Hunniában valami készül

Néhány hete élete fő művének nevezte – amire emlékezni és büszkének lenni lehet – Kocsis Máté, az alanyi költő (mint rémlik a napokból) a pedofil, más néven homofób, harmadik leütésként aljadék törvényt. Egyrészt szíve joga ez a szerencsétlennek, másrészt pedig Szájernek is az volt az Alaptörvény. Aztán meg fölsértette a kezét a belga ereszcsatorna, mert az ottani bádogosok nem számoltak azzal, hogy magyar fideszesek használják menekülésre, és nem sorjázták le rendesen az élit. Semmi sem tökéletes. A jelek szerint a homofób törvény sem az, így ez a Kocsis lelkesen bejelentette, hogy még toldozni meg foldozni akarja, bíbelődne vele még a választások előtt kicsit.

Ugyanakkor Gulyás Gergely pedig ugyanezt tagadta. Igaz, abban a kontextusban, változtatnak-e rajta azért, mert a kultúrnépeknek böki a szemét, és emiatt kies hazánkat morális sivatagnak tartják, és még pénzt sem adnak neki. Ez nem biztos, csak valószínű, mindenesetre a kollégisták előre menekülvén kedden bespejzoltak ezerháromszáz milliárdot, amit az uniós pénzzel szemben vissza kell fizetni, igaz, lehet, már nem nekik. Addig viszont ellopják, így ez az egész hitelfelvétel tiszta haszon. Kint, a sarkon ezt úgy mondják, más farkával verik a csalánt, de ehhez nekik óriási tehetségük van, lévén, felelősséget soha, semmiért nem vállalnak.

Hogy visszatérjünk Kocsishoz, elég Szájer eresztől bántott kezére néznünk, de még ez sem döbbenti rá, hogy az élete és a mások életét szabályozni óhajtó laptopra hányt műalkotása nem harmonizál egymással. Mi több, szöges ellentétben áll egyik a másikával. Szájer és a pátoszos, műmájer, istenes, hazás, anyás meg apás alaptörvény maga antagónia, igaz, a fiúknak kukijuk van, a lányoknak puncijuk kitétel később került bele, amikor végleg megőrültek. Az alaptörvény alapérdeme viszont a menekülő emberé, de azt is orrba-szájba módosítgatják különféle érdekek mentén, s most, hogy Kocsis szerint a homofób törvényre is ez vár, fölsejlik valami még nagyobb ganyéság.

Csak még nem tudjuk, mi az. A kocsmák, kommentek és az aluljárók népe konteókat gyárt a szándékokról, amelyek vezérlik Kocsis képiben a kollégistákat, s ezek közül a legfajsúlyosabb a terelés. Nagy igazság van népünk megalázott és megszomorított fiainak gondolataiban, miszerint ha igaz az, hogy újra a homofób törvénnyel akarják cukkolni a kultúrnépeket, annak oka és indoka más nem lehet, csakis a terelés valami méretesebb ótvarságról, úgymint tolvajlás vagy a választások elcsalása, s valljuk meg, az ilyen félelmeknek van is alapja. S mivel a lopás permanens, így azt aljassággal álcázni már fölösleges, marad a választások sorsa fölötti aggódás.

Ilyen lesz mindjárt Putyin országában is, és az onnan érkező hírek módszertant és sorvezetőt adhatnak Orbánnak és galerijának, hogyan lehet úgy kiherélni az ellenzéket, hogy még mindig úgy tűnjék, választások zajlanak az országban, ami viszont csak színház. Másképpen árnyképek a falon. Egyébiránt, ha el tetszenek olvasni Anna Politkovszkaja csudásan iszonyú könyvét, az Orosz naplót, föl fogják benne fedezni, hogyan másolta és másolja Orbán a putyini diktatúrát. Lidérces az egyezés, úgyhogy ajánlatom szakirodalmi szintű, mint ahogyan az is isteni jel, hogy Politkovszkaját Putyin meggyilkoltatta, holott ezt is tagadja, mint sok más hozzá fűzhető halált.

Nem ezért hoztam föl példaként azonban a tragikus emlékű Anna művét, hogy dicsekedjek azzal, ami nincs, hanem ez olybá vehető, mint mutatóujjam intő felemelése, és még csak azt sem mondom, hogy vigyázó szemetek Moszkvára vessétek. Holott nem ártana. Mert mint az orosz választásokról olvashatni, még csak nem is az az érdekes, miként kerülnek börtönbe és diliházba az ellenzékiek és rokonságuk is, hanem, hogy a járványra hivatkozva hogyan tagadják meg az EBESZ (a választások tisztaságát ellenőrizni hivatott szervezet) munkáját, és, hogy szintén a járványra hivatkozva még mi minden aljasságot vetnek be. És nálunk is elnyúlik ez a vészhelyzet, ugye.

No most, és végül Kocsis és az ő buziügyi nyüzsgése nagyon jó takaró mindezekhez, és, ha a kocsmák népe és a többi látó a flaszteron ilyet tételez, akkor nem lehet azt mondani nekik, hogy delirálnak, mert azt inkább Orbán és a pincsijei szoktak. Tehát, ha Kocsis hülyeségeket beszél, az lehet az ő saját bejáratú erkölcsi nyomora, de erősen tételezhető, a mocskos, hátsó szándék. Viszont nem akartam én ezt a szép őszi napot elrontani a rinyálásommal, csak, mint utaltam rá, intőn felemeltem a mutatóujjamat de oly kitartóan immár, hogy ebbe az állapotba rántotta a görcs. S ha már Putyin és az oroszok: будь готов, всегда готов. Ha emlékszünk még. Ha nem, az sem baj, egy kis szótárazást megér.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum