Gyurcsány Orbán rézfaszú baglya

A „köztelevízió” tegnapi déli híradójának felét az őszödi beszéd töltötte ki. Elsőre meg kell vallanunk, olybá tűnik, villámgyorsak ott, a redakcióban, mivel a bávatagok riogatását Orbán reggeli beszéde generálta, amelyben „dermesztőnek” és „ijesztőnek” tartotta azt, hogy Gyurcsány még mindig a közéletben van. Hogy kinek az, az megérne egy misét, de innen nézvést bizton tudjuk, a mostani mindent betöltő gyurcsányozás, a film, az aláírandó ívek és az általánossá tett félelem és reszketés a kampány része, amiről a kedves vezető egy napja mondta, hogy januárig azzal nem foglakozik.

Kis kitérőt teszünk most, mert még a legkreténebb óvodás is tudja, hogy Orbán permanensen kampány-üzemmódban van. Legalább azóta, hogy a Soros Ösztöndíjat odahagyva a rendszerváltáskor tanulmányait befejezve hazasietett, hogy elűzze az oroszokat, akik mát hetedhét határon is túl voltak, amikor kiutasította őket. Már akkor meg kellett volna fogni a fülét az akkor még valóban fiatal embernek, megcsavarni és a helyére rakni mérhetetlen ambícióit, de a lázak ezt megakadályozták. Sokak bűne, hogy a szellem kiszabadult a palackból, és itt garázdálkodik nekünk.

Visszatérve Gyurcsányra, azt is hallottuk a Kossuthon reggel, hogy Gyurcsány idején verték az embereket az utcán, és ez azért aljas kijelentés, mert sokan vannak, akik nem éltek akkor, és fogalmuk sincs mi történt valójában. Akik viszont tudjuk, jól emlékszünk, kiket vertek az utcán, leginkább azt a csőcseléket, akiket Orbán fölhergelt, egyes bizonyítékok szerint irányított is. És akkor sem volt senki, aki az alkotmányos rend megdöntésének kísérletéért felelősségre vonta volna ezt az alakot, sem akkor, amikor kordont bontott szintén kampányízűen, amivel nem foglalkozik.

A „köztévé” erre is villámgyorsan reagált a déli híradóban, ahol Császár Attila, a televízió mostani vezető belpolitikai főszerkesztője, egyébként közismert hírhamisító arról mesélt, hogy amikor a tévé székházának ostromáról tudósított, a tizenkét éves fia egyedül reszketett otthon. Nem tudjuk így utólag, mitől félt a gyerek, talán attól, hogy Gyurcsány rátöri az ajtót, és rézfaszú bagoly formájában elviszi őt. Arról nem beszélt ez a Császár, hogy miért éltette akkor a forradalmat, arról meg még inkább nem, hogy a váratlanul kitört eseményeknél hogyan volt ott a Hír Tv stábja élőben tudósítani.

Ezt is meg lehetne kérdezni Orbántól, ha kérdezni lehetne, de a Gyurcsánnyal folytatott televíziós vitája máig ható sérülést okozott neki, poszttraumás stresszben éli az életét, és vonalkódos az alsógatyája. Ez okozhatja, hogy félelmeit Gyurcsány tölti ki egészen, és lehet azt nyilatkozni, ahogyan meg is történt, hogy a kampányt a Gyurcsány-ellenességre fűzi fel a Fidesz, ez már rég nem kampány, hanem álmatlanul átforgolódott éjszakák folyománya, Orbán csatakos pizsije és a sarokba állított kevlár. Vizespohárban tartott protkóról még nincs tudomásunk, de eljön annak is az ideje.

Gyurcsány helyében büszkék lennénk, hogy az egész Fidesz, annak minden háttérintézménye és „tudományos” műhelye, mind a félezer médiuma, fiatalok és öregek, sánták meg villámléptűek (és még Zalatnay is), egy komplett ország azzal foglalkozik, hogyan növessze őt mitikus és ismeretlen gonosszá, magává a rettenetes rézfaszú bagollyá, aki rémálmainkban kísért. Röhejes ez az egész, s egyúttal félelmetes is, mert mutatja, mire képes a Fidesz-úthenger, ha valamit el akar érni. Most viszont semmit sem fog, vagy legalábbis nem azt, amit szeretne.

Van, amikor a sulykolás már kontraproduktív, az ismétlés idegesítő, a monotónia pedig undort kelt. Nem a lejáratni kívánt alany irányában, hanem a sulykolót kívánja az anyukájába a közönség a végén kiköpve, hogy degeneráltak, ha csak ennyire futja, és van egy pont, amikor az ember megcsömörlik. Ez az érzés üli meg az embert azóta, hogy a NER kiöblösödött, és ott van minden kilométerkőnél gyártva az új és még újabb félnivalókat, giccses népszínházat csinálva az országból nemzeti pántlikába kötözve. Elborzasztó a Fidesz szellemi nyomora, ami viszont a kedves vezetőből ered.

Orbán fölött úgy járt el az idő, hogy soha nem is volt fölötte. Módja lett volna államférfivá válni, nem ment, minden eszköze megvolt arra, hogy az országot felvirágoztassa, nem sikerült. Nem is akarta igazán. Még csak lopni sem a legfőbb célja volt, hanem győzni akart minden áron. Akkor is, amikor már mindent megnyert, és ez kiforgatta magából. Gyurcsány nagyon elverte az emlékezetes televíziós vitában, amibe belerokkant, és azóta törleszteni akar. Gyurcsányt akarja legyőzni, de választáson ez nem elég. Meg akarja alázni és megsemmisíteni. Nem fog menni, Orbán pedig ebbe bele fog őrülni, ha már nem történt meg vele mindez.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum