Kerek tízmillió

Kormányunk meg óhajtja hosszabbítani a járványügyi veszélyhelyzetet, s ha ez a kívánalom, akkor a bátor százharminchárom megtoldja-oldja neki. Januárig tartana, illetve a bátrak miatt egészen biztosan tart is az újabb szakasz, mert az eddigieket felettébb sikeresnek, majdnem dicsőségesnek ítélte kormányunk. Csak ne jelent volna meg a lapokban – nem KESMA –, hogy a hét végén egy pár napos csecsemő halt bele a sikerekbe, és kiderült, hogy ő a sikeres járványkezelés 30090-ik áldozata. Folytatjuk, adta ki a Fidesz a jelszót a legutóbbi kampányban.

És folytatják. Ugyanilyen siker az is, hogy a fasiszta eszmék és törvények miatt lehet, kies hazánk nem kap pénzt az uniós helyreállítási alapból, ezért kormányunk szintén tegnap mintegy ezerháromszáz milliárdos hitelt vett fel, amit még az unokáink is nyögni fognak. És akkor még Zalatnay tízmilliójáról nem is beszéltünk. Arról meg pláne nem, hogy Varga Judit elképzelései szerint Magyarország küldetése, hogy az eltévelyedett Európai Uniót visszaterelje a helyes irányba, ami Orbán félfeudális, félfasiszta, műkeresztény, tolvaj rendszere volna.

Már ennyiből is látszik, hogy aljasságban nagyon gazdag volt ez a késő nyári kedd, hogy a krónikás zavarban van, melyik bűzös eleme legyen a kiindulási pont, a hányinger kályhája, ahonnan elindulva az elbeszélés egyes elemeit lefűzhetjük majd, mint újabb bizonyítékot a tekintetes bíróság számára a megfelelő ítélethozatalhoz. A lineáris történetmesélés alkalmas ma a munkához, így induljunk el Novák miniszter reggeli sajtótájékoztatójától, amelyen egyéb győzelmek mellett jelentette be azt is, hogy a kormány ma – tegnap – dönt a veszélyhelyzet sorsáról.

És akkor – bár túl sok kétségünk nem volt – elkezdtük várni a bejelentést, mint a róka a Kis herceget, ugyanúgy sertepertéltünk a farkunkkal nagy izgalmukban. A várakozás nehéz perceit tette nekünk elviselhetőbbé Zalatnay S. megtérése és megvilágosodása, amellyel aláírta a stopgyurcsányt. És hogy a szégyene teljes legyen, valami olyasmit delirált, hogy otthonra talált a Fidesz kebelében, és idézett a „Mindig kell egy barát” című hajdani nótájából, és a kör így bezárult. Várható volt ez a megvilágosodás, mert mát hetek óta óbégatott a „művésznő”, hogy készül éhen veszni.

A párt kisegítette őtet azonban. A mosónőket, dadusokat és más haszontalan jószágokat, akik szintén éheznek, nem segíti ki a párt, mert nem méltók rá. (Köpni kell.) ezen a ponton – a lineáris mesélés miatt – azt hihettük, hogy majd később kap jutalmat a dalos ajkú pacsirta, de kiderült, ez már nyáron megtörtént. Tízmilliót adott Kásler ennek a nőnek „életmű” koncertre, ami Tárnokon volt, van vagy lesz, voltaképp teljesen lényegtelen. Hogy hol csinál tölcsért a kezéből nem releváns, ha már a szájából segg lett, és ilyen hamar teljesítette azt, amit Kásler egyszer kérni fog tőle.

Ha a tavaszi kampányban föláll a kedves vezető mellé a színpadra, még a Kossuth-díj is meglehet. Tízmillió az nem nagy pénz, Zalatnay olcsón adta el magát, ez alig több, mint a nyugdíjasok zacskó krumplija, a visszatetsző azonban az, hogy a NER-nek fontos az a szar, amit Zalatnay életműve képvisel, és azt hiszi, a fényét és hitelességét növeli ha magához von egy olyan alakot, akinek az a legnagyobb zenei teljesítménye, hogy lefeküdt valamelyik világsztárnak hitt külhoni zenésszel. Most pedig emiatt érzi magát forradalmárnak, amit még azelőtt hangoztatott, hogy eladta magát.

De mondom, mindeközben, amíg ezek történtek, róka voltunk a sertepertélő farkunkkal, és eközben mondta Varga azt, hogy megneveli az Uniót. És annyi minden volt még. Szijjártó micsoda útjai a nem is kormánygéppel, a melegek megint a házasságukkal, Szili Katalin és Thürmer újabb hittevése Orbán mellett – ez a kettő is megérne egy misét –, vagy épp Schmidt Mária megint, aki szinte biztos már, hogy elvesztette az eszét. Azt tudtuk meg tőle most épp, hogy a marxista nyugat akarja leteperni hazánkat, de mi már egyszer legyőztük a szovjet formáját. Ez sem igaz, de azért kezet foghatna Vargával.

És így jött el az este, amikor kiderült, amit úgyis tudtunk, hogy kormányunk szeretné meghosszabbítani a rendeleti dirigálást. Érthető, Hatvanpuszta még nincsen készen, ahová el lehet bújni a számonkérés elől, ki kell csempézni benne még a bunkert. Továbbá, ha a számok majd azt mutatják, hogy kinéz a bukta a Fidesznek és Orbánnak, újra még tavaszig és még tovább lehet ezt játszani, katonákat küldözgetni mindenhová, és más cuki kurvaságok. Mert mostantól mindent a tavaszi választások szemüvegén át kell nézni, illetve onnan, hogy lesznek-e. Ilyen veszélyhelyzetekkel jól lehet szórakozni ugyanis.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Kerek tízmillió
  1. Yeti szerint:

    Ha többet nem pucérkodik(PlayBoy,stb) a banya, egye fene az életművét a nyekergéssel tízmillióstól.
    A magam 1 forintját nem sajnálom 🙂

  2. Hugi szerint:

    Zalatnay már annyiszor lejáratta magát a nyilvánosság előtt, hogy eggyel több már nem számít.

    Kovács Katin azonban csodálkozom. Okosabbnak gondoltam. 🙁

  3. Tom Sawyer szerint:

    Pénz beszél, kutya ugat…🙃

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum