdéses, igény lenne sokféle sokfelé.
    Forradalmat nem tetszünk csinálni.
    Pedig Hofi is megmondta már mi a különbség a magyar és a szovjet temetők kapufeliratai között :
    “Feltámadunk!” – “Fel! Támadunk!”

  2. nagypapi szerint:

    Nem a tárgyhoz, csak a frappáns címhez:
    A Vanishing Point kutya jó film volt anno, évente egyszer biztosan leporolom.

  3. remete szerint:

    Demokraták is kellenének egy demokráciához, akik nagyon lassan nőnek, ritkásan szaporodnak, mint a nemesített növényeink: ha nem ápoljuk őket, a dudva elnyomja, betakarja, megfojtja őket. Már az előző “rendszerben” is látszott – sőt!: az azelőttiben is!: nyilasokra szavazók szép száma! – hogy ebben a medencében igazándiból csak a gaz virágzik. Most látszik igazán a külvilág számára, milyen söpredéket hordott itt össze a szél. Elvégre 2/3! Mert a trükk működött…

  4. jaegtoer szerint:

    Nem kell fanyalogni. A függetlenség és a demokrácia drága dolog, és ez egy ilyen fukar nemzet.

  5. miki1950 szerint:

    Nem! Ne higyjétek hogy orbán belenyugszik abba, hogy az EP – ben elárvultan csak úgy csendben el lesz a piszkos 12!
    Ez a kísérlete most ugrott mert túl nagyot markolt.
    Semmi kétségem , meg fogja csinálni.
    Méghozzá az áprilisi választás után.
    Ha nyer, mögötte a nép, új legitimáció, és megerősödve újra nekiáll és kétségem nincs, sikerrel.
    Ha veszít, vesztenivalója nem lévén azért fog még az ördöggel is összeállni, hogy megmutassa ki az úr Európában. Már ja bosszú okán is.
    Rezedával ellentétben úgy látom, van hová menekülnie, mert a szélsőjobb -fasisztoid
    formációk nem gyengülnek, sőt, egyre élesebb különállás várható a demokratikus tömörülésekkel szemben.
    Legyünk őszinték.
    Valójában oda is tartozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!