szeptember 2021 hónap bejegyzései

Mindenki kap egy dinnyét

Hajdúnánáson a közmunkások és rászorulók kapnak egy-egy dinnyét háromszáz forint értékben. Minderről rendelet is született szabályosan, pecséttel és aláírásokkal, legépelték, iktatták, ellenőrizték, és mindeközben senkinek a képéről nem égett le a bőr, ahogyan a rendeletet megalkotó testületéről sem. Ők minden bizonnyal a jól végzett munka örömével és elégedettségével, ráadásul keresztényi

Read More…

Posted in Egyéb

Mi, akik nem vagyunk

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő diadalmi jelentést adott arról, hogy a magyar emberek közül egymillió négyszázezren töltötték ki a nemzeti konzultációs uszítást. Viszont ez nem akadályozta meg abban, hogy ettől kezdve, ami következtetést levont, azt a „magyar emberek” szándékának tulajdonítsa cuzammen, amiből az fakad, hogy egyre kevesebb a magyar. Momentán ezek szerint

Read More…

Posted in Egyéb

Demeter früstökre

Sok minden kiderült Demeter Szilárdról már eddig, tegnapi szösszenete után pedig még az is, hogy otthon van a marxizmus-leninizmusban, amikor azt vizionálja, hogy például Gálvölgyi Jánost fölfalja majd mondjuk valamely freSZFE-s növendék, akit most tenyészt a libsibolsikomcsi intézmény, amely ráadásul a CEU-tól kapott helyet, hogy képezze a buzi forradalmárokat vagy

Read More…

Posted in Egyéb

Lélektan

Ha valaki szombat-vasárnap harmincnégy órát dolgozik, hogy közben aludni sem nagyon tud, akkor hétfőn reggelre másképpen látja a világot, mint az, aki épp azért durcás, mert indulni kell a dolgozóba megint, mert kezdődik a józan robot. Kialvatlanul és ezer hír súlyától roskadozva hétfőn reggel az az öröm, hogy a nap

Read More…

Posted in Egyéb

Fidesz terviroda

Gőzerővel készülve a tavaszi választásokra Orbán Viktor Kötcsén fölvázolta csapatainak a stratégiát és taktikát, amely elhozza a diadalt. „Mi győzünk, ők veszítenek” – adta meg a siker kulcsát, és, ha valaki nem értette volna, rátette a címkét, hogy ez mi a radai rosseb is: „Ez a haditerv” – mutatott rá.

Read More…

Posted in Egyéb

Kötcse és Nagy Ferenc lányruhás unokája

Tegnap nagyon izgalmas volt, ahogyan a magyar média loholva az események után tíz percenként számolt be arról, ki érkezett meg Kötcsére, milyen testeket hozott épp a géperejű jármű. Kötcsére akárki nem mehet, aki oda eljut, közelről élvezheti Orbán hónaljszagát, így már valaki, illetve annak hiheti magát. Nagy Ferenc is bebocsátást

Read More…

Posted in Egyéb

Orbán barbárai – második fejezet

Schmidt Mária elküldte az anyjába Boris Johnsont, az angolok miniszterelnökét, mert neki sem tetszettek a magyar fasiszták hőbörgései, amit a magyar-angol futballmeccsen előadtak, ahogyan azt tegnap megbeszéltük. Schmidt Mária nem magától lett bátor, előtte megszabta az irányt Szijjártó külügyminiszter, aki ahelyett, hogy elnézést kért volna állampolgárainak tarthatatlan viselkedése miatt, nekilátott

Read More…

Posted in Egyéb

Orbán barbárai

A Puskás Aréna úri közönsége a tegnapi magyar-angol előtt letérdelő angol játékosok gesztusát hangos pfújolással és füttyel honorálta, mutatva és jelezve azt, hogy a szimbólumot magát nem értik, egyszerűen föl nem foghatják, miről is szól ez az egész. Az Origo névre hallgató nertudományos szaklap pedig azon melegében gúnyolódva tudósított a

Read More…

Posted in Egyéb

Álmok álmodói

Amikor Fekete-Győr és decens csapata még úgymond tojáshéjjal a valagán megakadályozta a budapesti olimpia megrendezését, illetve a megrendezés szándékát, fideszi értelemben elveszítette azt a jogát, hogy hátralévő, hosszúnak ígérkező életében olimpiára menjen, akárhol is rendezik azt. Nem méltó azóta arra, hogy olimpiát nézzen a televízióban, egyáltalán olimpiára gondolnia sem szabad

Read More…

Posted in Egyéb

Ökumené

Ahogy Mészáros Lőrinc mindenhez is ért a gázszereléstől a hídépítésig és tovább vagy pediglen egyikhez sem, akképp foglalja magában Orbán Viktor mind a széles univerzum összes kajla istenét, vagy pediglen úgyszintén egyet sem. És ez a valószínűbb. S hogy ez a két úriember most hogyan kerül együtt a tányéromra, hogy

Read More…

Posted in Egyéb

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum