Orbán túl a hazugságon, az Üveghegyen is túl

A CEU épületében konferenciát rendeztek. (Pláne liberálisat, a sok diplomás kommunista). A CEU épülete tehát áll. Ha a CEU épülete áll, és abban konferenciát rendeztek, akkor Orbán Viktor nem üldözhette el a CEU-t. Ez a kedves vezető kristálytiszta logikája, amiből azt a következtetést vonja le a kantáros nadrágjában homokozólapáttal a kezében, hogy aki azt állítja, hogy Orbán Viktor elüldözte a CEU-t, az hazudik. Viktorka tehát lök egyet a játékvonatán, beleharap a pöttyös labdájába, és összeállítja a világ hazugjainak listáját, első helyen Verhofstadt és Sargentini, akik annak idején a képébe dörgölték, hogy elüldözte a CEU-t.

Ők Soros csapata Viktorka szerint, és rájuk azért emlékszik Gyurcsányra hajazó rémálmokkal, mert hozzá hasonlatosan mosták fel vele a padlót, és ő nem felejt. Most jött el az igazság órája, hogy konferenciát tartottak az elüldözöttek házában, ők tehát itt vannak. Nincsenek. Bécsben osztogatják a diplomát, ez azonban hősünket nem zavarja, a látomása olyszerű, hogy például megállítja a rendőr a részeg sofőrt, hogy ő ivott, mire az azzal védekezik, nem ihatott, mivel vezet. Más szemszögből és profánabbul, ha a piramisok állnak, és abban a régészek ügyködnek, akkor a fáraó még mindig él és virul. Itt van, mert az épület áll, és abban van valami.

Ez a téboly. Orbán ezen a szinten nem hazudik, hanem elibénk tárja betegségét, ami abban akadályozza, hogy a világot a maga valójában lássa, így azt kell gondolnunk, amit mond, igaznak hisz, vagy az a képzete. Hogyha az épületnek nem mentek neki bontógolyóval vagy nem dózerolták le, akkor ugyanaz, ami előtte volt, képzik benne a gendereket, a harc tehát még nem ért véget. Orbán győzelmet akkor érez, ha sóval hintheti be a CEU helyét. Amíg ez nem történik meg, a munka nincs elvégezve, a gender és a sorosizmus kicsírázhat, a liberálisok benövik a NER pusztaságát, és akkor mindennek vége. Orbán az Endlösung híve, munkamódszere azé.

Iványi Gábort is ennek szellemében irtja módszeresen, de egyelőre nem bír vele. Ha rámutatnának a sok aljasságra, amit Iványival, egyházával és hivatásukkal tett, az lenne a válasza, hogy ott az épületük, van mit enniük, ő aztán nem tesz velük semmit. A CEU épülete is áll, a CEU tehát még mindig itt van. Így beteg elmék látják a világot, de szakavatott pszichiáterek biztosan pontos anamnézist és diagnózist tudnának adni róla, nekem csak arra futja, hogy nem normális. S ha azt kívánnák ellenemre felhozni, hogy megvan a magához aló esze, akkor én azzal vágnék vissza, hogy a zseni és az őrült között is nagyon vékony a határmezsgye. Viszont Orbán zseni soha nem volt.

Csak a velejéig romlott. Erre utal az is, hogy a közpénzmilliárdokból kitartott médiájában irkál ilyeneket szamizdat címen, aminek így olyan az íze, mint a rántott cipőtalpnak. És szaga is van. Van olyan szakkifejezés, miszerint a kedves vezető hajlítgatja a valóságot, de ezzel is csak a baj van. Szigorúan geometriai szemmel a hajlítás egy bizonyos pont után önmagába fordul vissza, a végtelenségig tekerni tehát nem lehet. Olybá tűnik viszont, hogy a mi betegünk esetében nem erről van szó. Orbán hazudik. Tudja, hogy hazudik. Mi is tudjuk, hogy hazudik. Ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik. Mi tudjuk, hogy ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik.

Innentől fogva ez nem hazugság már, hanem a mesék kétes birodalma, az ingoványossá, illékonnyá váló valóság, amiben minden megtörténhet és meg is történik. Ez a mágikus realizmus, más szemszögből történetek az Üveghegyen is túlról, ahol a kurtafarkú kismalac túr. Végül is, Orbán itt bízvást otthon érezheti magát, mondhatja újra, hogy szia röfi, csak országot vezetni ilyen állapotban nem lehet. A diktátorok általában meg szoktak őrülni, rettegnek a birnami erdőtől, kevlárban járnak, biztonságiak körében, tíz méterre a halandóktól. Amikor így a valóságtól elrugaszkodva attól teljesen elszakadnak, a hazugság az igazság képzetévé válik, és a világ iszonyú lesz.

Társai ebben mind az összes csinovnyikjai, akik pedig hajnalhasadástól napnyugodásig magyarázzák a bávatagoknak, mennyire jó nekik, és ők csodálkoznak, hogy velük lehet a baj. Mindenki végtelenül happy, és csak az ő egük fölött van borulat – gondolják, és senki, de senki nem magyarázza el nekik, hogy amit eléjük tárnak, az nem a valóság, hanem annak égi mása. Így ringanak Orbán meséjében, valójában ők a kurtafarkú kismalac, ők az Üveghegy, ők Piroska és a farkas is. Aki viszont szögre akasztja a rózsaszín szemüvegét, egy szétfolyó manust lát csupán, aki ordenárén hazudik, de mondom, tényleg úgy, hogy lassan maga is hiszi. Elcseszett egy hely ez a Neria.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Orbán túl a hazugságon, az Üveghegyen is túl
  1. miki1950 szerint:

    Régi mondás. Addig jár a korsó a kútra míg el nem törik. A korsó már eltört, de egyre gyengébb minőségű ragasztóval tartják egyben.
    Egyre fogy a muníció.
    Egyre átlátszóbbá válik az a korsó.
    Olyannyira, hogy már a birkák is kezdenek átlátni rajta.
    Ma még csak hazugság van, ami holnapra már cunamivá válik.
    Onnantól nincs hová menekülni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!